A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-08-21 / 34. szám

nyilvánvalónak, egyszerűnek látszott, a reggeli fényben szürkébb, szigorúbb alakot ölt. Reggel egyszerűen nevetségesnek találta, hogy Vencel bácsinak ajándékozzák születésnapjára a szarvason lovagló leányt. Vencel bácsi idős ember, nem érdemel ilyen csúf dolgot tőlük. Évek óta megszokta, hogy mindig egy palack bort kap, mit gondolna róluk az idén. Nem, ez nem megy. És ugyanúgy nem lehet odaadni Pékár pallérnak az elefántot, nem ez is lehetetlen, hogy is juthatott eszébe? Reggel nem volt ideje mindezt megbeszélni az asszonnyal, reggel azt sem tudják, hol áll a fejük, csupa rohanás, ha hatra kész akar lenni, s még ráadásul az asszonynak a gyereket is el kell vinni az óvodába. Csak egymásra mosolyogtak, amikor elbúcsúztak a sarkon, s ő súlyos gondolatokkal a fejében indult az épületre. Talán gondolkoztak a dologról a többiek is a csoportjából ? ^ Gondolkoztak. Amikor ott ültek ebédszünetben a bódéban a duruzsoló vaskályha körül, amit a legfiatalabb közülük időnként megrakott fahulladékkal, Borovec kezdett a dologba. Azt mondja, nem megy ki a fejéből az az előadás, mert hogy otthon van egy szobruk, a Lesetini kovács. Csupa bosszúságot okoz, az asszony dühös, hogy Csak porfogőnak jó, a fiúk egyszer tintaceruzával szép lila bajuszt pingáltak a kovácsnak, kaptak egypár pofont; hja, csupa gond a művészet... — Nekünk otthon, volt egy csoport lovunk, igen szép állatok voltak, aranyszínűre befestve. Egyszer az egyiknek letörött a lába, az asszony szörnyű lármát csapott; tegnap aztán megmagyaráztam neki, hogy nem is volt olyan kár érte — jegyezte meg Vosmik, nagyokat kanyarítva egy magasan megrakott szelet kenyérből. Csaknem irigyelte szerencsés sorstársát. Ha eltörne annak a szarvasnak a lába, megoldódnék az egész probléma. De az embernek nincs szíve csak úgy minden további nélkül eltörni annak a szerencsétlen szarvasnak a lábát, na nem? — Én mondom — szólalt meg Janik — hogy sokkal könnyebb hangversenyre járni, mint az embernek kiismerni magát ezekben a dolgokban. Nekünk például van otthon egy képünk, a sógorom festette, van rajta egy fűzfa meg valami virágok, meg mező, csupa ragyogó szín, de — gondolom — annak a professzornak aligha tetszenék. Na jó, de ha egyszer eljár hozzánk a sógor, hát tevehetem én azt a falról? Még szerencse, hogy a csoportvezető az új vibrátorokról kezdett beszélni, amik folyton dühítik, különben sehogy sem keveredtek volna ki a művészetekből. De hát a vibrátorokat meg kell javitani, biztosan a motorban van a hiba, újra kell tekercselteni. Olyan dolgokra fordult a beszéd, ami jobban érdekelte őket, így hát a festményekről meg a szobrokról egészen megfeledkeztek. Aztán felkeltek, elrakták az elemőzsiás zacskót és kimentek -i hideg őszi szélbe az örökké forgó keverőgépekhez és a csillékhez, amikből a szürke betonkása csorog. Az egész dolog aztán a képekkel meg a szobrokkal egyszerre csak váratlanul megoldódott. Először egész közömbösen nézegették a plakátot, ami azt adta hírül, hogy az üzemi klubban nagy mikulási mulatság lesz, amire minden dolgozót szívélyesen meghív a rendezőség; a talpalávalót a közszeretetnek örvendő Pacsirta együttes húzza, vezényel Nóvák kartárs. Aztán arról kezdtek beszélni, hogy nem volna rossz, ha az egész brigádjuk mintegy kötelességszerűen elmenne a mulatságba, nem elég kollektív mődon dolgozni, szórakozni is kollektív módon kell. no nem? Örömmel közölte ezt otthon a feleségével. Az asszony csodálkozva s bizonyos szomorú elégtétellel nézett rá: — Biztosan erőszakolni kellett téged, apus, amíg beadtad a derekad! Nem is emlékszem rá, mikor voltunk utoljára együtt valahol. Boldogan ölelte meg az asszonyt: — Azért fiatal korunkban eleget csoszogtunk, nem? Az asszonyt meghatotta az emlékezés, meg a férfi mosolya, amivel szavait kísérte. — Emlékszel még ? — kérdezte csendesen. A férfi bólintott és elnevette magát: — S fő az, fiacskám, hogy már tudom, mit csinálunk a szobrokkal. A asszony kicsit csalódva húzódott félre: — Kérlek szépen, hát még mindig nem ment ki a fejedből? — Nem... Még mindig azon jár az eszem, hogy karácsonyra veszünk valami tisztességes képet. Igazit, érted, rendes festőtől valót... S ezért el kell tünniök a szobroknak. És el is tűnnek. —Én nem engedem összetörni őket. — jelentette ki határozottan az asszony. — Ki akarja összetörni? Ellenkezőleg, úgy fogunk rájuk vi~"ázni, mint a szemünk fényére. Szépen becsomagoljuk selyempapírba, átkötjük szalaggal és felajánljuk őket a mulatságon. mint ajándékot. Borovecnek elküldöm az elefántot, Pékár megkapja a lányt a szarvassal, a pallérnak meg odaadom a szőkét... Na anyus, ki vagyon én? Az asszony mosolyogva nézett rá és arra gondolt, hogy olyan, mint egy gyerek, de nem szólt semmit, csak csendesen bólintott: — Gyere lefeküdni ... Egész egyszerű volt a dolog: a mikulási mulatságon annak ad az ember ajándékot, akinek akar. Örömmel tapasztalta, hogy a csoportjában mindenki lelkesen készült a mulatságra. A férfiak ebédszünetben morogtak, hogy jó sokba fog kerülni a dolog, az asszonyok ki akarják vágni a rezet, mindegyiknek új ruha kell, dehát legyen, üsse kő, elvégre is egyszer él az ember, no nem? S a betonozok ezt megengedhetik maguknak, hisz tőlük függ az egész építkezés sikere! Es csakugyan nagyszerű volt a hangulat A zenekar játszót lelkesen, hogy csak úgy remegtek az ablaktáblák, a nagyteremben a csillárok alatt párok forogtak, egyesek lassan keringő-ütemben, mások szilajul ropták a táncot, hogy csak úgy röpültek a szoknyák. Felsírt a szaxofon s ekkor mentek azok, akik ügyesen járják a modern táncokat, egyszóval olyan mulatság volt. hogy no; akik ültek a hosszú asztalnál, nem fogytak ki a nevetésből, nagy volt a pohárcsörgés, s az asszonyok időnként összeültek, hogy pihentessék a lábukat s érdekes dolgokat meséljenek egymásnak a gyerekekről meg arról a bolond férjükről, aki otthon vigyáz a házra . .. Szétosztogatták az ajándékokat, volt közben sok nevetés, sok mulatság. Ám a betonozok csoportjának asztalánál lassan komolyra fordult a hangulat. Az első ajándékok világosan megmutatták, hogy a csoport tagjai nem maradtak a mindenféle mikulási tréfáknál, robbanó cigarettánál meg a békánál, amelyik felugrik, ha mit sem sejtve kinyitod a dobozát. A csoport olyan ajándékokat osztogatott, amiknek láttán mindenkinek kerekre nyílt a szeme az elismerő csodálattól. Pékár kapott egy szarvason lovagló lányt, s az egész asztal körül csodálkozó mormogás támadt. Borovec egy elefántot csomagolt ki, s látni lehetet rajta a meglepetést... Kovács kapott egy képet fűzfával meg zöld füvei, amit Janik sógor festett. Janik meg kapott egy fiúcskát, akinek kecske böködi a meztelen fenekét. Kobosil kapott egy pucér táncosnőt, hogy öröm volt nézni. Aztán a nevét szó ították, s ő dobogó szívvel csomagolt ki egy magas szobrot. A lesetini kovács volt, akinek a bajúszáről gondosan letörölték a festéket. Vidáman játszott a zene. További ajándékok kerültek az asztalra. Orgonacsokrot ábrázoló kép. Béka, aminek őra van a hasában. Tátott csörü vadkacsa. Végignézett a műalkotásoktól rogyadozó hosszú asztalon és megszólalt: — Fiúk, nem mintha nagyon odavolnék az italért, de rendelhetnénk egy rund konyakot, nem? Jóváhagyták az indítványt Érezték, hogy le kell rázni magukról azt a meglepetést, ami egy pillanatra elrontotta a jókedvüket. Igy aztán újra megoldódtak a nyelvek, ismét rendeltek egy rund konyakot s megint táncba vitték a feleségüket. Amikor reggel hazatértek s az asszony megnyugtatta, hogy a gyerek alszik mint a bunda s hogy minden rendben van, azon kapta a férjét, hogy a könyvszekrény előtt áll, amin ott büszkélkedik a Lesetini kovács, üllőjére s hatalmas pörölyére támaszkodva. Ott, ahol azelőtt a szőke leányzó képmása fügött, most új ajándék lógott a falon, Popeye, a tengerész, felfújt arccal és pipával a szájában. — Na nem baj. legalább nem olyan üres a fa! — szólal meg sóhajtva az asszony. — Hát igen — bólintott a férj, jól megfontolva, mit mond — egyszóval többen is rájöttek az én ötletemre. Hiába, anyus, j61 összeforrt kollektíva vagyunk mi. Fordította: T. A. Olvasóink elnézését kérjük, hogy A csillagszemű asszony című kisregény 11. részének folytatását technikai okokból csak lapunk következő, 35. számában tudjuk megkezdeni. Szerkesztőség 15