A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-06-05 / 23. szám

Egy világban két vilég vagyunk! Nem az Imperialisták kiagyalt ,, vasfüggönye" válaazt el bennünket, hanem a két társadalmi rend közti különbség a határvonal. Mi már megvalósítottuk azt a társadalmi rendszert, amelyre a Nagy Októberi Szocialista Forradalom győzelme óta példaként tekintettek a világ dolgozói. A szocializmus győzelmet aratott hazánkban és elsöpörte az egyik embernek a kizsákmányolását t másik által. Önáfluk a gyengébbek szabad kizsákmányolása jelenti a szabadságot! Cj, szocialista alkotmánytervezetünk első fejezetének első cikkelye kimondja: „A Csehszlovák Köztársaság s szocialista világrendszer része; valamennyi nemzettel baráti kapcsolatokra és a tartós világbéke biztosítására törekszik." ök világuralomra törekednek! Az amerikai Imperializmus szüntelenül Idegen országok és népek lelgázáséra törekszik, agresszív háborúra készül és a szocialista tábor országalt, valamint a függetlenségükért harcoló ázsiai, afrikai és délamertkai népeket nukleáris fegyverekkel fenyegeti. Alkotmánytervezetünk tizenkilencedik cikkelye kimondja: „Az állam valamennyi polgárinak egyenjogúsága tekintet nélkül a nemzetiségre és s fajra, biztosítva van!" És ők? Ne gyanúaitson meg senki sem benntlnket azzal, hogy elfogultak vagyunk és ellenséges propagandával igyekszünk polgártársaink előtt diszkreditálni az angol, amerikai, francia és másfajta Imperialistákat. Beszéljen helyettünk a Times cfmü reakclős amerikai hetilap cikke, amelyben H. J. Griffin beszámol Mississippi állambeli utazásáról. „Feketén, mint én" A Mississippi állambeli Hattiesburgba tartó autóbusz megállt egy országút menti fogadó előtt, és a fehér utasok leszálltak. Amikor az egyik színes utas — magas termetű, napszemüveges férfi - követni akarta őket, a sofőr útját állta, „Hát maga hová akar menni?" — kérdezte tőle. „A vécébe szeretnék" — felelte az utas. „Idáig szól a jegye?" — kérdezte a sofőr. „Nem uram, — válaszolta a néger. - Hattiesburgba megyek." A sofőr becsukta orra előtt az autóbusz ajtaját és ráparancsolt: „Akkor meg menjen vissza a he• lyére, s meg ne moccanjon addig, mlg Hattiesburgba nem érünk." Az utas jámboran engedelmeskedett. A sofór nem tudhatta, hogy akire most ráijesztett, nem néger, hanem fehér ember. Howard John Griffinnek hívják, 39 éves dallasi születésű fró, aki a Fort Worthban 61975 példányban megjelenő Sepia című néger folyóirat megbízásából utazott. Bőrét gyógyszerekkel (oxsoralent szedett, amelyet néha vitiligióban szenvedő betegek számára írnak elö: a vitiligio olyan betegség, amely tejfehér foltokat idéz ... és az USA-ban. Richmond városban (Mississippi államban) ezt az öreg négernőt rendőrök támadták meg durván, mert a fehérek részére fenntertott venrténlőhp lénptt hp elö a bőrön; a gyógyszer a bőrt fokozottan érzékennyé teszi az ibolyántúli sugarakkal szemben és kvarc- vagy napfény hatáséra a bór mélybarnává válik), ibolyántúli besugárzással s növény festékekkel megsötétítette, sima, barna haját majdnem tövig levágatta és elindult körútjára a déli államok belsejébe, hogy megtudja, milyen érzés a feketék bórét viselni. Az öt részből álló beszámoló első cikkében, amely a Sepia e havi számában jelent meg, Griffin megkezdte tudósítását. * Griffint a fehérek is, a feketék is kétségtelenül négernek tekintették. Igy járt be négy államot: Louisianát, Mississippit, Alabamát és Georgiát. Jól szabott ruhában, aránylag pénzzel is jól felszerelve (200 dollárt vitt magával utazócsekkekben), müveit ember benyomását keltve, saját nevén utazott, s hajlandó volt felfedni az igazat bárkinek, aki megkérdezi. De nem kérdezte senki. Bőre fekete volt, s ez elégnek bizonyult. Délen tett útja során Griffin is találkozott — saját szavaival élve - a „gyűlölködő tekintettel". Amikor egy New Orleans-i villamoson átadta helyét egy fehér nőnek, észrevette, hogy az ellenséges tekintettel mered rá. „Mért bámul rám?" — kérdezte tóle az asszony élesen, s elfordulva mormogta: „Ezek napról-napra pimaszabbak." Amikor Alabamában autórakéredzkedve kóborolt, felvette kocsijára egy fehér teherautósofőr, aki vigyorogva érdeklődött, vajon Griffin felesége hált-e már fehér emberrel, s <özölte vele: „Csak szívességet teszünk a fajotoknak, legalább a gyerekeitekbe kerül egy kis fehér vér." Mobile-ban Griffin egy gyárэа ment, s ott munkát kért. \ művezető ridegen elutasította: „Nincs itt rátok szükséjünk. Fokozatosan kiszorítjuk a ti fajtátokat a jobb munkahelyekről. Nemsokára elérjük, hogy ti itt már csak olyan munkát kaphattok, amit egyetlen fehér ember sem akar elvállalni!" Bárhová ment, mindenütt csak a legalantasabb munkát kaphatta. * Griffin azzal az érzéssel indult el álarcos körútjára, hogy déli fehér ember létére hiányzik belőle a négerek iránti • részvét, sorsuk igazi megértésére. „Nem ís .sejtettem, mi mindent kell eltűrniük — mondta. Megtanultam, hogy a néger akkor érezheti magát leginkább biztonságban, ha beköszönt az éjszaka, ha mér sötét van. Megértettem, hogy reális jelentése van Langston HUghes verssorának: „Lágyan leszállt az éj, oly feketén, mint én." Griffinnek a négerként eltöltött négy hét után új kétségei támadtak saját fajtáját illetően. „Szeretnék jót találni a fehér emberekben — mondta a minap. — Cáhkhogy ez után az élmény után nehéz ilyet találni a déli fehérekben." A Délafrikai Unió „boldog" lakói Demokrácia Dél-Afrikában