A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-06-19 / 25. szám

Illetékesek figyelmébe Hol vott, hol nem volt, nem a hetedhét országon túl, hanem a ml országunkban volt egyszer egy énekkar. Ez az énekkar jól működött, tagjai valóban fáradságot nem ismerve Jártak a próbákra. Felléptek itt is, ott is, mindenhol sikerrel. Történt egyszer, hogy a járás egyik falujá­ban irodalmt estet rendeztek. Az est rendezői - gondolván, hogy a műsor színvonalasabb tesz - meghívták vendégszereplésre az ének­kart. A tagok, vezetőjükkel együtt boldogan fogadták el a meghívást, elvégre arra hívatot­tak, hogy az énekkari kultúrát a legkisebb fa­luban is terjesszék. Hogy ez milyen mérték­ben valósult meg, a továbbiak során meglát­juk. A terem zsúfolásig megtelt. Kihasználva azt a pár pillanatot, ami a műsor megkezdéséig még hátra volt, megkérdeztem a rendesötöl: - Hogyan tudták biztosítani ezt a szép számú közönséget ? - Egyszerűen! Kihirdettük, hogy mindenki jöjjön el, mert ingyen műsor lesz. A rendező osendet int, a függöny széthú­zódik, a közönség feszült várakozással figyel mindaddig, míg a színpadon meg nem Jelenik az előadó. Miután az belekezd mondókájába, a közönség feszültsége egyszeriben feloldódik, mindenki otthon érzi magát s ügyet sem vetve az előadóra, megtárgyalják a legfrissebb híre­ket. Ezután következett az est fénypontja, az énekkar. Már az emelvényen állnak, a karmes­ter int, t a dalosok ajkán Jelcsenáül az ének. A közönség soraiban, ki tudja miért, itt 1« ott is felhangzik egy-egy elfojtott kuncogás. Előbb csak egy-kettő, később, éppen amikor az énekkar egy népdalfeldolgozást ad elő, az éne­ket a közönség harsány hahotája kíséri. Mit csináljon ilyenkor egy szegény, Jóravaló énekest Körülötte mindenki kacag, már-már azon van, hogy 0 is etnevetí magát, de mikor a karvezető morcos ábrázatát megpillantja, ar­cára fagy a nevetés. A nézőtéren ezalatt a Jókedv még csak fo­kozódik. Valami találékony ifjú, aki az első sorban itt, észrevétlenül tüsszentöport szór szét. Most már a közönség egyik fele tüsszög, a másik fele a tüsszögőkön nevet. Az énekkarra ügyet sem vetnek, az érdeklődés középpontjá­ba a tüsszögők kerülnek. Kis idő múlva a por hatása a színpadra is elér. Az egyik tenorista tüsszögetni kezd, majd a másik, harmadik, már az énekkar fele tüsz­szög. A karnagy mérges, nem érti a dolgot, árgus szemekkel néz, tekintetével próbálja ösz­szetartani a társaságot, de kár minden igye­kezetért, az énekkar másik fele felszabadult nevetésbe tör ki. Az éneklésnek természetesen vége szakad, a karnagy nem tehet mást, mé­lyen meghajol, a közönség peáig mindent el­söprő tapsorkánnal és nevetéssel köszöni meg a jó szórakozást. Merje valaki azt mondani, hogy nem volt siker! Ez sajnos nem mese volt, hanem valóság! Hol keressük a hibát t A szervezésben.» Nem. Talán inkább azokban a tanítókban és nép­művelési dolgozókban, akik, bár ott ültek a nézőtéren, nem szóltak rá a rendetlenkedő fia­talokra (a közönség nagyrészt fiatat fiú és lány volt). Reméljük, a Jövőben ilyeemi nem fordul elő, mert egy-egy „ilyen siker" sok kezdeményező­nek elveszi kedvét a munkátől s ezen nem is lehet csodálkozni. K. Ct. At egyik májusi vasárnapon különös han­gok ütötték meg s Dunaparton sétáló tóvá­rosi lakosok (illát. A folyam túlsó partján versenyt ugatott tlx, sxáx, ugyan ki tudja hány ab Persze, több se kellett a gyere­keknek. — Apuka, mtnjUnk a ligatbe, néxxUk meg a kutyusokat — környékezte meg nem egy apróság az apukáját. Lag több jUk hajlott Is a szór», bár (ogalms sem volt róla, miféle kutyakomédia szín­helye a Duna jobb partja, hlizen lalraga­szók nem közöltek előzetes tudósítást. Ki­sebb tUrelempróbe után minden kíváncsi feljutott a két part között közeleksdő „prppetfeer" fúdéizsSfct* ás néhány pare múlva magváltotta jegyét az elaő szlová­kiai kutyakÜMtáara. A rendezők nem fektattek kUlönösebb súlyt a hírverésre, ennek ellenére rengeteg nézője akadt a kiállításnak. A szakembere­ket szimatjuk elhozta még a nyugati ha­társzélről Is, a kutyák tirzanéje meg kalló nyilvánosságot teremtett Szlovákia főváro­sában. Ki a legény a vízben, ha nem én — lihegi Dolli, az újfundlandi mentökutya. Aki nem hlazl — ússzon velem! Olivia Jategan kisasszony nyilatkozata: „Bár még caak öt eaztandőa vagyok, már annyi dijat nyertam, hogy nevalőm alig bírja a tejáben tartani. Egy kanadai aztr dollá­rárt akart mtgváiárolnl, da az Üzlet füitbe ment. Nem vagyok szerénytelen, do tekint­senek rám, nem érek én többet ezer dol­lárnál?" Néznivaló akadt bőven. Kezdetben ugyan legtöbben azt vigyáztik, mikor kapja ot valamelyik kutya a nadrágszárukat, dt idő­vel megjött a bátorságuk. A különböző lajú, azlntt, ntmü kutyák tizenkét körben sétálgattak gazdájukkal, akár a manakénak. Et milyen Izgatottak voltak. Peraza nam a kutyák, hantm a gaz­dájuk. A kör köztpén foglalt helyet a ver­senybíró éa árgua azamakkal „saccolta" az ebeket. Önkéntes segítők la akadtak. — Azért a seazlnú szőrméké« agy lyukai garaat sem adnék — állapította mag egyi­kük borízű hangon. — Da bizony caunyán mallélótt — hogy tutballnyatvan fejezzük kl magunkat —, mart a „azőrmók" rövidesen kék szalaggal a nyakán hagyta el a kört, ami kitűnő osztályzatot jelentett. Ugyanis az osztályzatok értékét színes szalagok jalazték. Szlovákia bajnoki külön­leges nyakéket kapott, a kék azalag kitűnőt, a pl rot nagyon jót jelentett és így tovább. A szalagokat azonban alaposan kl kallatt érdemelni. A versenybírák figyelme minden­re kiterjedt: a fogazat épségért, a szőrzet hosszéra és színért, a testi felépítésre éa még azémoa követelménynek kellett meg­felelniük a négylábú bajnokjelölteknak. — Nem szeretnúk velUk találkozni a sö­tétben — mondogatták többen, akik a nap­fényben sütkérező, borjúnagyságú újfund­landi kutyákit vatták szemügyre. Pedig a sötétben mág caak-cttk, de a vízben! Ott az újfundlandlak korlátain urak. RemekUl úsznak ét „jő" tulajdonságuk, hogy mindent, emit a vízben felfedeznek, a partra hurcolnak, Mig a gazdájukat la, ha vellik próbál fürdeni. Nom szeretnék annak a felforgatónak a bőrtben lenni, aki úszva klaárll meg bejutni hazánk terület*­ro . .. A kutyaparádé slágere azonban öt tar­kaskápü kutyakölyök volt. Kutya vagy farkas — azt vitatták htvtian a nézők a katrac körül. Nos, a kölyköket kettői ke­resztezésből tenyésztették ki. Először ku­tyát kereszteztek farkassal, majd az utódot Ismét kutyával. E vagyaahizaaságból szár­mazó második hibrid állítólag csak szülei jótulajdonságslt örökölte. Az első szlovákiai kutyaklállltás általános alégedettaág jegyában ért véget. Örültek a redezók, mart hatazázhúaz ab vonult («1, mindössze ötvennel kevesebb, mint az or­szágos seregszemlén. Örültek a kutyák la, mert az emberek fegyelmezetten viselkedtek és egyetlen kiállítási tárgyat sem tulajdo­donltottak al. S JÓ hangulatban mondtak búcsút a ligeti Iáknak a nézők is, hlszan valamennyien ép bőrrel, azaz hogy ép nad­rágszárral úszták meg a nem mindennapi lát ványosságot. MURÁNYI JÖZSFf Foto Rieht «r Cvlk e fodrásznál. Arcjátéka elárulja, hogy a szépségápolás kutyáiknál sem fájdalom­mentes

Next

/
Thumbnails
Contents