A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-09-04 / 36. szám

Fucík emléke Mojmff Grygar cseh irodalomtudós, akinek már több tanulmánya jelent meg Fucíkról, az Inosztrannaja Lityeraturában érdekes adatokat közöl Julius Fucík életéről. Ha ezt az életet a megrázó vég szemszögéből végiggondoljuk, számos nyomát találjuk annak, hogy Fucík majdnem tudatosan készült a legnagyobb áldozatra. Pedig vidám ember volt, és nagyon szerette az életet. Jellemző, hogy egyik első cikke a plzeni Pravda hasábjain Woiker Legnagyobb áldozat című színmüvéről szólott. A darabban egy fiatal forradalmárnő hal meg a proletariátus ügyéért. Az egyetemen könnyen akadémiai karriert futhatott volna be, de ö fiatalon lapszerkesztő lett. Egész életében verseket, regényt akart írni, de a forradalmi harc, a publicisztika más irányba terelte tehetségét. Otthagyja lapját, és az illegális kommunista sajtó munkatársa lesz. Kijárja az osztályharc iskoláját, megtanulja mi a sztrájk, a bírósági tárgyalás, a börtön. München után keletre emigrálhatott volna, de nem tette. Aztán elfogják a nácik. Mielőtt utolsó útjára, Németországba viszik, ezt írja: „Semmiféle vihar sem tépheti ki a fát, melynek a gyökerei erősek; büszkék, arra, hogy erősek. Én is erre vagyok büszke. Semmit sem sajnálok, amit tettem. Semmit. Boldog vagyok, hogy megtehettem, ami erőmtől telt." Fucík tipikusan szocialista hős. Ahhoz a nemzedékhez tartozott, amelyet az Októberi Szocialista Forradalom szült, s amely óriási véráldozatokat hozott a fasizmus ellen folytatott harcban. Sok volt a jóbarátja, elvtársa: a tömegekkel fenntartott kapcsolata tette olyan erőssé. Sorsa végzetesen fonódott össze két másik nagy cseh forradalmár, Jan Cerny és Jan Zika sorsával, Ők is a fasizmus áldozatai lettek. Csehszlovákia felszabadulása óta tizenöt év telt el, de még mindig nem sikerült a maga teljességében rekonstruálni az ellenállási mozgalom történetét. A folyóiratok, illegális lapok, röpiratok nagy része megsemmisült. Részben megmaradt a Gestapo irattára, a bíróságok tárgyalási jegyzőkönyvei. Élő tanúk is maradtak, akik Fucíkról tudnak beszélni. Ezek sorában rendkívül értékes Adolf Kolinsky visszaemlékezése. Kolinsky fogházőr volt a prágai Pankrác börtönben, ahol Fucíkot fogva tartották. Itt ismerkedett meg Fucíkkal. Véresre verve hozták oda kihallgatás után és szalmazsákra fektették. Cellájában még két fogoly tartózkodott. Kolinsky már azelőtt is tett szolgálatokat a politikai foglyoknak: üzenetet, levelet közvetített. Felettesei nem bíztak benne, állandóan figyelték, de semmit sem tudtak rábizonyítani. Amikor meghallotta, hogy az új fogoly az ellenállási mozgalom egyik vezetője, pártfogása alá vette. Bíztatta Fucíkot, hogy írjon, de ö eleinte azt mondta, hogy a háború után számítja megírni visszaemlékezéseit. Csak 1943-ban, amikor a Gestapo áttette ügyét a bírósághoz, és tudta, hogy nem lehet már sok reménye a szabaduláshoz, akkor fogott az íráshoz, Papírt és ceruzát Kolinsky rejtett a szalmazsákjába. Az üzenet az élőknek hamar elkészült. Mindig akkor írta, amikor Kolinsky volt szolgálatos. De nem tudott nyugodtan dolgozni, mert a börtön élete zajos volt: vitték az ételt, hozták az »új foglyokat, mindegyre kutattak a cellákban. A teleírt lapokat Kolinsky mindig még aznap magával vitte. Az utolsó lapokat és Gusztinához intézett búcsúlevelét Fucík 1943. június 9-én irta, mielőtt Németországba vitték volna. Nyugodtan, derűs lélekkel távozott, és meghagyta Kolinskynak, őrizze meg feljegyzéseit, mert a háború után visszakéri tőle. Kolinsky aktatáskája bélésében csempészte ki a lapokat a börtönből, mivel öt is mindig megmotozták. A kéziratot ismerőseinél rejtette el, utoljára pedig Jirina Zabranská diáklánynál, aki egy Hornpolc nevü kis faluba továbbította szüleinek. Itt elásták. Fucík kivégzése után Kolinskyt is letartóztatták és halálra ítélték, de az ítéletet már nem tudták végrehajtani. A háború után a kézirat előkerült a földből és napvilágot láthatott a fasizmus elleni harcnak egyik legmegrázóbb dokumentuma. Kolinskyn kívül a börtönben csak Fucík celíatársa, egy öreg tanító tudott a kéziratról. Tudott még róla Guszta Fucíková, akinek utolsó találkozásuk alkalmával tett említést férje a készülő riportsorozatról. Érdekes nyilatkozatot tett még Antonin Horák, egyike az utolsóknak, akikkel Fucík Berlinben találkozott. Cellájuk egymás mellett volt, s a faion keresztül értekeztek. Fucík közölte vele, hogy a prágai börtönben 170 oldalon megírta visszaemlékezéseit. Ö volt az utolsó, akinek Fucik a müvéről beszélt. 1943. szeptember 7-ről 8-ra virradó éjjel végezték ki Julius Fucíkot 180 társával együtt. De az Üzenet az élőknek megmaradt, hogy szüntelen éberségre figyelmeztessen a béke és a szociális» mus minden nyílt és titkos (Éta? ségével szemben. DÉNES GYÖRGY Falusi lányok Az arcukat még alig érte festék, pedig ha akarnák, ők is megtehetnék, ám elég egy kis rúzs vasárnap délután, csak egy leheletnyi, hogy szebb legyen a lány. A hajuk, mint az érett rozs, úgy ragyog, sötétkék szemükben csillagos alkonyok meg édes hajnali permeteg szűr ezüstöt, virágillata van barnaszép kezüknek. Ügy mennek át az utcán, mint a páva, derekukban ring az ifjúság varázsa, ahogy lépegetnek, világít térdük holdja, hüllő mosolyuk: vadgalamb tarka tolla. ? TÖRÖK ELEMÉR Déli nap tüzében A hetykén ringó karcsú buzaszálak lehorgasztják dárdás, tömött fejüket, mint ebéd után a fáradt emberek, kik ülve a kérges fűzfának dűlnek, úgy szunyókálnak, nem hallják, hogy pereg a szem a csurgó déli nap tüzében. ? CSELÉNY1 LÁSZLÓ: Ifjúság Hallom a csörtető vadak bús énekét, sejtem a tomboló szerelmek ritmusát, szédít a dob-zene, tavasz van: kék az ég, várom a kert alatt surranó lányt, Zsuzsát. *** Fekete gyöngyvirág nyílik a kert alatt, fehér füvek között sápadt korom-virág. A mélykék felszakad s a roppant ég alatt 'didergő szív dobog: egy kormos gyöngyxrirág. *** Tavasz van, kék az ég: repülni kéne most, cseh rónák vonzanak, Peking, Páris s az ég, a roppant, illatos. Nézem a villamost, s iszom a csontokig hatoló dob-zenét. *** Fekete gyöngyvirág remeg az ég alatt, és nem tudom, virág s világ hogy mennyi van, csak azt tudom: Zsuzsát várom a kert alatt s csontomban fel-le jár piros vágy-higany. *** Hallom a csörtető w>dak bús énekét, sejtem a surranó szerelmek ritmusát, szédít a dob-zene, tavasz van: kék az ég, mellemben ércharang cseng-bong: az ifjúság. 15