A Hét 1960/2 (5. évfolyam, 27-52. szám)

1960-07-31 / 31. szám

Egy történelemelőtti katasztrófa megmentette az emberösök maradványait A .láva. majomember (Plthecantropus erectus) Jáva szigetén félmillió évvel ezelőtt csak valamivel lehetett hűvösebb az éghajlat, mint manapság. A számtalan — jórészt még ma is működő vulkán körül s a folyók völgyében sűrű erdők és dzsungelek burjánzottak. A füves steppén antilopok és tarándok legelésztek, őselefántok, rozsomákok, ősmajmok és ősvlzllovak éltek, tgvábbá különféle ragadozók: kardfogú tigris (Machalrodus), párduc és mások. Ezekkel együtt élt a jávai őserdőben a mai ember egyik óse, a — fejlettségi foka szerint az afrikai embermajom és a neandervölgyi ősember közé esö — Plthecantropus, vagyis majomember. öslénybúvárok megpróbálkoztak a Plthecantropus rekonstrukciójával. Képünk is ilyen rekonstrukció szerint készült, melynek, alapján elképzelhetjük, hogyan élhetett ez a még meglehetősen majomszerű ős. A jávai majomemberről alkotott elképzelésnek legnagyobb hibája kétségtelenül az, hogy az első leletekből nem ismerjük elülső végtagjait: a kar és kéz vázrészeit. Bármennyire emberi legyen ls a combcsontja, csak a felső- és alsókar, de különösen a kézcsontváz alapján lehetne végleg eldönteni: kétkezü, szerszámot készítő ember, vagy négylábú, szerszámot tudatosan még nem készítő emberszabású majom élt-e Jáva napsugaras tájain a harmadkor alkonyán és a negyedkor hajnalán. Merészebb tüdősök mindazonáltal állítják, hogy a jávai majomember már tudott bánni a husánggal, amelyet a fákról tört le, s különféle megfelelő kődarabokkal. Nehezebben tudott azonban védekezni a természeti katasztrófákkal szemben, amelyek még ma is oly gyakoriak ezen a vidéken. Egy ilyen katasztrófa alkalmával, mely néhány százezer esztendővel ezelőtt érte Jávát, egypár Plthecantropus is elpusztult. Jáva bennszülöttei jól ismerik az ilyen istenítéleteket. A maguk nyelvén „lahár"-nak nevezik azt a rohanó íszapfolyamot, amely úgy jön létre, hogy a krátereken hatalmas vízmedencék ürülnek ki, s tartalmuk hamuval és habkővel vegyesen nyúlós péppé válik. Tűzhányó A .'.(.'Idelberg! ősember vizet Iszik kitörésekor aztán ez az iszap, forró vízzel s hamuval együtt elborítja a vidéket. „Ilyen nagystllusú borzalmas lahér zuhogott le — Írja Bölsche ismert német természetfilozófus — egy szép napon a diluviálls időszak fordulóján a Wilis-vulkánból (amely ma rommá hullottan pihen) egészen a trinilf tájakig, s csak egy új hegyoldalon torpant meg. Ma ls ott hever még régi iszaptömege, amely Időközben kőzetté szilárdult és összetapadt tufává lett. Az iszapréteg jó ideig kellemetlen mocsár maradt, amelyet a vidék természetes vizei még tápláltak és hígítottak is . . . A tufarétegekbe mély ágyat ásott magának a kígyózó Solofolyó, amely sok kanyarulatának egyikével határolja a mai Trinilt." Itt, a folyóparton talált rá Dubois fiatal holland tudós 189J tavaszán az első Pithecantropusmaradványokra. A különleges feltételeknek, amelyek közt Jáván a majomember-leleteket feltárták (ma már csaknem tlz leletről van tudomásunk), tudható ba, hogy a lelőhelyeken közvetlenül semmiféle szerszámot sem sikerült feltárni. A Plthecantropus testalkatának fizikai felépítése azonban megengedi azt a feltevést, hogy a majomember fa- és kőszerszámokat nemcsak használni, de előállítani ls tudott. Közvetett bizonyítékai ennek azok a primitíven megmunkált kőszerszámok, amelyeket a sziget egyéb helyo • találtak állati maradványokkal együtt. Ugyanilyen állati maradványokra bukkantak a Pithecantropus-csontok trinili lelőhelyein is. Ami a Plthecantropus külső habitusát Illeti: a conjbcsont hossza 455 mm, tehát megfelel egy 170 centiméteres magas egyén étlagos combcsontjának, közepe táján 90 mm kerületű, amiből arra következtetnek, hogy a jávai őslény 175 cm magas lehetett. Dubois a Plthecantropus koponyaüregét eleinte 855, később körülbelül 900 köbcentiméterre becsülte, ami azért fontos, mert a ma élő emberszabású majmoké csak ritkán haladja meg a 600 köbcentimétert, a legalacsonyabb rendű emberfajtáké (weddáké, egyes ausztráliai népeké) pedig 930 köbcentiméterre is lecsökken, míg az európai ember koponyájának átlago9 űrtartalma 1480—1550 köbcentiméter között Ingadozik. Dubois a trinili koponyatetö üregének öntvénye alapján azt is bebizonyította, hogy az emberi agyvelő erősen fejlett alsó fhsrioadik) homlcktekervénye, a beszéd központja a Pithecantropuson sokkal fejlettebb, mint az emberszabású majmok legfejlettebbikén is, de még csak félakkora, mint uz emberi agyvelő Brocaféle tekervényének felülete. A jávai majomember tehát a beszéd bölcsőkorát élte, már gagyogni kezdett. Heidelbergtől 10 km-nyire délkeletre, a mnueri homokbányákból került napvilágra 1907 októberében 24 m és 20 cm mélységből az eddig ismert legprimitívebb ősemberi állkapocs, cso-Zdenék Burlan rajzai dálatosan ép megtartású fogazattal. A leletet a heidelbergi egyetem geológiai múzeuma őrzi. Az ősemberkutatók egyértelmuleg a legősibb embermaradványt látják a heidelbergi állkapocsban, amelyet az utolsóelőtti közti jégkorszakba helyeznek. A heidelbergi ősember a preglaciális (jégkorszak-előtti) kor emberőse, aki még látta a harmadkor paradicsomának kílobbanását és nem ismerte a közelgő jégkorszak dermesztő borzalmait. A számos megpörkölődött Állatcsont-lelet arra vall, hogy ez az emberős már ismerte a tüze*, és fel tudta használni, habár igen valószínű, hogy csak véletlenül — villám okozta erdő- és steppe-tüzek alkalmával — jutott hozzá. Jávorszarvas, etruszk ősorrszarvú és őselefánt, antilop és medve volt a heidelbergi ősember vadászzsákmánya, amelyet ez a primitív kultúrfokon álló, de nyilván sok mai vadásznép szellemi nívóját már elérő emberfaj csak vermekben ejthetett rabul, ahol az állatok védtelenül voltak kitéve kortársuk, a heidelbergi ősember kószerszémainak. Pótolhatatlan vesztesége az ősembertudománynak, hogy Mauer klasszikus lelőhelyéről egyetlen ősember kőszerszám sem került elő. Mennyivel tisztább képet nyerhetnénk e legrégibb emberős kulturális színvonaláról, ha a kezdetleges kőszerszámok egynéhánya is előkerült volna az egyébként leletekben oly gazdag maueri homokból. Míg a Plthecantropus erectus átmenet az emberszabású majmok (csimpánz) és az ember között, addig a Homo Heidelbergensls mär igazi ember, aki örökre elhagyja az emlösök világát és megkezdi saját, külön életútját. (Folytatjuk) A jávai majomember (Plthecantropus erectus)