A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-07-03 / 27. szám

JlRl MAREK: Kis dráma Mtumiü DQOMElOlÜ 9 Londonban «nejelent Gordon Young könyve, amelynek címe: The Fall and Rise of Alfred Krupp (Alfred Krupp tündöklése és bukása). A könyv nemcsak a világ második leggazdagabb iparmágnásának életét ismerteti, hanem betekintést nyújt azokba a politikai összefüggésekbe is, amelyek a nagy ágyúgyáros-család vagyonának megszerzéséhez hozzájárultak. • ,,A népi demorkatikus országok 1960. évi nemezt közi kulturális nyara" címmel sorozatos rendezvényeket szerveznek Csehszlovákiában, Luhacovice fürdőhelyen, azzal a céllal, hogy a csehszlovák dolgozókkal közelebbről megismertessék az említett országok kulturális életét. 9 József Attila költeményeinek mintegy tíz ívnyi terjedelmű válogatását adja ki a berlini Volk und Welt Verlag. A kötethez Stephan Hermlin írt előszót. A verseket az NDK legnevesebb költőiből és műfordítóiból alakult munkaközösség fordította. A kötet a közeli hetekben jelenik meg. 9 A lengyel államvasút újabb figyelmességgel teszi kényelmessé az utazást: a szczecin-varsói útvonalon például egy I. osztályú kocsit mozivá alakítottak át. Egyelőre még csak kísérletképpen jár majd a vonattal kombinált mozi, de ha beválik, valamennyi hosszabb útvonalon bevezetik. © Lenigrádban megfilmesítik Csakovszkij A balti égbolt című, híres regényét, amely a város védőinek állít emléket. A film készítői közül többen részt vettek a leningrádi harcokban. • Hja Ehrenburg befejezte új könyvét. Az „Emberek, évek, életek" című alkotás a Novij Mir cimü folyóiratban jelenik meg. 9 Tibet múltját és jelenét tárja az olvasó elé Magnien francia újságíró, a közeljövőben megjelenő „Tibeti szimfónia" című műve. Sok érdekes adatot tudunk meg a könyvből Tibet társadalmi berendezkedéséről, kultúrájáról és népszokásairól, valamint gazdag mondavilágáról. © Darwin születésének 150. évfordulója és „A fajok keletkezése" cimü műve megjelenésének 100. évfordulója alkalmából a Szovjetunió Tudományos Akadémiája angol tudósokat tüntetett ki. Az emlékérmeket a londoni szovjet nagykövetségen adták át Darwin honfitársainak. 9 Franciaországban most forgatják az első fantasztikus tudományos filmet „Egy Mars-lakó Párizsban" címmel. A film meséje szerint egy Mars-lakó a Földre ereszkedik, hogy tanulmányozza a szerelmet, ezt a maga bolygóján teljesen ismeretlen érzelmet. Végül ö is megkapja ezt a „betegséget" egy fiatal barna leány karjai között. © Rabindranath Tagorenak a Mahabharata egyik epizódjára szerzett balettjét június közepén a kujbisevi Operaház mutatta be. A népi hangszerekre írott zenét Indiából kapott hangfelvétel alapján M. Cseremuhin szovjet zeneszerző európai hangszerekre írta át. A rendezői munkát Nanita Kirplani, a nagy költő unokája is segíti tanácsaival. — A felesége nem haragudott? ' Kiköpi a bagót, reszeli a torkát, egy keveset, azután legyint. — Gyött a pénz, olyankor, oszt örült... De ne legyen ez az ípás csak kérdezősdi, meséljük el kicsit részletesebben az öregember dolgait. Illetve arról szóljunk, hogy vénségére mi a legfontosabb teendője. Hát onnan kezdjük, hogy nappal nem csinál már ő semmit, esetleg fát aprít, ha kedve szottyan. Meg éjszaka sem csinál semmit, ugyanis ő ébren van, amikor sok száz, ezer ember alszik. És miért van ébren? Miért van talpon az emlékezete, amikor olyan hosszú az éjszaka ? Egyből megfelel: — Ezek miatt a dudanóták miatt. Mint régi boszorkány hírében álló asszonyok hajnalban a harmatot, ő a duda-nótákat szedegeti össze éjszaka, hogyha jönnek be az udvarba idegenek, tudjon mivel szolgálni. Mert hogyan nézne az ki: jönne be valaki a kapu és ő azután, hogy azt mondaná: — Gyöjjön beljebb az istenét! nem tudna mondani semmit. i— Jönnek be gyakran? — Gyönnek ám Tavaly Pestről vótak. Kérdeztem tőlük: ótán maguk otthon mit csinálnak? Azt felelték, hogy akadémiáznak. De én máig sem tudom megfejteni, mi az. Elég annyi, hogy még gépet is hoztak. Beszélő masinát. Otán az a gép lepipált vóna akármilyen papagájt is, úgy visszafeleselte, amit danoltam. Negyven nótát mondott el a hangomon. — Daloljon el néhányat. — Megteszem szívesen. Kalapjához nyúl és rázendít. És a téglarakők, házépítők megállnak a munkával, kiegyenesítik derekukat. Az öreg felé fordulva nevetnek. Mert ezek a régi dudanóták olyan pikánsak, szemérmetlenek, hogy a nyomtatott betűt nehezen bírnák el. nem is merek idézni. Persze, nem is az az érték bennük, hanem a lelkiség, és az észjárás vizsgálásának a lehetősége. Hanem meséljünk tovább a tuskón ülő vénemberről. Nagy időt megélt, s életének javát a benkei réten töltötte. Hatalmas nyájat pásztorolt. És ha az ideje megengedte, fúrt s faragott. A furulyákat maga készítette, a bőrdudát szintén. De újságot soha nem olvasott, rádiót is csak a felszabadulás óta hallgat. Televíziót meg még nem is látott, pedig elég kerülne a faluban. — Háborúban volt? — teszem fel váratlanul a további kérdést s ó kerekre tágult szemmel feleli: — Hogy az istenbe ne, hallja! — Hol járt? — Szerbiába négyszer mentem ki. — Táncolni szeretett ? — Azt a betyár szentit neki je, hajaj! — mondja és szemére húzza a kalapját. S hogy higgyen is, amit mond, ismételten nótába kezd, majd furulyázik. — Volt valamikor komolyabban beteg ? — szakítom félbe a dalikózását. — Vótam. Egyszer majd megdögöltem. Három oldalbordám eltört. Hogy történt az eset? — Őriztem a nyájat. Őtán egy bolond nagy fáról szét akartam nézni a vidéken ... Hirtelen elhallgat. Aztán megint egy dudanótával emeli fel a fejét s nem ujjal, hanem azzal az eggyel-kettővel," amelyet már magam is megtanultam. Ám ezeket sem dalolja sokáig, mert észbekap és szinte öregesen felkiált, hogy a bőrdudát még nem is mutatta. Türelemre int tehát és becsoszog a házba. Kétrét görbülten, földig hajolva, mintha rejtőzködnie kellene valami elől. Két szikár vállán súlyosan kacag nyolcvanhat esztendő. Én azonban már útrakészen állok s a kapuban vetek eay-két pillantást a közismert bűrduda fajtára, amelyet az öreg szerelmetes szorítással gyömöszölt a hóna alá. A házépítőktől, valamint Szűcs Istvántól elbúcsúzva, felteszem utolsó kérdésemet. — Nem üzen-e valamit az embereknek? Elfogja a köhögés s míg nem szűnik a roham, csak kapkodja a levegőt és küszködik a szavakkal. — Az elnökünknek üzenek, aki kiőrizte a tarisznyát a kódisok válláról és a botot a kezükből. Éltesse az isten! Lejegyzem, amint látják, ennek az érdes tenyerű s érdes nyelvű töpörödött emberkének, öreg nótafának az üzenetét és egy csípős dudanőtát fütyörészve nekivágok a réteknek ... MÁCS JÖZSEF. örülnek, csupán a saját léggömbjükre gondolnak, amelyik valamikor éppen így szállt el. Még ma is emlékszem rá, hol, melyik utcában repült el az én léggömböm. Valahányszor arra járok, megállok és a magasba nézek, hátha megpillantom. Negyven esztendeje már annak! Tegnap nem messze attól a végzetes helytől, láttam, amint egy gyermek kék léggömbje elszállt. A gyermek meglepetten pislogott és még mielőtt felfoghatta volna, milyen bánat érte (milyen csodás bánat), édesapja így biztatta: — Ne búsulj, gyere, veszünk egy másikat. Mentek tovább. A gyermek nem is nézett a léggömbje után, amely elhagyatottan szállt a háztetők felett. Csak mi, akik visszaemlékezünk régi bohó bánatunkra, csak mi sóvárogtunk utána. A gyermek megkapta az új léggömböt és ha az is elrepül, kap egy harmadikat. Jómódú, gazdag ez az apa. A gyermeke mégis nagyon szegény lesz ... Hogyan is történhetik meg, hogy a gyermek kezéből elrepül az égszínkék léggömb? Hiszen oly szorosan tartja a madzagot és egészen belefárad az erőlködésbe, hogy el ne szálljon. Néha még kabátja gombjához is odaerősíti és így álmodozik: — Ha elszánna, vele repülnék. És az a legszebb álma, hogy kék (vagy piros, zöld, esetleg sárga) léggömbön lebegjen a város tetői, a tornyok csúcsai, a templomok kupolái felett. Ez, persze csak álom. A valóság egészen más. A gyermek tartja a madzagot és egyszerre, isten tudja hogyan, a léggömb elszabadul és emelkedik mind jeljebb. Száll, száll a magasba ... Már a jelnött sem érné utol, most már talán csak a galamb, amilyen sok van a házak peremén. De a galambnak eszébe sem jut... Aztán már a madár sem repül oly magasra, mint a kék léggömb, mely már egészen kicsiny és az égboltozat alatt függ. Az emberek utána néznek és molyosognak, mintha örömük telne a szerencsétlenségben. Pedig nem, dehogyis