A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-05-22 / 21. szám

Aranyossy Pál Amikor a halott is szavazott Igyál! Ha iszol, úgy is megbánod, ha nem iszol, azt is megbánod! — kínálgatta sorra az öreg Duncsi, a kormánypárti jelölt főkortese a hajnali kocsmázás alkalmával azokat a szavazókat, akik bölcs előrelátással még nem adták szavukat egyik fél jelöltjének sem. Nem volt túl sok ezeknek a száma. Az érdemesebb embereket maga a jelölt vagy a mozgósított megyei urak, szebbnél szebb ígéretekkel, s ha úgy látták jónak, fenyegetéssel győzték meg a kormánypárt zászlójára írt igazságokról. S mindezt azzal a gondolattal tették, hogy a választás után soha többet ne ismerjék meg a bugris parasztot. Igaza volt a főkortesnek: volt mit megbánni a régmúlt világ szavazójának, akár ivott, akár nem a kortes-pálinkából. A mai általános titkos választásunk köszöbén, hogy igazán értékelni tudjuk a szocializmusban meglevő jogainkat, egy csallóközi járási székhelyen, még az 1910 előtti esztendőben lezajlott képviselőválasztásról mondok el egyet-mást emlékeztetőnek. Zászlódíszben várta a csallóközi falu az egymásután érkező szomszédos községek választóit. A bizottság a vármegye fogatán díszruhás hajdúk kíséretében már megérkezett a főszolgabírói hivatalba. A csendőrhadnagy jelentkezik az alispánnál s magabiztosan ígéri, hogy a szomszédos őrsökről idemozgósított 40 csendőrrel garantálja a választási aktus sima lefolyását. A választási elnök gondterhelt arca ugyan nem nagyon derül fel a biztatásra. Ogylátszik, jobban értesült, s nem az első választást vezeti. Ezért csak úgy mellesleg utasítja a főbírót, hogy azonnal lépjen érintkezésbe a szőnyi huszárezred parancsnokával és kérje egy válogatott huszárszázad készenlétbe helyezését. ¥>ontosan tíz órakor megkezdő-Á dött a szavazás. A kormánypárti többségű falvak választói — ahol az alkotmányos költségeket nem kímélték, — korsteseiktől ellenőrizve, annak a rendje-módja szerint leszavaztak. Kezét dörzsölve mosolygott a főbíró: jól megy, jól megy. Az illetékes jegyzők nagy alázattal fogadták a gratulációkat. De egyszer csak jön a hír, hogy a szomszéd községben már nagy verekedés van. A vidéki ellenzékiek ugyanis leütötték a helybeli kormánypártiak országút fölé hajló zászlórúdját s a zászlót meg is becstelenítették. Erre a helybeliek, akik már az indulásra egybesereglettek, felforgatták az ellenzékiek kocsiját, a kiszedett lőcsökkel, zászlónyelekkel alaposan helyben hagyták egymást — állítólag egyet agyon is csaptak. Sürgős csendőri segítséget kértek! Közben a járási székhelyre vezető utak megteltek zászlókkal, kokárdákkal, a jelölt képét ábrázoló transzparensekkel díszített, hosszú sorokban kocogó kocsikkal. A kocsikon rekedt hangon kortesnótákat éneklő, kivörösödött pityókos választók ültek. Az ellenzéki választók, miközben a lovakkal megelőzték a kormánypártiakat, a szíjostorral, sőt a zászlóval is nemegyet odasújtottak a medve bőrére előre ivó, összeölelkezett handabandázókra. S így ment ez utca hoszszat. A jegyzők tisztük szerint szorgalmasan a választóterembe késztették a lajstromzott szavazókat. — Még nyolcvan perc, és kitűzzük az egyórás záróidőt — súgta az alispán a főbírónak. Ebben a pillanatban elhalványult arccal lépett be a csendörhadnagy: — Megjöttek a gútaiak! Itt a nemzet! De nemcsak a választók, legalább kétszáz kocsi telistele, vasvilla, vonyogó, csákány, ha más nem, egy jó kézbeli mindegyik számára a kocsifékbe készítve... Már megy is a telefonhíradás a kaszárnyába: Azonnal útnak indítani egy lovasszázadot. e csodálatosképpen a gútaiak szépen, alig egy óra alatt szinte egyhangúan leszavaztak, természetesen a kormány ellen. Mivel több szavazó nem jelentkezett, a törvény szerint a befejezés előtti zárórára felfüggesztetett a választás. A nagyon ideges elnök titokban az írnoktól megtudta, hogy a választás eredménye pillanatnyilag lesújtó: döntetlen. Most mit tegyen? Csak egy biztos kormánypárti voksra volna még szükség! De hát honnan vegyék? A kellemetlen helyzetet a keszegfalusi bíró mentette meg: — Méltóságos uraim! Tőlünk még nem szavazott az akolháti juhász, ki biztosan a mi emberünk! Csak egy baj van... — vakargatta a füle tövét — az ... beteg ..; Mikor elindultunk, már elvált a szavától. — Az nem baj — kiáltotta az alispán. — Hajdúk! Azonnal indultok a saját fogatommal s élve vagy halva egy órán belül idehozzátok — adta ki a megfellebbezhetetlen parancsot. A kitűzött záróra gyorsan elröpült, s a törvény szerint annak lejártával szavazatot már nem lehetett elfogadni. S az akolháti juhász csak nem jött! De annál inkább nőtt a zsivaj és lárma odakint. — „Idő! Idő" — hangzott száz és száz torokból a sürgetés ... Sűrű verejték gyöngyözött az alispán homlokán. A jegyző még a toronyba is ellódult, hogy onnan vegye szemügyre, jön-e már a vármegyei fogat? De nem látott semmit! Csak mintha a Dudvág hídjánál valami kocsi állt volna. őzben megérkeztek a kivezényelt huszárok s a falu szélétől parancs szerint kivont karddal négy részre osztva, gyűrűt vontak a főbírói hivatal köré. A nem várt körülmény pillanatnyilag mérsékelte a felajzott hangulatot. De a gútaiak a szigorú szesztilalom ellenére is magukhoz vettek egy kis bátorítót s pillanatok alatt széttördelték a rozoga léckerítéseket. A szomszédos házak felől közelítették meg a választási helyiséget. Egymás hátára állva kezdték bontani a zsindelyes ház tetejét, nem törődve a fejük fölött elsuhanó riasztó csendőrsortűzzel. Végül a huszárszázados rontott be a választó helyiségbe: — Le kell zárni a választást! Embervér nem folyhat! — Helyes, helyes — válaszolt a furfangos alispán — de megbocsátanak az urak, én is ember vagyok, s engednem kell a szervezetem törvényeinek: félre kell vonulnom. Vagy húsz percig kint ült a rozoga mellékhelyiségben, helyesebben addig, míg megérkezett a várva-várt juhász. Sajnos, azonban, amikor átlépte a falu határát, a dudvági hídnál meghalt, ezért álldogált ott az alispáni fogat. A minden hájjal megkent választási elnöknek ez sem volt akadály: — Vegyétek le s ültessétek karosszékbe! Tartsátok! Ezalatt az írnok egy cédulára ráírta a kormánypárti képviselőjelölt nevét s ügyesen, a halott juhász ujjai közé helyezték. A két hajdú vitte be a választási helyiségbe. S a halott „törvény szerint" leszavazott. • • T Tdvrivalgással hirdették ki a nagyszerű eredményt: a kormánypárt győzelmét. A gútaiak hosszú kocsikaravánukkal haza indultak dalolva a régi nótát, hogy „Rosszul van a feje alja a népnek ..." «41