A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-10-16 / 42. szám

nemcsak a kék óceánokon, de a légkör végtelen levegőrétegeiben sem tűr meg senki földjét. Oda is kiküldi a maga tudósítóit. Mire jók az onnan származó ismeretek? — kérdezhetnénk. Az ionoszféra adataira a leg­nagyobb szükségük a meteoroló­gusoknak van. azon kívül áz asztronautáknak — az űrutazók­nak. Ahhoz, hogy az űrhajók em­bert szállíthassanak és hogy egyáltalán visszatérhessenek a földre — ami napjaink legidő­szerűbb problémája — tökélete­sen ismernünk kell ezt a 160 km-es levegőréteget. A különféle műszerekkel fel­szerelt meteorológiai rakéták me­redeken startolnak, hogy néhány pillanaton belül eltűnjenek a be­láthatatlan messzeségben. Felfe­dik a sűrűbb levegőrétegek felső határának titkait, és részletes je­lentéseket tesznek a tudósoknak — mi minden van ott, mivel ta­lálkoztak! A tudósokat érdekli például a különféle magasságokban fellelhe­tő szabad elektronok száma, vagy­is az ionoszféra sűrűsége és tar­talma. Ismerni akarják a levegő ionizálódásának lefolyását is. Ezért az utolsó kísérletek során mes­terséges ionizált ködöket terem­tő rakétákat lőttek fel. A kísér­letekből származó ismeretek óriási jelentőségűek például a föld és a kozmikus űrhajók közötti rá­dióösszeköttetés fenntartása szem­pontjából. A geofizikális rakéták feleletet adnák az emberi személyzetet hordozó kozmikus űrhajó útjával összefüggő kérdésekre is. Fontos többek között tudni, mennyire he­vül fel az űrhajó és a szputnyi­kok felülete a sűrűbb levegőréte­gekben való repülésük folytán. Ezeknek az ismereteknek a bir­tokában lehetségessé válik aztán védőintézkedéseket kidolgozni, megfelelő anyagot és feltételeket találni arra, hogy visszatérése folyamán a kabint megvédjük a pusztulástól. A júliusban lefoly­tatott szovjet kísérletek ezen ve­szélyes „meleg barrikád" leküz­désének a problémáját is megol­dották. Az előőrsök visszatérnek A geofizikális rakétákban nem­csak műszerek kapnak helyet, de sokszor kísérleti állatok is. Se­gítségükkel állapítják meg, a vi­lág űr repülés élő szervezetekre valő hatásait, a nehézségeket és veszélyeket, amelyek a jövő űr­hajósára várnak. Az Otvazsnája nevű kis szuka már ötször tért vissza a földre nem egyszer 500 km-es magas­ságból. A legutóbbi kísérlet so­rán két újonc is elkísérte; Malek, kutyatársa, akit meglehetősen megzavartak szokatlan élményei és Zvjozdocska, a nőstény nyúl. Ma már tudják a tudósok, hogy milyen körülmények között viselik el élő szerv szetek a legkönnyeb­ben a rakéta rezgéseit, a súlyta­lanság állapotát, és hogy hogyan lehet elviselhető atmoszférát tar­tani fenn a rakéta kabinjában. Nem feledkezhetünk meg arról a nagy szolgálatról sem, amelyet a kis rakéták, mint „leveli béka" rakéták tesznek nekünk, melyek megjö­vendölik az időjárást. Lehet, hogy az az időjárásjelentés is, amelyet ma sugárzott a rádió, meteoroló­giai rakéták adatai alapján lett kidolgozva. Műszereik ugyanis felfedik és hírül adják azokat a folyamatokat, amelyek a légkör felsőbb részeiben játszódnak le és amelyeknek jelentős befolyá­suk van a troposzféra időjárá­sának alakulására. Kezdetben szabad szemmel követ­hető a rakéta útja, de néhány pillanat és már csak a rádiólo­kátor tudja kísérni. A szovjet tudósok és mérnö­kök tíz éve dolgoznak meteoroló­giai rakéták segítségével. Sőt, speciális úszó időjáráskutató állo­mások fedélzetéről bocsátják fel őket, a világ különböző tájairól. Az óceánok vizére nemrégen fu­tott ki a Sokalszkij nevű me­teorológiai kutató hajó. Hatalmas törzsében tizenhat laboratórium fér meg, fedélzetén pedig raké­ta-kilövőpályák. A Sokalszkijjal történő kutatómunka még töké­letesebben felfedi majd a föl­dünket körülölelő légkör rejtel­meit. Anténnái naponta hatszor sugároznak időjárásjelentést, ame­lyeket a világ összes meteoroló­giai állomásai felfognak és fel­használnak. Naponta hatszor in­dulnak rádióhullámok a világ négy tája felé: Halló, itt a Csendes­óceán ... Sokalszkij meteorológiai megfigyelő hajó! Időjárásjelenté­sünk következik ... Igy — es a meroműszerek mind­járt a rakétafejben lesznek. A Sokalszkij fedélzetén vakító fénysugár és sűrű fekete füstoszlop tor elő, még néhány másodperc és a rakéta eltűnik szemünk elől. Anagy kozmikus rakéták tér­hódításának idején az em­ber hajlandó megfeledkezni ki­sebb rokonaikról, a geofizikai és meteorológiai rakétákról. Bizony, a 158 szovjet „kis" ra­kéta nem ok nélkül rohamozta a végtelen levegőóceán felsőbb ré­tegeit. Ott, a 200 km-es magas­ságban kezdődik a mesterséges holdak, a szputnyikok birodalma; lejjebb nem tudnak szállni, mert ahogy sűrűbb légrétegekbe jut­nak, elégnek. A meteorológiai szondák és kí­sérleti léggömbök hatóképességé­nek felső határa viszont nem több mint 40 km. Ma már azt mond­juk, „legfeljebb" 40 km, feledve, hogy még nem is olyan régen, micsoda szenzációt jelentett a 30 km-es magasság elérése. Riportok az ionoszférából Negyven kilométerig a szon­dák, kétszáz kilométeren felül a szputnyikok birodalma; És a két határ között — senki földje? A tudomány nemcsak a térképeken,

Next

/
Thumbnails
Contents