A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-17 / 3. szám

K Irodalmi modernség Az igazi író és az igazi művész mindig modernségre törekedett. Mást akart, mint elődei. De ezt a mást csak akkor érte el, ha a saját korát tudta megmutatni. Vannak bizonyos kérdések, amelyekre az elmúlt idők művészei nem felelhetnek a jelenkor emberének. A modern író azért modern, mert a saját korában él, a saját kortársaihoz szól, a saját koruk égető nagy kérdéseiről. A modernség tehát elsősorban és mindenekelőtt tartalmi jellegű. Arról van szó, hogy az élet szakadatlanul megújul. Ezt a szakadatlan megújulást — irodalmi vetületét illetően — csak egy szakadatlanul megújuló, irodalom képes ábrázolni. Túlzás-e tehát azt állitani, hogy végső fokon a szocialistarealista irodalom a legmodernebb, mert csak ez a pártos, kombattáns módszer teszi képessé az írót a valóság hiteles ábrázolására! El, ne feledjük, a szocialista-realista irodalom, mint legmodernebb irodalom, felmarkol az életből mindent, ami lényeges. Ez a valóban modern irodalom elkerüli a fekete-fehér ábrázolásmód hibáit. Csak ott fehér vagy fekete, ahol ez szükséges, és csak olyan mértékben, ami feltétele a valóság igazi ábrázolásának. Nincs recept a lehetséges arányokra. De az író mégsem téved, ha résztvesz a küzdelemben. Ha viszont ö maga is ott van a „fronton", akkor a jelen kavargása a számára nem lesz értelmetlen, s nem merül ködbe előtte a jelenből a jövőbe vezető út sem. Mindez ideológiai biztonságot tételez fel. Fontos ez, mert nélküle nincs írói bátorság sem. A„MODERNEK" nem ezt akarják, hanem valami mást. Ezért hallgatnak a pozitív hős kérdéseiről is. A szocialista-realista irodalom aligha képzelhető el pozitív hősök nélkül. A pozitív hős a legmodernebb ember. Naponként előttünk születik meg csodálatos tetteiben. Mégsem idealizált, gáncsnélküli lovag ő. Nem lebeg a feje felett a szentek glóriája. Erényeiben és hibáiban egyaránt ember. Üj ember, modern ember. Olyasvalaki, akiben van jó is, és akiben az ellentmondásos tulajdonságok szakadatlanul viaskodnak. így halad előre, nekilódulva, visszatántorodva, mégis folyton előre. Ez a pozitív hős, azért modern ember, mert más, mint a tegnapi. Más érzelmek fűtik, más az erkölcse, mások a céljai és az eszközei, új, fejlettebb, bonyolultabb a kapcsolata a világ-' gal: harcoló és győzedelmeskedő. Amodern irodalom hősei modern emberek. De lehet-e a modern hős prototípusa más, mint a nép fia? Lehetséges-e a modern hőst természetes bázisa nélkül ábrázolni? A modern, kombattáns ember természetes bázisa a nép. A negativ hős szembeszáll a néppel, de a nép nélkül ö sem ábrázolható. Az iró alkotómunkájának eredményessége, modernsége attól függ tehát, képes-e eleven kapcsolatot teremtene a néppel? Mondanivalója, stílusa, hite, erkölcse, ereje, célja, eredetisége — mind-mind azon múlik, mennyire őszinte, igaz és harcos a kapcsolata a néppel. Az más kérdés, hogy a modern író mást ért a nép fogalmán nálunk ma, mint amit azelőtt értettek. Nem passzív, szenvedő, tehetetlen massza többé a nép, amelyet érdekeivel ellentétes erők lökdösnek iÜe-oda. A jelenkor népe egyedeiben öntudatos, célkitűzéseiben kollektív, tevékenységében szervezett. Van pártja, az államhatalom az övé, és miközben felépíti a maga új társadalmát — a szocializmust — minden eddiginél mássá, magasabbrendúvé fejleszti önmagát is. Ezt az átalakulást, ábrázolni — ez az igazi modernség. Erre csak a nép írója iehet képes. A nép írója — modern író. X7 ilágos, hogy a modernség hangsúlyo^ san tartalmi jelenség. A modernség azonban egyáltalán nem zárja ki a formai újításokat. E tekintetben sok minden lehetséges. Még az is, hogy elavultnak vélt régi formák, tökéletesen megújulnak, sőt meghökkentően újnak hatnak az új tártalom roppant átalakító erejétől. Brecht például, aki a forma tekintetében nem keveset kölcsönzött Shakespearetől — merőben új még ott is, ahol a forma nem éppen új. De az új tartalom és az ezt hordozó forma, mint dialektikus egység — eléri a célját. Világos: a forma akkor felel meg a tartalomnak, ha stílusában, ritmusában, hangulatában, szerkesztésében és egységében a kor emberét fejezi ki. Korunk modern irodalma műfajilag is bővült. A vers, novella, színdarab, regény mellé felzárkózott a filmszöveg, a rádiójáték és a televíziós-dráma. A mi irodalompolitikánk türelmes minden kísérletezés irányában. De az emberellenes, haladásellenes irodalom nem követelhet tőlünk türelmet, akármilyen gúnyát öltsön magára. Az pedig egyáltalán nem kétséges, hogy az álmodern irodalmat a valóban modern irodalom szükségképpen legyőzi. Dubay Orest: Az élet dala c. ciklusból NAZIM HIKMET Huszadik század Aludjunk el most, kedvesem; és ébredjünk fel száz esztendő múlva, s* Nem, nem vagyok én szökevény, és századom nem rémít engem. Századom, mely nyomorult és szégyentől piros, századom, mely csupa erő és hősiesség. Nem érzem azt, hogy túl korán születtem. E századnak vagyok fia és büszkeséggel tölt el, hogy ott vagyok, ahol vagyok — népem között —, és hogy egy jobb világért küzdök, elég nekem. Kedvesem, száz esztendő múlva... Nem, már most, csakazértis! Halál és feltámadáf évszázada ez, jövő és bizakodás százada! A rettentő éjt már széttépte a hajnalpír harsogd vöröse. És századunk úgy ragyog majd a napsütésben, mint szemeid, szerelmem! (Benedek György fordítása)