A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-08-21 / 34. szám

nyilvánvalónak, egyszerűnek látszott, a reg­geli fényben szürkébb, szigorúbb alakot ölt. Reggel egyszerűen nevetségesnek találta, hogy Vencel bácsinak ajándékozzák születés­napjára a szarvason lovagló leányt. Vencel bácsi idős ember, nem érdemel ilyen csúf dolgot tőlük. Évek óta megszokta, hogy mindig egy palack bort kap, mit gondolna róluk az idén. Nem, ez nem megy. És ugyanúgy nem lehet odaadni Pékár pallérnak az elefántot, nem ez is lehetetlen, hogy is juthatott eszébe? Reggel nem volt ideje mindezt megbe­szélni az asszonnyal, reggel azt sem tudják, hol áll a fejük, csupa rohanás, ha hatra kész akar lenni, s még ráadásul az asszonynak a gyereket is el kell vinni az óvodába. Csak egymásra mosolyogtak, amikor elbúcsúztak a sarkon, s ő súlyos gondolatokkal a fejében indult az épületre. Talán gondolkoztak a dologról a többiek is a csoportjából ? ^ Gondolkoztak. Amikor ott ültek ebédszünetben a bódé­ban a duruzsoló vaskályha körül, amit a legfiatalabb közülük időnként megrakott fa­hulladékkal, Borovec kezdett a dologba. Azt mondja, nem megy ki a fejéből az az előadás, mert hogy otthon van egy szobruk, a Lese­tini kovács. Csupa bosszúságot okoz, az asszony dühös, hogy Csak porfogőnak jó, a fiúk egyszer tintaceruzával szép lila ba­juszt pingáltak a kovácsnak, kaptak egypár po­font; hja, csupa gond a művészet... — Nekünk otthon, volt egy csoport lovunk, igen szép állatok voltak, aranyszínűre befest­ve. Egyszer az egyiknek letörött a lába, az asszony szörnyű lármát csapott; tegnap aztán megmagyaráztam neki, hogy nem is volt olyan kár érte — jegyezte meg Vosmik, nagyokat kanyarítva egy magasan megrakott szelet ke­nyérből. Csaknem irigyelte szerencsés sorstársát. Ha eltörne annak a szarvasnak a lába, megoldód­nék az egész probléma. De az embernek nincs szíve csak úgy minden további nélkül eltörni annak a szerencsétlen szarvasnak a lábát, na nem? — Én mondom — szólalt meg Janik — hogy sokkal könnyebb hangversenyre járni, mint az embernek kiismerni magát ezekben a dolgok­ban. Nekünk például van otthon egy képünk, a sógorom festette, van rajta egy fűzfa meg valami virágok, meg mező, csupa ragyogó szín, de — gondolom — annak a professzornak alig­ha tetszenék. Na jó, de ha egyszer eljár hoz­zánk a sógor, hát tevehetem én azt a falról? Még szerencse, hogy a csoportvezető az új vibrátorokról kezdett beszélni, amik folyton dühítik, különben sehogy sem keve­redtek volna ki a művészetekből. De hát a vibrátorokat meg kell javitani, biztosan a motorban van a hiba, újra kell tekercselteni. Olyan dolgokra fordult a beszéd, ami jobban ér­dekelte őket, így hát a festményekről meg a szobrokról egészen megfeledkeztek. Aztán fel­keltek, elrakták az elemőzsiás zacskót és ki­mentek -i hideg őszi szélbe az örökké forgó keverőgépekhez és a csillékhez, amikből a szür­ke betonkása csorog. Az egész dolog aztán a képekkel meg a szobrokkal egyszerre csak váratlanul meg­oldódott. Először egész közömbösen nézegették a plakátot, ami azt adta hírül, hogy az üze­mi klubban nagy mikulási mulatság lesz, amire minden dolgozót szívélyesen meghív a ren­dezőség; a talpalávalót a közszeretetnek örven­dő Pacsirta együttes húzza, vezényel Nóvák kartárs. Aztán arról kezdtek beszélni, hogy nem volna rossz, ha az egész brigádjuk mintegy kötelességszerűen elmenne a mulatságba, nem elég kollektív mődon dolgozni, szórakozni is kollektív módon kell. no nem? Örömmel közölte ezt otthon a feleségével. Az asszony csodálkozva s bizonyos szomorú elégtétellel nézett rá: — Biztosan erőszakolni kellett téged, apus, amíg beadtad a derekad! Nem is emlékszem rá, mikor voltunk utoljára együtt valahol. Boldogan ölelte meg az asszonyt: — Azért fiatal korunkban eleget csoszog­tunk, nem? Az asszonyt meghatotta az emlékezés, meg a férfi mosolya, amivel szavait kísérte. — Emlékszel még ? — kérdezte csendesen. A férfi bólintott és elnevette magát: — S fő az, fiacskám, hogy már tudom, mit csinálunk a szobrokkal. A asszony kicsit csalódva húzódott félre: — Kérlek szépen, hát még mindig nem ment ki a fejedből? — Nem... Még mindig azon jár az eszem, hogy karácsonyra veszünk valami tisztességes képet. Igazit, érted, rendes festőtől valót... S ezért el kell tünniök a szobroknak. És el is tűnnek. —Én nem engedem összetörni őket. — jelen­tette ki határozottan az asszony. — Ki akarja összetörni? Ellenkezőleg, úgy fogunk rájuk vi~"ázni, mint a szemünk fé­nyére. Szépen becsomagoljuk selyempapírba, átkötjük szalaggal és felajánljuk őket a mu­latságon. mint ajándékot. Borovecnek elküldöm az elefántot, Pékár megkapja a lányt a szar­vassal, a pallérnak meg odaadom a szőkét... Na anyus, ki vagyon én? Az asszony mosolyogva nézett rá és arra gondolt, hogy olyan, mint egy gyerek, de nem szólt semmit, csak csendesen bólintott: — Gyere lefeküdni ... Egész egyszerű volt a dolog: a mikulási mulatságon annak ad az ember ajándékot, aki­nek akar. Örömmel tapasztalta, hogy a cso­portjában mindenki lelkesen készült a mu­latságra. A férfiak ebédszünetben morogtak, hogy jó sokba fog kerülni a dolog, az asszo­nyok ki akarják vágni a rezet, mindegyiknek új ruha kell, dehát legyen, üsse kő, elvég­re is egyszer él az ember, no nem? S a be­tonozok ezt megengedhetik maguknak, hisz tő­lük függ az egész építkezés sikere! Es csakugyan nagyszerű volt a hangulat A zenekar játszót lelkesen, hogy csak úgy remegtek az ablaktáblák, a nagyteremben a csillárok alatt párok forogtak, egyesek las­san keringő-ütemben, mások szilajul ropták a táncot, hogy csak úgy röpültek a szoknyák. Felsírt a szaxofon s ekkor mentek azok, akik ügyesen járják a modern táncokat, egyszóval olyan mulatság volt. hogy no; akik ültek a hosszú asztalnál, nem fogytak ki a nevetésből, nagy volt a pohárcsörgés, s az asszonyok időn­ként összeültek, hogy pihentessék a lábukat s érdekes dolgokat meséljenek egymásnak a gyerekekről meg arról a bolond férjükről, aki otthon vigyáz a házra . .. Szétosztogatták az ajándékokat, volt közben sok nevetés, sok mulatság. Ám a betonozok csoportjának asztalánál las­san komolyra fordult a hangulat. Az első ajándékok világosan megmutatták, hogy a cso­port tagjai nem maradtak a mindenféle mi­kulási tréfáknál, robbanó cigarettánál meg a békánál, amelyik felugrik, ha mit sem sejtve kinyitod a dobozát. A csoport olyan ajándéko­kat osztogatott, amiknek láttán mindenkinek kerekre nyílt a szeme az elismerő csodálattól. Pékár kapott egy szarvason lovagló lányt, s az egész asztal körül csodálkozó mormogás támadt. Borovec egy elefántot csomagolt ki, s látni lehetet rajta a meglepetést... Kovács kapott egy képet fűzfával meg zöld füvei, amit Janik sógor festett. Janik meg kapott egy fiúcskát, akinek kecske böködi a meztelen fenekét. Kobosil kapott egy pucér tán­cosnőt, hogy öröm volt nézni. Aztán a nevét szó ították, s ő dobogó szívvel csomagolt ki egy magas szobrot. A lesetini kovács volt, akinek a bajúszáről gondosan le­törölték a festéket. Vidáman játszott a zene. További ajándé­kok kerültek az asztalra. Orgonacsokrot ábrázoló kép. Béka, aminek őra van a hasában. Tátott csörü vadkacsa. Végignézett a műalkotásoktól rogyadozó hosszú asztalon és megszólalt: — Fiúk, nem mintha nagyon odavolnék az italért, de rendelhetnénk egy rund konyakot, nem? Jóváhagyták az indítványt Érezték, hogy le kell rázni magukról azt a meglepetést, ami egy pillanatra elrontotta a jókedvüket. Igy aztán újra megoldódtak a nyelvek, ismét ren­deltek egy rund konyakot s megint táncba vitték a feleségüket. Amikor reggel hazatértek s az asszony megnyugtatta, hogy a gyerek alszik mint a bunda s hogy minden rendben van, azon kapta a férjét, hogy a könyvszekrény előtt áll, amin ott büszkélkedik a Lesetini kovács, üllőjére s hatalmas pörölyére támaszkodva. Ott, ahol azelőtt a szőke leányzó képmása fügött, most új ajándék lógott a falon, Popeye, a tengerész, felfújt arccal és pipával a szájában. — Na nem baj. legalább nem olyan üres a fa! — szólal meg sóhajtva az asszony. — Hát igen — bólintott a férj, jól meg­fontolva, mit mond — egyszóval többen is rájöttek az én ötletemre. Hiába, anyus, j61 összeforrt kollektíva vagyunk mi. Fordította: T. A. Olvasóink elnézését kér­jük, hogy A csillagszemű asszony című kisregény 11. részének folytatását technikai okokból csak lapunk következő, 35. számában tudjuk megkez­deni. Szerkesztőség 15

Next

/
Thumbnails
Contents