A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-06-19 / 25. szám

Akik elsők akarlak lenni... Június 12-ének reggelén a szököttnél jóval korábban ébredek. A kalászt érlelő nyári napfény aranyló sugárkévéi pajkosan cikáznak párná­mon. öt óra harminc. A rádió vidám, pattogó Indulókat közvetít. Az utcákon Ünneplőbe öltö­zött emberek sokasága. Mindegyikük arca csu­pa fény, csupa derű. Érthető. Ma tesz tanúsá­got áz ország népe egy még gazdagabb, még örömtelibb jövendő mellett. A választó körzetekben megtörténtek az utol­só előkészületek — várják az első választókat. Kl lesz körzetünkben 4z eisó választó? Gyor­san magamhoz vettem az újságírók két elenged­hetetlen kellékét, a jegyzetfüzetet és a fény­képezőgépet, s elindultam a Novuhradská-utcai agitációs központ felé. Hat óra negyven perc — tehát még van húsz percem a választások meg­kezdéséig. Én leszek az első — gondoltam. Saj­nos, nem így történt. Mert atnikor 8,45-kor megérkeztem a választóhelyiség elé; már két ember állt előttem. Ebben a pillanatban egy ezüsthajú, komoly tekintetű asszony lép a terembe. Körülnéz, át­veszi a szavdzócédulákat, elolvassa, s aztán las­san becsúsztatja az urnába. Mielőtt kimegy. Halkan megkérdezi: — Elvtársak, ugye én voltam az első szava­zójuk? — Hát nem egészen, hárman már voltak maga előtt — felel a bizottság vezetője. — Kár. . . Pedig úgy siettem, nagyon sze­rettem volna elaő lenni .. . Többet nem szólt. Elment. Láttam, komolyan bántja a dolog. Utána siettem hát, s beszédbe elegyedtem vele. — Tudja, nekem nincs senkiin — kezdte fütnoálková Anna akadozva -, a férjem par­tizán volt és . .. és nem jött vissza többé . . . Magamra maradtam. Nem tudtam, mi lesz ve­lem. Szakmám nem volt, s nem ls voltam már a legfiatalabb. A párt atzonban segített rajtam. A Strojstav üzemi örségének tagja lettem. Most szép nyugdijat kapok és gondtalanul élek. Ha fiatalabb lennék, tán valamiképpen meg tudnám szolgálni államunknak azt a sok jót, amit velem tett. Ezért hát azt gondoltam, hogy legalább Így, ezzel a csekélységgel .. . kérem, ne neves­sen ki . . . én . . . én . . . úgy, szerettem volna . . . — hangja itt elcsuklik, s acélkék szemében egy parányi gyémánt, egy csillogó könnycsepp jele­nik meg, mely egyre nagyobb, egyre kövérebb lesz, majd hirtelen végigfut oreáján. Zavarban vagyok. Mondanom kellene valamit, azonban nem találok megfelelő szavakat, s ezért csupán a kezét szorítom meg gyengéden. Talán így jobb. — Nagyon kérem, ezt ne írja meg — emeli rám tekintetét, melyben most már halvány szí­nű baldogságszivárvány remegett. — Én is első akartam lenni, de most már egy csöppet sem bánom — feleltem válaszkép­pen. Megértette. Még egyszer kezet szorítottunk, s aztán elment. Én még sokáig néztem utána. Még most is látom a szemét, s őszülő haját. Péter László Aki első akart lenni Tanúság Vasárnap, június 12-én a szavazó­urnákhoz járult az orazág népe, hogy újra kinyilatkoztassa akaratát és fényes tanúságtételt adjon a szocialista esz­mékhez való ragaszkodásáról és a párt­ba vetett bizalmáról. A választásra Búcsl Hona Választók és választoltak Izsa. Gyönyörüszép vasárnap délután, aranyos fényben napoznak a házak, az emberek az ün­nepnapi ebéd után, jóllakottan, megelégedetten ácsorognak a tházak előtt, az utcákon, a kocs­mánál. A HNB udvarán is sürgés-forgás. Későn van már ugyan, de még mindig jönnek a szava­zók, fiatalok és öregek, asszonyok ét férfiak, újdivatú, libegő szoknyákban a lányok, t régi­módi izsai népviseletben az Idősebb asszonyok. Bucii Ilona. Karcsú fiatalasszony, ő jön most be éppen a terembe s odalép a szavazóurná­hoz. Utána egyenesen belénk botlik, mert eli­be állunk, s követeljük, hogy szenteljen néhány percet nekünk ls, mondjon valamit a Hét szá­mára. - Jajistenem! Nem vagyok én szónok. - Nem baj. azért nyelve csak van? Fiatal menyecske! Fiatal még valóban, azt hinné az ember, lány, pedig már hat éve asszony. Igaz, korán ment jérjhez, tizenhét éves sem volt még. - Meg tudná-e jogalmazni, mire szavazott, s miért éppen a népfront jelöltjeire! Azt mondja, nem tudná megfogalmazni. Ap­ránkint azért csak kiszedegetjük belőle ezt-azt, s ha ő nem is, mi talán le tudjuk rögzíteni, amit ő nem mint .nyilatkozatot" mondott el, hanem csak egyszerűen mindennapi dolgok em­lítése közben, ahogy Mari nénivel vagy Julis ne­növel szakták megtárgyalni a legfrisebb esemé­nyeket a kiskapuban, vagy a kútnál. íme a .nyilatkozat": Miért szavazott épp ezekre? Miért ne szava­zott volna rájuk? Volt rá valami oka? Hiszen ezek az új élet képviselői! Jó dolga van ma ne­ki, Búcsi Ilonának? ló. Húszegynéhány éves. Férje kereskedő, 8 maga az állami gazdaság­ban dolgozik, növekedő fiacskája Izmosodik, pi­rosodik. Van neki valami baja? Nincsen. Nehát ezért! Szabó András. Csontos, szigorú arcú öreg­ember. Hqtvanegy éves, egyike a választottak­nak. Szigorú arcú ember? Volt ideje megszi­gorodnia! Tizenkét éves sem volt még, hogy inasnak állt, tizenkilenc sem, amikor megalakult a Tanácsköztársaság, s a serkenö-bajszú legény beáll vörös katonának. Áprilistól augusztusig tartott a harc. akkor minden elbukott, s az im­már megélemedett legény megjárhatta a poklok poklát ls - a Horthy-féle intrenálótáborokat. Nem csüggedt. 1921-ben megalakul a kommu­nista párt, s ő egyike lesz első tagjainak. < Idestova negyven esztendeje már ennek. Negy­ven esztendő, s a serkenő bajszú legény cson­tos-arcú vénemberré szigorodott. Csoda-e a szi­gorodás? Negyven esztendő a vállán, a munka, a nélkülözés, a harcok, az internálótáborok. s negyven esztendő mennyi kínja, mennyi gond­ja, mennyi öröme, bánata! Szabó András, a népfront jelöltje. S a mai naptól kezdve újból a HNB tagja. Ojból? Há­nyadszor? Mindig. Amióta felszabadultunk, min­dig. Mert hosszú idő négy évtized, s elég-e vajon tíz-tizenkét év, hogy helyrebillentse az évttzedek jélrebülentette egyensúlyt? Kevés bizony! S hogy főbb legyen, kétszeres, tízszeres, ezerszeres munkával kell megtöbbszö­rözni. Hogy csakugyan helyrebillenjen az az egyensúly, hogy egyszer már valamikor felej­tődjenek a régi dólgok, az elmúlt napok, a bu­kott világ, csak boldog, megelégedett embe­rek éljenek körülöttünk. Izsán és mindenütt ke­rek e világon. -nyí — Bajcs község választott Bajcs. Két hete jártunk erre, este száguldot­tunk végig a falun, s ahogy megyünk, ahogy suhan velünk az autó, a félórás sötétségből egyszerre csak nagy-nagy fányesaégbe rohanunk bele. Mi az, micsoda város ez? — Dehogy város. Falu. Bajcs. — Bajcs? S ezek a fények itt az országút felett? — Neonok! — Ne bolondozzatok velem! Neonok Bajoson? — Igen. Két hét se telt bele, s lám már megint Baj­cson vagyunk. Bajcson, s nem la akármilyen alkalomból, a választáaok napja van ma. A neonfények most nem kápráztatnak, csende­ten gunnyasztanak az országút felett, de azért megcsodáljuk most ls őket, ugyanúgy, mint a remekbe épült művelődési otthont, a már ko­pogtatunk ls az agitációs központ ajtaján, sok szerencsét kívánva a bennlévőknek .. . — Elkéstetek elvtársak! — Elkéstünk? Hiszen még csak tizenegy óra. — No Igen, csakhogy ml már kilenc óra tlz perckor végeztünk. Manifesztáclósan. Együtt örvendezünk Slávik elvtárssal. Zatovlé elvtárssal, MafaSovsky elvtárssal, a kérdezzük Okét a neonok felől. — Hogyan jutottak a gondolatra, hogy Baj­csot neónok világítsák ki? — Ja kérem. Nálunk a szocializmust nemcsak szólamokkal csinálják. Tettekkel is. Bajcs még harminc-harmincöt éve iJem ,s volt a térképen. — Mármint a falu. Mi volt Itt akkor? Major. Egypár ház meg a lovak, meg a tehenek meg a földek. Meg a cselédek, a szolgák. 1928-ban lett községgé, s húsz évre rá, 1948-ban lépett a szocializmus útjára. S mi van ma Bajcson? Zatovlé elvtárs, a most megválasztott HNB-tag s elnökjelölt azt mondja, hogy ne la azt kérdezzük ml van ma, hanem ml lesz holnap. Újdonsült választott, teli tervvel, lelkese­déssel, mondja hát mi lesz holnap! — Sportuszoda, áruház, önkiszolgáló, kávéház, étterem, szálloda, új posta, nyolcéves Iskola, mezőgazdasági tanonciskola, internátussal, tég­lagyár, új házak, háztömbök, terek, utcák, az utcákon szobrok és relléfek a házfalakon. Akár egy városban. A kultúrházat, a mozit, a televíziót és a neonokat már nem is említi, mert az már nem érdekes, az már most van. A szenzáció pedig csak az. ami még ezután lesz! Csoda-e hogy Bajcson, az egykori egyházi birtokon az esztergomi érsek hajdani cselédjel 9 éra tlz percre mindannyian leadták szavaza­tukat? Csoda-e hogy Zatovlé elvtárs, Bolo elv­társ, Keresztes Erzsébet, Stelner Ferenc, Pra­ienlca Cyrill s a többiek, az újdonsült válasz­tottak lenntartás nélkül bírják választóik bizal­mát? Csoda-e hogy Bajcson száz százalékra győ­zött a népfront? Bajcs község népe választott! — 11 — Összegezés

Next

/
Thumbnails
Contents