A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-08-14 / 33. szám

Lenlnlgrádban a reggel kilenc órakor kezdődik. Megjelennek az első íUrdőzók a Néva homokján A delet, lenlnlgrádi idő szerint két ágyú jelzi másodpercnyi pontos Sággal a Péter-Pál erőd teraszáról Egy leningrádi különlegesség azonnal szembetűnik. A város északon fekszik, közelebb a sarkhoz, mint az egyenlítőhöz, a meleg napocska nem olyan otthonos vendég itt, mint a Riviérán vagy Krímen - és bármerre nézel, mégis lebarnult embereket látsz. Többnyire a fiatalabb korosztályokhoz tartoznak, de idősebb bácsikák és nénikék sem ritkaság közöttük! Nem nehéz kinyomozni és megérteni, honnan szerezték ezt a bronz barnaságot. Leningrád „vizes" város. A Baltitenger nyúlványa a Finn-öböl, hosszú nyelvként egészen a közelébe nyúlik. A széles Néva -inkább csatorna mint folyó -ott folyik a közepén. Néhány tucat kilométernyi kanális -400 híddal, hidacskával és pallóval - úgy szövi át a nagyvárost, mint az ember testét az erek hálózata. A tenger, a folyó, a kanálisok partján -mindenütt, ahol alkalom adódik rá — emberek napoznak; kitartóan, állandóan. Ha a napsugarak iránt tanúsított magatartásukat figyeli valaki, azonnal észreveszi, hogy több ez, mint a meleg élvezete, több mint a napsugárfürdő fölött érzett egyszerű öröm. Abban a gondosságban, amelyei egész testüket a napsugarak özönében fürdetik, amellyel minden oldalról lebarMtják magukat, az északi ember biológiai szükséglete nyilvánul meg, aki ily módon egyensúlyozza ki a sok hónapos téli hideget. Mint akinek sokáig éhezni kellett és egyszerre teritett asztal mellé ülhet. Leningrádban tehát sok alkalom adódik napfürdőzésre, de van egy, amelyik a legérdekesebb és legtipikusabb. A város közepén, közvetlenül a Péter-Pál erőd falai alatt valamikor régen föveny képződött. A város óriási területéhez mérve a keskeny homoksáv úgy nyúlik el az öreg falak alatt, mint egy kinyújtott gyermekű]j. Lassú folyású zöld víz nyaldossa a szélét. A folyó mentén fák zöldellnek, köröskörül verebek csiripelnek és gerlicék búgnak, a város zaja tompítva ér el ide csupán, mint a távoli hárs koronájáról a méhek döngése. Felhőtlen nyári napokon már reggel kezd megtelni a Néva fövénye. Először a szünidő örömeit élvező iskolás fiatalság fön, azután az éjjeli műszak előtti vagy utáni dolgozók és később a többiek. Szabad helyet keresnek, és ha a föveny megtelt, összébb szorulnak, helyet adnak mindenkinek. Levetik a ruhájukat, és süttetik testüket a nappal. Olyan fegyelmezetten, hallgatagon teszik ezt, mintha valami különleges, rituális leningrádi szertartást végeznének. A delet, pontosan az emberek feje fölött, hosszan morajló ágyúlövések jelzik. Felriasztott galambok szárny csattogása tölti meg a levegőt, a Péter-Pál templom tornyából harangzúgás hallatszik -a napfürdőző tömeg között fagylalt, limonádé, pirogi, és pástétom-árusok menete vegyül el. Nyugodtan, kényelmesén esznek az emberek, nem csoda hát a rögtönzött ebéd - a tüzö nap ellenére - két óra hosszáig is eltart. Nagyon meglepő viszont az a tény, hogy - a hazai tapasztalatokkal ellentétben - a föveny az ebéd után is tiszta marad, mint a leszedett asztal. Tiszta, szétdobált dobozok, zsíros papírok, ételhulladékok és üres konzervdobozok nélkül; ezek észrevétlenül a szemétkosarakba vándorolnak. Ilyen példás a rend és tisztaság iránti érzés a fövenyen. A Néva-partja egészen késő estig él, közönsége akkor felöltözik és átköltözik a széles sugárutakra. Pillanatnyilag a napernyő inkább disz, mint hasmos tárgy, de a forró déli órákban élvezet lesz az árnyékában heverészni A fUrdötrtkÓk változatai közt megtaláljuk a legmodernebbeket la