A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-09-04 / 36. szám

Ösló lapockacsontjára karcolt osbölény-rajzok. (Fönt a Morva-Karsztban levő Pekirny barlangban talált eredeti műalkotás fényképe, alul ugyanaz átrajzolva). , Zdenék Burlan rajzai Az ösmüvész a franciaországi Niaux barlangban egy megnyilazott ösbölény képét festi. Áz ősművészek műtermében Tanulmányaink hőse, az ősember csak a diluvium felső szakában, a fiatalabb diluviumban érte el szellemi fejlettségének azt a fokát, amelyen már művészi alkotásokhoz foghatott. A tulajdonképpeni ősművészekkel csak az aurignaci és magdaléni emeletben találkozunk: elődeiknél csak az őskezdeményik durva nyomai lépnek még fel. Az ősművészek alkotásai, rajzai, karcai, festményei egytől-egyig olyan mészkőbarlangból kerültek napvilágra, ahol a történelem előtti időkben a vidék alkalmas vadászterület volt. Az ősembert babonás hite késztette a zsákmányul kiszemelt állat lefestésére, megrajzolására: abban a hiszemben mintázta meg körvonalaikat, ahol lehetett, szobrukat is, hogy njár ezáltal is hatalmába keríti prédáját. Kétségtelenül az ősember kezétől eredő barlangi rajzokat és falfestményeket pedig öt nagy centrumból ismerünk. Az első ilyen centrum a franciaországi Dordogne vidéke, ahol számtalan barlangot tártak fel. A második művészeti kerület a Pyreneusok franciaországi lejtőin sorakozik egymás mellé. Itt található többek között a világhírű Niaux-és a Mas d'Azll barlang ls. A harmadik centrumot, amely szerves folytatása a francia Pyreneusok imént felsorolt tagjainak, Spanyolország északi táján tárták fel. Ennek világhírű középpontja az Altamirabarlang, amelyben 14 méter hosszú falfelületet borítanak állatképek. Külön csoportot képviselnek a dél-spanyolországi barlangok, végül ötödik a dél-olaszországi Castro mellett nyíló Romanelli-barlangot kell izolált és a tönbi ósművészeti kerülettel össze nem függő centrumnak tekintenünk. Eltekintve egv vitás angolországi barlangi műalkotástól, csak a mai Francia- és Spanyolország területén találkozunk barlangi képekkel. Annál több a német, morva, szovjet és magyar földről, Málta szigetéről stb. ismert művészi ingóság: a szobrok, miniatűrök, faragványok száma (máltai, willendorfi, brassenpouy Vénuszok, p?edmosti-i szobrok, brnói idol, kijevi stilizált nőalak, a bajóti kosfej stb.) Breuil és Burk/tt nézete szerint, amelyet ma már a tudósol. túlnyomó többsége oszt, az ősművészek rajza., szobrai, mágikus célból készültek. Erre vf.11 az a körülmény, hogy az állatok egymásri és egymásba vannak bekarcolva és festv/: a barlangok és szíklafülkék falán, amit Burkltt szerint az ősember aligha tett volna meg, ha díszítés a célja. És ha valóban ez le'.t volna a célja, képeit és festményeit Szellős és tágas barlangjainak bejárata körül helyezte volna el, ahol lakott, nem pedig a barlangok mélyén, sötét hátterében, ahova csk ritkán tévedt be. A Niauxi barlangban pé'dául jó félmérföldnyire a barlang bejáratától találták csak meg a falfestményeket, köztük az ösbölény sajátságosan pontozott képét, ahova pedig aligha kúszott be az ősember pusztán játszi kedvtelésből, időtöltésből, vagy művészi ihlettől sarkallva. Sokkal valószínűbb, hogy az ősembert a vad utáni sóvérgásnak mágikus, vagy talán már vallásos érzései késztették a sóvárgott vad körvonalainak'grafikus megörökítésére. Fokozza e magyarázat valószínűségét a több barlangban ábrázol. megnyllazott, megsebzett állatok képe, példliul a niauxi ösbölény vagy a Bourdanbarlsng megsebzett taránd-szarvasa. Némelyik állatkép mellé rőtt rejtelmes jelek is ilyi.-n mágikus magyarázat mellett szólnak. durkitt azonban még ennél is tovébb megy következtetéseiben és nagy valószínűséggel felteszi, hogy a barlangi művészet papok és tarázsiók mágikus művelete volt, amelyet vidékenként különböző, de egymással gyakrnn érintkező iskolák fejlesztettek nagyra. A festmények beható tanulmányozói pontosan meg tudták különböztetni az egymást követő stílusokat, amelyeket az aurignaci emelettől a magdaléni kultúra fénykoráig követhetünk nyomon. A mágikus eredetű barlangi képekkel szemben a kelet-spanyolországi barlangok és szlklatetök képei túlnyomólag vadászati jeleneteket ábrázolnak, Ijaző és nyilazó emberekkel. Ezek talán már minden mágikus szemponttól mentesen, az ősvadász diadalmámorának kifejezői. Az ősember azonban nemcsak Európában űzte ezt a művészetét, hanem Afrika északi felében is. S hogy milyen sajátságos művészetre tett itt szert, arról fogalmat alkothat az, aki az Atlasz-hegység sziklafalait tanulmányozza. A Szahara ősemberének mesteri vonalvezetéséről és bizonyos monumentalizmusáról tanúskodnak ezek az emlékek. Az egyik sziklarajz azt a jelenetet mutatja be, amint egy elefántanya védi kölykét egy párduc támadása ellen. Egy másik rajz támadó orrszarvút örökít meg, egy harmadik az afrikai ősbivalyt a legkülönfélébb helyzetekben, amelylyel, úgy látszik, leggyakrabban foglalkozott az afrikai ösmüvész. Valamennyi kép éles me(|látásról, a mozgás átérzéséről tanúskodik, s ebben a szaharai művész szinte felülmúlta európai kortársát. A két művészet ősforrásai azonban mégis ugyanazok, és Európa paleolit kőkoréban keresendők. Útjaik azonban elágazók. Az európai ősmüvészet hatása Itt Afrikába,n már a magdaléit! korban megszakad, s ettől kezdve lendül fel tulajdonképpen az afrikai ősember művészete, amely már teljesen elkerülte a félig-meddig dekadens altamiraf művészet hatásét, önálló utakon fejlődött tovább. A barlangi művészet állatképeiben nyilván nem tilalmazott állatokat örökített meg emberősünk, valószínűleg részben azért, hogy elszaporodjanak, vagy ettől remélte elejteni zsákmányát. Az ember-ábrázolások legtöbbje ls a szaporodás misztériumát szolgálja: többnyire nőket, a termékenység szimbólumát, ábrázolva. Az ősember életének egyes jeleneteit is sok kép örökíti meg. „A halál ismerete és borzalma egyike az első tudásnak, melyet az ember állati állapotából kivetkőzve megszerzett" — mondja Rousseau. Az ősember vallásos életének beszédes bizonyítékai a ma már százszám ismert ősemberi sirok, a temetkezés határozott formákhoz kötött szokása. Amikor a pfedmostl-i löszemberek, Mentone vidékének őslakói, a Combé Capelle, Le Chapelle aux Saints és a többi,' az egyes ősember-leletek során részletesebben felsorolt telepek őslakói halottukat zsugorított vagy ülő helyzetben fektették a földbe, fejüket kőpárnára helyezték, homlokukat, lágyékukat, nyakukat ékszerekkel díszítették és melléjük fektették kőszerszámalkat, egy magasabb túlvilági életbe vetett hit vezette őket. Bizonyos, hogy az ősemberben ugyanazok a természeti erők lobbantották lángra a hit szikráját, mint a mai ősnépekben: a tombolő vihar, a villanó mennykő, a földrengés, a nap- és holdfogyatkozás, a törzs sorait meg-megbontó halál. Emberősünk bariangi rajzai és festményei, szimbolisztikus idoljai és temetkezési szertartásai hiven fejezik ki azt a lelki életet, amely kultúránk előmunkásainak énjét betöltötte.