A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-08-14 / 33. szám

I 12 Naplórészlet Ez idén szeptember 19-én vettem ki újri háromhónapi alkotószabadságomat, hogy befejezzem az Ebek lázadása cfmü regényemet, amelyen már több mint tíz éve dolgozom. Per-szi van ebben az állításban némi túlzás, mer igaz az, hogy 1948-ban kezdtem meg a regényt de nem dolgoztam rajta folytatólagosan, néhi egy év is elmúlt, de a kézirathoz hozzá sen nyúltam. Képtelen voltam rá. A fejlödésnel az a hatalmas irama, amely nálunk az utolsó esztendőkben falvainkban és városainkban végbe ment, elterelte a figyelmemet erről a témáról A mindennapok zsúfolva voltak élményekkel és én teljes hévvel belevetettem magam az újságírás munkájába. Persze gyakran gondoltam. hogy dolgoznom kéne a regényemen, helyzetek alakultak ki bennem és néha itt-ott jegyzeteket is készítettem és könyveket vásároltam, amelyek a kutyák természetrajzát tárgyalják. de a regényt nem folytattam ... Az Ebek lázadása tulajdonképpen a fasizmus szatírájának készül ... Az első perctől kezdve azonban éczem, kemény fába vágtam a fejszemét, talán ezért halogattam minduntalan későbbre a könyv megírását. Őszintén szólva kicsit félek tőle ... Aggodalmak kínoznak, talán mégsem tudok megbirkózni ezzel az anyaggal. Mégis Adenauer magatartása arra kényszerít, hogy befejezzem ezt a munkámat . .. Valami sürget, de ugyanakkor marasztal is ... E kétkedés tűnődésre, majdnem semmittevésre késztet. Néha fáradtság, kimerültség vesz rajtam erőt... Tűnődés közben újra és újra felbukkannak regényeim figurái, jegyezgetek, jegyezgetek ... de írni még minddig nem tudok ... Ez gyakran elkeserít . . . Mái közel tíz nap múlott el szabadságomból, de egy mondatot sem írtam le (a jegyzeteket természetesen nem számítom). Ez az állapot anynyira nyugtalanít, hogy szeptember 21-én például teljesen megfeledkeztem 53 éves születésnapomról. Megfeledkeztem, holott ezen : napon újra hozzá akartam fogni a naplóimhoz 'A nap mégis úgy múlott el, hogy a napló eszembe sem jutott. Ezt a feledékenységemet az öregedés kétségtelen jelének veszem. Mi tagadás, az öregedés gondolata lépten-nyomon elkísér, egyetlen pillanatra sem tudok tőle szabadulni. No de nem akarok most elmélyedni e fájdalmas érzés elemzésébe, hisz úgy sem segíthet rajtam senki... Helyesebb, célravezetőbb tehát. ha másról, vidámabb eseményekről írok. Ha én öregszem is, körülöttem egy fiatal, nagyreményű világ van kialakulóban. Az emberiséget a napokban a Hruscsov-Eisenhower találkozó foglalkoztatja. Naponta olvasom és hallgatom e találkozás híreit. Érdekes és rendkívül izgalmas az, ami Amerikában történik. Tavaly ilyenkor senki sem gondolt arra, hogy ez megtörténhetik. Hruscsov ott jár-kel a: amerikai emberek között és beszél a két rendszer versenyéről. Nyíltan beszél, nem kertel. A nyíltságban van az ereje. Az amerikai nép látja, hogy olyan emberrel van dolga, aki tiszteli és megbecsüli. Azt hiszem nincs ma a világon olyan kultúrember. aki legalább egy órát ne töltene naponta a rádiónál, hogy meghallgassa Hruscsovot. Bámulatos, mennyi energiával bír ez az ember, aki már fiatalnak semmiképp sem mondható. Arra gondolok, micsoda emlékezettel áldotta meg őt a természet. Az igazi nagy művészekhez hasonlóan nála is, az elmúlt évtizedek arra voltak jók, hogy csiszolják tudását, műveltségét. Ellenállhatatlan erő lüktet minden szavában. Noha amerikai útja során többször akarták zavarba hozni, sőt mondhatom, hogy előre megfontoltan készültek erre, ez egyetlen Ízben sem sikerült. Hruscsov játszva húzta keresztül számításaikat és a helyzet mindig úgy alakult, hogy az ünneprontók jöttek zavarba, Hruscsov mindezt igen egyszerű eszközökkel Intézte el. Nem került neki naqy fáradságába, hogy megdöntse érveiket. Néha égy-egv gúnyos megjegyzéssel vagy egy szemléltető képpel, néha meo egy közmondással halomba döntötte valamennvi érveiket Azt hiszem. Piruscsov ereie abban rejlik, hogy nemcsak mondanivalója, hanem egész lénye A könyv hazánk felszabadulásának 15. évfordulójára hirdetett pályázaton díjat nyert. szilárd megingathatatlan alapokon nyugszik. Amikor beszédeit hallgattam vagy olvastam] mindig az volt a benyomásom, hogy minden szava egy tégla, ama hatalmas épületben, amit a Szovjetunió épít az emberiség számára. Hruscsov magatartásában jó adag szerénység és emberi méltóság lakozik'. Ez pedig megingathatatlan és sebezhetetlen. Egyesek ezt sajnos még nem értik. Zavarba hozni csak olyan va-lakit lehet, aki dugáruval utazik, Hruscsovről legádázabb ellenségei sem állithatnak ilyesmit. Nem tudom, hogy Hruscsov mit ér majd el Amerikában, egy azonban biztos, magatartása csodálatot váltott ki az egész világon. Én magamban a béke utazójának nevezem. Az ENSZ-ben elhangzott leszerelési javaslata legalább olyan érdeklődést váltott ki a világ dolgozóinak százmillióiból, mint a holdra kilőtt rakéta. A hold még sosem volt olyan népszerű téma mint ma. Azt hiszem, nincs a világon olyan elrejtett züg, ahol az emberek ne beszélnének ragyogó arccal, beavatottan a holdról és ezzel párhuzamosan a békéről. A világűr meghódításával egyidőben így hódít az egész világon a béke gondolata is. Úgy tűnik, mintha mindkét esemény egyazon forrásból eredne. Mindkettőt a béke, a rendfenntartás gondolata hatja át. A két eseménynek ez a közös nevezője. A rendteremtés e korszakában úgy vélem helyes ha megemlítem, hogy Magyarországon újra megalakult az írószövetség. Szeptember 23-én mondta be a magyar rádió a hírt. És ennek őszintén örülni tudtam. Éppen jókor jött. Hruscsov amerikai útja során a ma—ar disszidensek újra zavart akartak kelteni. Az ezres tömegek között, amelyek Hruscsov ünnepi fogadtatására készültek, ott voltak ők is hatalmas transzparenseikkel, hogy az örömbe egy kis ürömöt csepegtessenek. Az egész jelenet (a bécsi televíziós adásban láttam szeptember 21-én) rosszízű büffögésnek hatott. Miután az imperialisták a magyar ellenforradalommal elrontották a gyomrukat, most büffögtek. E büffögés ellentéte, — mintegy válasz rá — volt a magyar írószövetség megalakulása. Ezzel kapcsolatban meg kell említenem azt is. hogy 1958 decemberében kétheti látogatásra Magyarországra utaztam. Ez az utazásom a magyar és csehszlovákiai írók csereakciója során jött létre. A csereakció tulajdonképpen a népek közelebbhozását tűzte ki céljául, szóval, hogy jobban megismerjük egymást. Noha nekem senki egy szót sem szólt arról, hogy mit tegyek, feladatom nyilvánvalóan az lett volna, hogy elbeszélgessek a magyar írókkal és hogy jobban megismerjem az itteni viszonyokat. Nos magam sem tudom, miért, de az Élet és irodalom szerkesztőségén kívül egyetlen szerkesztőséget, egyetlen írót sem látogattam meg. E két hét alatt mindössze egy szövetkezetet és a komlói bányát kerestem fel. ezenkívül naponta színházba jártam. Noha szabadon rendelkeztem az időmmel, a két hét egy hajszában telt el. Ha valaki történetesen megkérdezné, hogy mit tettem e két hét alatt, nehezen tudnék arról pontosan beszámolni. Mégis néhány jelenségre oly híven emlékszem, mintha ma történne. Igy például sosem felejtem el azt a jelenetet. amikor bementem az egyik kávéházba és a pincért szlovákul szólítottam meg. Ez a baklövésem megdöbbentett, de ugyanakkor rá is ébresztett a kisebbségi élet hatásaira, amire otthon nem ls gondolunk, mert annyira magától értetődő, annyira hozzátartozik mindennapi életünkhöz. Egyébként igen jól éreztem magam ott. Megnyugtatólag hatott rám. hogy a színházakban jjjakran találkoztam falusi emberekkel. A Nemleti Színházban éppúgy, mint a Néphadsereg Izlnházban és a Madách Színházban A k'endös falusi asszonyok kipirult arccal boldogan iár(áltak szünetben hozzátartozóikkal a színház ölvosőián. Enaem mindez mélvséaesen meamoly okai voltak. Férjét 1950 tajan letartóztatták, hogy hol tartották fogva, azt nem tudta. Hiába futkosott egyik hivatalból a másikba, nem sikerült megtudnia férje tartózkodási helyét. Kegyetlen hónapok, évek következtek utána, naponta leste a postást, talán mégis hoz valami hírt, de nem, eltűnt, mintha a föld nyelte volna... El is nyelte a föld ... mert egy napon arról érkezett hír, hogy a férje meghalt és jöhet a holttestéért ... Ezt a hírt azonban a lánya fogta el, és ö, anélkül, hogy az anyjának egy szót szólt volna, eltemette az apját. Férje fogvatartása helyéről és halála körülményeiről már csak 1955-ben értesült. Kiderült, hog- egy spicli bemondta a rendörségen a nevét ... és ez elegendő volt, hogy nyom nélkül eltűnjön. Az asszony ma is keserves könnyeket hullat, amikor a férjéről beszél. Ismertem a férjét is. Távolról sem lehet róla mondani, hogy ideális férj volt, arról viszont tanúskodom, hogy ez az asszony, szíve minden jóságával csüngött az urán. A férjről még csak annyit szeretnék elmondani, hogy szabó volt és ö is keze munkájából élt, lelkes híve volt a szocializmusnak, amit az is bizonyít, hogy 1919-ben aktívan résztvett a forradalomban és emiatt több mint két évtizeden át, itt Bratislavában élt emigrációban. Egyébként lázadó természet volt és elképzelhető, hogy egy kocsmában meghitt szocdem barátai között egy pohár bor mellett kritizálta az akkori állapoto<at. Mondanom sem kell, hogy a pimasz spicli is ott lehetett. íme egy történet, ami ködösít és ugyanakkor felvilágosít. Az asszony ma több mint ezer forint havi nyugdíjat kap. Jól megy a sora. Amikor ott jártam bútort vásárolt. Nem akármilyent, hanem rendelt, csináltatott bútort. Mily iróniája ez a sorsnak. Amikor az ura élt és mindketten dolgoztak, egy rendes szekrény vagy szék nem zolt a lakásukban. Ma viszont minden bútordarab a rendezettséget hirdeti. Még a keserv is. ami ott él az asszonyban és a lányban valahogy elrendeződik. Egy másik feledhetetlen élményem mindjárt megérkezésem napján, december 8.-án az esti őrákban zajlott le. Pazar vacsora után voltam, i magyar szakácsművészet remekeiben dúslakodtam Lábossá elvtárs társaságában, eki várt rám a Keleti pályaudvaron. Vacsora után szívélyesen elbúcsúztam társamtól és elindulnyugtatott. Azt hiszem a színházban töltöttem a legszebb óráimat. Eltekintve attól, hogy szinte fürödtem a magyar nyelv szépségében, az is nagyon jólesett, hogy ünneplőbe öltözött munkásokkal és parasztokkal találkoztam itt. Érdemes egyébként azt is feljegyezni, hogy míg Budapesten az emberek zöme az ellenforradalmat forradalomnak tartja, addig a faluban az 1956-os eseményeket nevén, ellenforradalomnak nevezik. Amikor pedig egy budapesti asszonyt megkérdeztem, hogyhát tulajdonképpen miért nevezik forradalomnak az olyasmit, amiről bebizonyosodott, hogy ellenforradalom, hisz rengeteg becsületes elvtársat végeztek ki e pár nap alatt, habozás nélkül azt válaszolta, hogy az 1956-os események lezajlása óta, a magyar nép összehasonlíthatatlanul jobban él. — Kegyetlen árat fizettek érte — jegyeztem meg. — Ő — válaszolta — a magyar nép a történelem során a legcsekélyebb előrehaladásért mindig alaposan megfizette az árat. Az asszony, akivel beszéltem 67 esztendős, haladó gondolkozású és egész életén át keze munkájából élt. Én több mint két évtizede ismerem és mindig a legnagyobb tisztelettel fogom kiejteni a nevét. Annak a keserűségnek, amely ott lüktetett a hangjában, mély, ко-