A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-05-01 / 18. szám

Az első szabad május I. Tizenöt éve díszítgetnek — menyasszonnyá töztettek — Ha sikerül átvágni az akna zsinórját, a zöld rakétát lödd ki! Ha nem, akkor a pirosat! Vigyázzatok fiúk! Sykora elindult... Nem sokáig kellett várniuk. Kisvártatva az esős ég alatt biztatóan lángolt föl a zöidszínü rakéta. Persze ez sem jelenthette a teljes veszélytelenséget. Elindultak Idegtépő percek következtek. Még egy pillanat és a másik oldalon vannak. De ez a pillanat nem következett be. Egyszerre minden elsötétült. A föld vált ketté, vagy a pokol omlott rájuk, mindannyian mintha megsüketültek volna. Achepjuk meghalt. A többi súlyosan megsebesült. Csak a kis Horchnak rémlett, hogy valami nyüzsgés támadt körülöttük. A hangok elérték a füléhez: — A ml drága katonáink. Az elsők. Meg kell menteni őket. Gyorsan kórházba velük. Ég a tank. Ez az első. Meg kell menteni. Ez a város első tankja. — Valaki lehajolt hozzá. Egy aszszonyf Mintha hasonlítana az anyjához. Azt mondja neki: — Drága kisfiam! — és megcsókolja. Aztán sötét álom következik ... A kórtlázban, hófehér falak között eszmél Ivasjuk Nylkoláj. Csönd van. Igaz volt, vagy csak álmodtam. Nem tud mozdulni, a lába gipszben, a feje nehéz, mintha részeg Kenne. Emlékezni kezd — Hol van az a fiú? A Sykora? — fehérköpenyes szőke angyal felel neki. — Nem halt meg. Él, itt, itt él... és a szivére mutat. — Ma már mindenki őt ünnepli. — Többet nem hallott. Újból az a sötét álom kerítette hatalmába és tartotta karjaiban majdnem huszonegy napig. Nem mondhatta el a nővér, hogy őket ls így ünneplik. Hogy a nép hálás, s hogy piros vérző, feltámadó ujjongó szívvel és hanggal ünnepel. Vérszínű lobogót lenget a város. Olyan a színük, mint ezeknek a pünkösdi rózsáknak itt e poharakban. Tele van velük a kórház, nekik hozták az ostravalak, a sebesülteknek. A városházán Jeremenko generális, a hadsereg főparancsnoka köszönti a felszabadult népet. Ez május elseje — az első szabad május elseje. * • • * Én vagyok a város. Szomorú, de büszke szívvel emlékeztem. Azóta tizenöt tavasz múlt el. Az első tankot nagy kegyelettel őrzi a népem. Az idegen ott láthatja, pompás műemlékre állítva a hatalmas Komenszky-parkban. Egyik féltve őrzött kincsem és büszkeségem. A hősök ma ls élnek. A kis Hrochból nagy Hroch lett. .. Magasrangú katonatiszt a csehszlovák hadseregben. Nyikoláj Ivasjuk Karvlnán él és dolgozik. Hatalmas új hidat építettek a régi helyébe. Sykora nevét őrzi emlékezetem. A park szivében márvány-emlékmü áll és hirdeti: hatszázötvennyolc szovjet katona áldozta értem életét! S most újra azt mondom: ünnepeljétek asszonyaitokat. Csak ők adhatják vissza azt a vért, amely elfolyt tizenöt év előtt... MOJZES ILONA Nyikoláj Ivasjuk tankja féltve őrzött kincsem és büszkeségem ... a virág bői szőtt terek és parkok ^ Ékeim az új városok