A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-30 / 5. szám

ál Marika íiat&l, csínos, barna lány. Arca piros, mint a pipacs, könnyetj, rlna járása. Barna hajából egy-két fürt homlokát árnyékolja. Mikor megpillantottam, gyékényszakajtó volt a kezében, lábán sárcipö; sínadrftg feszült rajta, vállán szürke ködmönke. Valahogy ismerősnek tűnt. Hát ez volna az a lány, aki tavaly még a tizenegyéves iskola padjaiban az algebrát tanulta, Petőfit, Adyt szavalta, ő az, aki jelesre érettségizett? Igen, 6 volt, Pál Mária, az érettségizett, szelíd tekintetű, komoly lány, a régen hat holdon gazdálkodó aömöri parasztember egyetlen leánya. Am az már régen volt, mikor éjt, nappalt egybetéve gürcölt az apja a mindennapi kenyérért, mert egy gyerek mellett is meg "kellett fogni az eke szarvát, hogy vigye valamire. A Pál család ebben az évben jubilál, de nem házassági vagy születési évfordulót, hanem a tízéves gömöri szövetkezetet ünnepli. Amikor a közösbe léptek, Marika még gyerek volt, hajasbabával játszadozott, s a szülők nem is gondoltak, hogy tiz év múlva mire viszi a lány. Sokat beszélgettek erről: — Taníttatni kéne, anyjuk - mondta Pál papa, s még hozzátette a felesége meg önmaga megnyugtatására — bár gyönge termetű, de az esze jól fog, hadd tanuljon, majd csak hasznát veszi. Marika el is végezte a tizenegyéves iskolát, Tavaly érettségizett. De most már mi legyen tovább? A tlz év alatt ez volt talán a szülők legnagyobb gondja. Végül is igy döntöttek: — Majd ahogy Marika akarja, hiszen nem gyerek már; válasszon ő! S Marika nem is csinált ebből különösebb problémát. Eldöntötte Ö már régen, hogy mi lesz. — Hivatalba nem megyek, én nem' ülök egész nap egy helyben - mondotta a szülőknek. — Akkor tanulj tovább, hiszen van rá tehetségünk — így az apa. — Én azt se teszem, mert én dolgozni akarok. íMeg itt van a Pista is, a tanító. Szeretjük egymást, hiszen tudjátok, régen udvarol nekem, a kezemet is megkérte. — Jó, jó, lányom, megértjük, de mégis, hátha... — Mi az a hátha, apu? Ha igazán a javamat akarjátok, akkor egyezzetek bele. Én újra csak azt mondom, hogy a szövetkezetben maradok, máshová nem megyek. Nem szégyellem ér. a munkát. íMeg nektek is jobb, ha veletek vagyok. Ez ellen már nem lehetett ellenvetés, mert melyik szülő akarná, hogy a gyereke távol legyen tőle ? !gy maradt Marika a szövetkezetben, mint tyúkgondozó. S ma 800 darab fehér fajtyúk kotkodácsol, kárál, röpköd körülötte, ha meghallják kedves, csengő hangját, hogy: csibe, csibe, csibe, te, gyertek enni tyúkocskáim! Igy hívja ő már öt hónapja a tyúkokat. Most is közöttük találtam. Köszöntem, bemutatkoztunk egymásnak, s alig váltunk egykét szót, máris szalad bocsánatot kérve, hogy ne haragudjak, de mennie kell, mert ha már megkezdte az etetést, nem hagyhatja félbe. — öt perc az egész, s itt vagyok újra. Talán még öt perc sem telt el, jött kipirult arccal. — Itt vagyok, most már beszélgethetünk, de nem sokáig, mert újra kell mennem, összeszedni a tojásokat. Leülünk, beszélgetünk, erről is, arról is. Én kérdezek, ő értelmes, tömör mondatokban felel. — Marika, nem unja-e magát távol a falutól, a tyúkok birodalmában? — Egy cseppet se. Gyerekkoromtól szeretem az apró szárnyasokat, meg van itt mindig munka, sok apró öröm is akad. Kiváltképp a tojások összeszedésében telik nagy kedvem. Ma is kétszáz darabot szedtem már össze. — És hány órát dolgozik naponta ? — Reggel héttől délután négyig. Vasárnap és ünnepnap édesanyám a soros. — És nem bánta meg, hogy ezt a foglalkozást választotta? — Nem. Sőt nagyon is elégedett vagyok. Pista, a vőlegényem sem ellenzi. Hiszen ő is szegény szülők fia, én sem voltam grófkisasszony, hát akkor miért szégyenkezzek. Igaz,, mondják a faluban: ez a Pál Marika se sokra vitte az érettségivel. De felőlem mondjanak, amit akarnak. Érettségi a zsebemben, tudás a fejemben, szorgalom a kezemben, hát kell-e ettől több? E szavak után újra bocsánatot kért és elment a dolga után. Kezet fogunk, s elbúcsúzunk. Azzal az érzéssel, gondolattal, hittel hagyom magam mögött a tyúkfarmot, a kotkodákoló tyúkokat, fiatal gondozójukkal, hogy talán holnap, holnapután már száz. és száz érettségizett Pál Marika találja meg számítását, örömét a fizikai munkában is. Török elemér Komárom új bérpalotait a munkások iakjil Komáromi mozaik A Csemadok komáromi hetvi szervezetének újonnan megválasztott vezetősége — Clbulka Józseffel az élen — úgy határo- ' zott, hogy az idei műkedvelő színjátszók országos seregszemléjén Kálíay István: Kötéltánc clmü színmüvét mutatja be. Tudjuk, hogy a tavalyi seregszemlén az ezüst vándorserleget Komárom a lévaiaktól hódította el Barta Lajos Szerelem cjmü színjátékával. A járási építkezési vállalat (OSP) s rirjátszói Uf-Katajev-Eőry hangulatos énekestáncos bohózatát tanulja. A bemutatót februárban tervezik, majd vendégszereplésükkel felkeresik a járás községeit, hogy falusi dolgozóinknak ls kellemes szórakozást nyújtsanak. „A hozományvadász" próbál már javában folynak és megvan minden feltétel arra, hogy valóban színvonalas műkedvelő előadást látunk majd. Nem maradt tétlenül a komáromi Ipariskolások színjátszó csoportja sem. Anton Kudja: Hüllő virágszirom (Kendzsi Katakána) clmü színművét tanulja. Külön figyelmet érdemel az a tény, hogy ^z említett színdarabot párttuzeenosasi. 'szlovákul és magyarul tanulják. Diákok, tanárok és szülök szerepelnek. A szlovák csoportot Solár János tanár, a magyar előadást Kovácsne N. Magda tanárnő rendezi. Az iskola ezzel a japán környezetben Játszódó békeharcos színdarabbal vesz részt a Léván rendezendő Ifjúsági alkotó versenyen. A hajógyárt miikedvelők esztrád műsorukkal aratnak sikert. Vidám Jeleneteikkel, jó zenekdrukkal, neves énekeseikkel lépnek fel üzemi klubjukban és a környező falvakat ls felkeresik. Mint külön érdekesség ide tartozik még az is, hogv Komáromban — hazánk felszabadulásának 15. évfordulója tiszteletére Irodalmi Színpad nyílik, mely a Csemadok járási vezetősége mellett működő Irodalmi Alkotó Kör fóruma lesz. A hazai él a világirodalom alkotásaival szeretné megismertetni a közönséget, s ezzel járul majd hozzá szocialista kultúránk terjesztéséhez, anyanyelvünk csiszolásához. E. M