A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-09-18 / 38. szám

IS TAHBTOl/^ Sétálok a százféle ellentél -ároséban, a fé nyes és sötét, a csillogó él árnyékkal telt, a tiszta és szurtos, a modern és ódon Isztambulban. Negyedük éve, hogy utolszor jártam erre. Akkor Is eite volt, tavasz, esős Idő, s most figyelem, ml az, ami azóta változott. A forgalom éppoly heves, sodró éradetú, mint akkor; a gépkocsisor éppoly végtelen, a perai előkelő üzletek kirakatai a szépség és bőség választékét hirdetik, a Londra-bár remegő naonfénye, a Rita-bér aranyosan megvillanó meztelen női sziluettje most ls mámort, gyönyört ígér, s az ősi Galata-torony mögött a mély homályban kuporgó szélléstalanok is oly némán viselik sorsukat, mint akkor. A villanyreklámok óriási aranybetűi foszforeszkálnak az öböl vizében... az estélyi ruhás hölgyek ugyanúgy lépnek a gépkocsikba gavallérjaikkal, míg vén és fiatal baksls-véró legények rántják fel előttük az ajtót. Nem változott Isztambulban semmi. A rézzel kivert ládájú cipőpucolók, a rágógumi- és szorbetárusok, utcai borbélyok, tétova léptű s mozdulatlanul ülő kéregetik, utcaseprők, teherhordók, százféle szegényemberek — élni, élni, élni akarnak most Is, éppoly görcsös akarással, mint akkor... Isztambul az ellentétek különös városa. Világosabb lett — és sötétebb... Három év óta nőtt az árnyék. Nehezebben élnek a kisemberek, csökkent a keresti lehetőség, s nőttek az árak. A ragyogó kirakatok szépséges árul soha Ilyen távol nem voltak, soha Ily vastagnak, áthatolhatatlannak nem tűnt még az üvegfal. Szép Ernő mondása tódult fel bennem, az ő szava volt: „Ügy van az valahogy, hogy a gazdagok mindig gazdagabbak, a szegények mindig szegényebbek lesznek." Világit, messzire világit világhíres Konstantinápoly ... De minden fény csak fent, csak odafent. S alul az árnyak egyre nőnek. Megéheztem, bemegyek egy kis étkezőbe. Mellékutcából nyílik, hívogatón, ez a tiszta, sárga téglával kövezett helyiség. Az asztalok' lapja vastag, nehéz mérvámy. Felfüggesztett, berámázott étlap. Mosolygö, kedélyes pincér jár az asztalok között, kiszolgál és beszélget a vendégekkel. Egyszerű emberek üldögélnek Itt — egy hamál, egy katona, egy rozsdás kezeslábast s turbánt viselő munkás — gyorsan s látható étvággyal esznek. Mit ls lehet kapni ebben a kis vendéglőben? Elsősorban „köftét"; ez igen kedvelt étel, apró gombócokba gyúrt, vágott- birkahús, erősen borsózva és olajon kisütve. A „szoszios" nyársonsült, a „kruzT és a „sís kebabi" babbal s más főzelékkel elkészített húsétel; s mindehhez bőven fogyasztanak „karisik"-et — hagymát, salátát olajjal. Ekmek és siszeszu (kenyér és egy üveg víz) egészíti ki a jóizü, szerény vacsorát... A Galata-hid előtt még ilyenkor, éjféltájban ls, heves a forgalom. Tétovázunk a járda szélén; ekkor a rendőr int felénk piroscsíkos ernyője alól, komoly, nyugodt mozdulattal magához szólít: azt hiszem, büntetés; dehogy. Inkább segít az átkelésben, biztat, s mutatja, hogy vigyáz reánk, leállítja a forgalmat előttünk. Nemcsak a rendőr, a villamosvezető is oly barátságos: teljes sebességgel robog két megálló között, s lelassít, amikor látja, hogy szeretnék felszállani. Igaz, saját kényelmére ls megenged efféle kis szabálytalanságot. Egy másik villamosjáraton tapasztaltam, amikor a Hippodrom felé zakatoltunk, a vezető egy dohányosbolt előtt megállt, s beugrott cigarettáért. Az ilyesmit ók nyilván egy kissé könnyedébben, kedélyesebben fogják fel, mint nálunk. Az utasok közül egy sem akadt, aki zúgolódott vagy morgott volna emiatt. Hiába, itt már a Keleten vagyunk. „Ne akard megelőzni a Napot, az ábrázatod attól nem lesz fényesebb", Igy szól a török közmondás. És ezt a tanácsot be is tartják, a modern negyedekben sem lehet látni rohanó, loholó embereket. „A leggyorsabb kengyelfutő sem rázza le a balált. .." idézik egyik-másik nyugtalankodó fiatalnak a régiek bölcsességével élő öregek. Hanem Ali KUlüj, úgy létszik, mégsem ezt az életelvet vallja. Ez a sötét börü, negyvenes halász, aki ezen az éjszakán vitorlás kelkján vizl sétára visz, elmondotta, néki hat szájat kell betömni, s mivel Skutarlfaan lakik, nem mehet haza minden este. Gyenge a haljárás, gyenge az ára is a nagypiacon, igy aztán vizifuvarosságot vállal a késő esti órákban. Egy-két líráért hajókhoz szállítja a későig szórakozó Idegen tengerészeket s a hangulatos csónakázásra vágyó turistákat. Szóval Ali KUlüj halász Időnként átvedllk afféle vizl fiékerossá. S mivel az éjféli órában van a legtöbb kereseti lehetősége, hát ilyenkor bizony nem gondol a „lassan jársz, tovább érsz" mondésának török változataira. Erősen dolgozik az evezőkkekl, s igy gyorsan siklunk előre az öböl csendes, sötétkéken gyűrűző, parti fényektől s a hajólámpák sugaraitól gyengén Dii'edezó házak és — az amerikai Hilton szálló ragyogó vizén. Teljes szélcsend van, a vitorlát nem érdemes kibontani. Ali teljesen karja erejére bizza magát s utasalt. — Tiéd a vitorlás, Ali? — kérdezzük révészünket, s ő büszke elégedettséggel hangjában feleli: — Enyém, most már az enyém. Tíz évig dolgoztam érte... S mikor megkérdezzük, mennyit keres, elégedetten s szinte önmaga Iránti elismeréssel mondja: — Sokat, effendik, én bizony sok párát megkeresek. Megnézzük erre jól; bizony, az ember ru7 hája foltos, mág rendes papucsa sincs. S ő közben még hozzáteszi: — Hiába, mindent megeszünk. A gyerekek szeretnek enni. Sek ekmek kell ám mindennap. Kiszállok s nézem a halászt, erős válla nagyokat rándul, mlg húzza az evezőket. A csónak lassan távolodik, az ember alakja belevész a veszteglő nagy hajótestek árnyaiba. Lepillantok; alattam gyengén fodrozódik a viz, a kikötőpart lámpája különös állatkákra világit — medúzák nyálkás kelyhel nyílnak odalent; undok nyüzsgés, kavargás. Az állati élet legalső fokának félelmetes jelensége, mohó szájak és gyomrok, átlátszó, síkos, kocsonyás korongok — nem jó e látvány emlékével nyugovóra térni. Felnézek, Leander tornyát keresem. Ott élit, szemközt, kivilágítva, karcsún, magasan. Hegyén sőtétpirosan izzó lámpa integet, elalszik, fel-fellobban, ütemre, akér a szív. Mintha a görög regevilág halhatatlan szerelmeseinek, Hérónak és Leandernek szive égne, dobogna, éjen, Viren és idlőn keresztül... B. ELimonádéárus „boltjával" a hátán