A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-09-04 / 36. szám

Kozlov őrnagy üzenete Az elmúlt évben sokat kutattam a Petőit partizán-brigád tizenhat év előtti harcainak körülményeit Néhány hónapja abban a szerencsés helyzetben volt részem, hogy egy hétig együtt lehettem Kozlov őrnaggyal, aki annak idején a Petőfi brigád főparancsnoka volt. Egy heti tartózkodásra ugyanis két volt partizánparancsnok érkezett a rozsnyói járásba, Kozlov őrnagy és Kvitinszkij kapitány. Kvitinszklj Felsősajó és Reidova térségében vezette a felkelést. Érkezésük előestéjén még senki sem tudta pontosan, kik jönnek, mert akkoriban sok orosz partizán harcolt ezen a területen. De alighogy megérkeztek elterjedt « hír és egymásután érkeztek a harcosok, akik együtt küzdöttek velük a felkelésben. Határtalan öröm, ölelkezés és - nincs mit szégyenleni — bizony meg-megcsillant a könny is a szemekben. Másnap a hivatalos látogatások következtek, majd látogatás a falukra, ahol a felkelés idején a parancsnokság volt, Először Feketelehotára mentek, ahol legtöbbet tartózkodott a Petőfi-brigád és Kozlov is. A házban ma is megismerték Kozlovot, forró öleléssel és örömtől könynyes szemmel fogadták a partizánparancsnokot, akitől úgy féltek a németek mint a tűztől. Feketelehota a két vendégét virágeső és ünneplés közepette a község díszpolgárévá avatta. Másnap Dobsina felé indult a kis küldöttség emlékeket idézni. Kicsi? Hiszen az egész járás a látogatás lázában égett, valóságos kis sereg megy már Kozlovékkal, hogy együtt legyenek valamennyien a régi helyeken. Dobsina nagy sorfallal, virágokkal, zenével, kenyérrel és • sóval üdvözli vendégeit. Rövid ülés és díszbeiktatás után megkoszorúzták Adler Károlynak, a kivégzett partizánparancsnoknak az emléktábláját. De legtürelmetlenebbül Reidova várta a két hőst. Lakossága fél napig kint állt a faluvégen a hatalmas díszkapu alatt. Az ifjúság gyönyörű népviseletben, a kapukon orosz feliratokkal, a zene partizán dalokat játszott. Itt Kvitinszkij parancsnoksága volt. Megvan a ház is, ahol annak idején lakott. — Hol van a gyevuska? — kérdezi. Máris vezetnek hozzá egy karcsú, pirospozsgás, tizenhat éves lánykát. — Itt van, ez volt az, aki akkor született! — Micsoda pillanatok, csak a filmfelvevőgép tudná hűen megörökíteni. Nagyon gyorsan eltelt az egy hét. Búcsúszóul néhány kérdést tettem fel Kozlov őrnagynak: — Miért nevezték el Petőfi brigádnak a magyar partizánok e csoportját? — Azért mert Petőfit állítottuk példaképül a imagyar partizánok elé mint forradalmárt és szabadságharcost! '— Hány éves Kozlov őrnagy? Családja van? — Negyvenhat éves vagyok, és egy kilenc éves kisfiam van. — Hol dolgozik, milyen munkakörben? — Hrachovban, Kárpátukrajnában egy autőbuszvállalat igazgatója vagyolí. Kozlov és fegyvertársai a régi harcok szinterén - Miit üzen a volt Petőfi-brigád tagjainak? (Üzenetét egy kép hátuljára irta) „Szívélyesen üdvözlöm a Petőfi partizánosztag áldozatkész parancsnokait és tagjait. Kívánok nekik sok szerencsét és örömet a munkában, szocialista hazájuk, Csehszlovákia építésében! Kozlov." VAJDA JÖZSEF A légcsavar és a% ember Iskolaavaiás Garamgyörgy lakosságának nagy ünnepben volt része augusztus 14-én. Az újonnan épült kilencéves középiskolát avatták fel és adták át hivatásának. Államunk három és félmillió koronával járult hozzá az Iskola építéséhez A modern, minden igényeket kielégítő épületben 19 osztály lesz, — 10 szlovák és 8 magyar. Hatalmas, ezüstösen csillogó gépmadár úszott a végtelen fenger fölött, gomolygó, tarajos bárányfelhők között, a ragyogó napsütésben. Az ember a gép orrában ült, a pilótafülkében, bőrruhában, bukósisakban. Jobb keze a magassági kormány fogantyúját tartotta, szeme nyugodtan figyelte a kabin falalt betöltő műszerek mutatóit . . . A légcsavar igy beszélt: „Milyen hatalmas vagyok! Szárnyaim harsogva szelik a levegőt, legyen az ragyogóan tiszta, vagy nehéz esőpáráktól terhes, nyirkosán ködös, vagy csontrepesztő fagy tüszllánkos lehelete dermesztette, mozdulatlan... összeaprítom a vészterhes, haragos fellegeket, nekimegyek a viharnak, bömbölve zúgó orkánoknak, szétverem a romboló jégesők záporát.. . Igen, nem félek semmitől, senkitől . . . Ilyen vagyok én, a légcsavar, rettenthetetlen, visszariaszthatatlan és legyőzhetetlen! Milyen hatalmas vagyok! Milyen gyámoltalan és szánalmas mellettem az ember, aki ott Nagy tömeg vett részt az avatáson, és bizony sokak arcán megcsillant az öröm könynye, főként a sztilök arcán, akik Összehasonlították a múltat a Jelennel. Nekik még emlékezetükben él az ő iskoláskoruk, a hat elemi, — sőt nagyon sok esetben még ennyi sem, mert zsenge gyermekkorukat munkával kellett tölteniük. Felsőbb Iskolákra pedig gondolniuk sem lehetett, oda csak a módosabbak küldhették gyermekeiket. Aztán Itt a másik valóság ls: ma a tankönyveket és az iskolai felszerelést ingyen kapják gyermekeink. Az állam csak annyit akar értük cserében, hogy szorgalmasan tanuljanak, gyarapítsák tudásukat, hogy egyszer majd okosan Irányíthassák boldogabb szocialista jövőnk fejlődését. Ez a tudat hassa át a garamgyörgyi tanulóifjúság lelkét, amikor átlépi az új Iskola küszöbét. (Kúcs Gyula leveléből.) bent kuporog hermetikusan elzárt kabinja belsejében. Szegény! Kénytelen gyenge testét védeni a húsz ldlométernyl magasság metsző levegőjétől meg aztán tökéletlen tüdejét megrepesztené a légnyomás változása úgy, hogyorrán-száján, fülén buggyanna kl piros vére és ráfolyna a magassági kormány fogújára, amelyen olyan büszkén és magabiztosan markol. Szerencsétlen, beképzelt balek! Hogy bízik önmagában! Mennyire hiszi ott a kabin biztonságában, hogy jelenleg ő az ura a légnek és nem én! Pedig mit kezdene nélkülem? A földön csúszhatna továbbra is, az Idők végtelenségéig, mint a többi férgek! Es mit kezdene testvérem, a hajócsavar nélkül? Hajózna-e oly diadalittasan a távolbavesző kék tengerek félelmetes robajjal futó hullámain? Mit kezdene az egyszerű kerék nélkül? Mit kezdene a csiga nélkül? Mit kezdene a dugatytyú nélkül? Mit kezdene? Mit kezdene? Mit kezdene?" Az ember igy felelt: „Micsoda elbizakodott vagy légcsavar! Akárcsak az ember. Mihelyt erősnek érzed magad. fejedbe száll a hatalom gőgje, akaratod szabadságának tudata szinte szuggerálja, hogj lenézően és megvetően viselkedj másokkal szemben. Elfeledteti veled azt is, hogy honnan jöttél. Honnan is jöttél te légcsavar, mi voltál azelőtt, tudod-e? Fa voltál — Igaz, magányos, de helyhezkö" tött fáórlás — akarattalan fa, egy meredek hegyoldal szélzúgatta erdejében. Kiszolgáltatva az elemeknek, nyáron a nap heve perzselte lombodat, télen slvitó hóvihar cibálta csupasz ágaidat. £n segítettelek azzá ... én, az ember, ami most vagy! Én vágtalak ki, én szállítottalak le sebes hegyipatakok hátán a hegyekből, én fűrészeltelek és gyalultalak, én formáltalak esetlen fatömbből, karcsú, simaszárnyú légcsavarrá, én öntöttem lelket beléd . . a saját lelkemet öntöttem beléd! És testvéredet, a hajöcsavart ls én formáltam ki a föld ércéből, a dugattyút is én rajzoltam meg először . . . Mindannyiotokat én teremtettelek, azért vagytok erősek, hatalmasak, azért birkózhattok meg harsogó diadallal az elemekkel, mert az én szellemem mozgat benneteket. Mit akarsz hát velem?" A légcsavar dörgő morajlással elenállhatatlan erővel hasította, vágta a levegőt. Az ember derűsen tartotta a magassági kormányt és élőre nézett... -duba-