A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-05-08 / 19. szám

cA 'békától (LaLöín i Sö-Se, elÁQ GYURCSO ISTVÁN Békedal május 9-én Csend, nyugalom, szépség adója a béke ünnepe. Fények diadal-koszorúja a földre veti le csillagait, békét hirdetve az emberek között, hogy a háború rettenete ne riassza szívünk, hová már a béke költözött. — CSELÉNYI LÁSZLÓ Románc az erdei fenyőkről A tavaszt énekelem, a barkák, birsek, lombok forradalmát, megcsukló énekemen kivirágzik az ezüst-pomagránát. Tejfehér fogsoromat szikráztatja az ég dübörgő fénye, tüzel a tavaszi nap, s az ég alatt tökéletes a béke. Soha ily könnyű tavaszt! Tizenöt éve már, hogy űz az álom. Zörög a karcsú haraszt, társaimmal az erdők mélyét járom. Zúgnak a bérci tetők, vakító fény öblögeti a tisztást, ezek a bérci tetők egykoron hősök tiszta vérét itták. Zúgnak a bérci fenyők, egykoron hősök menedékei voltak. Pásztorok, szénégetők járnak ma erre s pihennek a holtak. Soha ily könnyű tavaszt, nem üldöz már, nem fojtogat az álom, Zörög a karcsú haraszt, de a hősöket sehol nem találom. — A tavaszt énekelem, a földet, gyárat, iskolát s a gépet. Száguldó történelem, tanítsd már végre tisztelni a népek páncélos törvényeit, s a barkák, birsek, lombok forradalmát. Az égen tiszta a hit: s a fákon csüng az ezüst pomagránát. TÖRÖK ELEMÉR Hosszú évek vágya . . . Kihullt a kezekből a véres szurony, rongyos • köpenyben szakállas katonák Jöttek fáradtan, mint öreg emberek: tartalék töltényüket is eldobták. v Hosszú évek vágya szította csókok csattantak, kézfogás, gyöngéd ölelések, Síró gyerek hangok, szakállal, bajusszal régnemlátott apjuk nem ismerték meg. Előkerült a rozsdás kasza, kapa, vidáman nyerített a ló az ólba'. A kiskertekben szépen mosolyogva bíbor szirmait nyitotta a rózsa. Valahogy így kezdődött nálunk a béke. Erőnk rügyezni kezdett és kisarjadt. Vágyainkat fénnyel és friss harmattal táplálta egünk vén vándora a: Nap. Álmainknak fénybokrai kigyúltak és felitták elhullt könnyeink árját: tüzikék, pipacsok égő szirmai, és a sárguló dús gabonatáblák. Békés nyájak legelésztek rétjeinken, hallottam gyáraink kezdő moraját. Ügy toppantál be hozzánk, mint várva-várt vendég, megtisztult orcáddal: szabadság. OZSVALD ÁRPÁD A békéről dalolni sose elég A. békéről dalolni sose elég! Nem kophat meg a szó ezüst zománca, ha megtalálja igazi mesterét, a költőt, ki a csengő rímek kovácsa, s jelrázza milliók alvó szivét. A békéről dalolni sose elég, mert nem puszta szó csupán, mely messze száll! A béke fehérkarú szőke lány, kit haza vár a kedves, munka után: a béke kérges két tenyér, bütykös ujj, összefonódik mint a kenderkötél, öreganyó, ki csak ül szótlanul télen a meleg kemence szögletén. A békéről dalolni sose elég, mert ő fényesíti a gyerek szemét. a béke: a munka, a csendes otthon, hű katona, ki bátran áll a poszton,a béke az emberi megbecsülés, dolgos férfikar, nem tespedés. A békéről dalolni sose elég!