A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-04-17 / 16. szám

A gorál biztonság okából előbb mindegyiknek összekötötte a lábait, aztán a fejsze fokával mindegyiket fejen kólintotta. A ritka zsákmányt fölrakta a szánra ét boldogan elvitte a községházra, hiszen minden egyes farkas elpusztításáért kétezer korona jutalmat fizet most a hatóság. A helyi tanács bölcsei a négy fenevad láttára meghökkentek: ilyen szenzációt még nem élt meg a forgó vén világ: telefonon sebtiben Smokovecre jelentették « járási bizottságnak a csodálatos esetet. A hír vétele után három személyautón kilenc szakértő nyomban kiszállt a faluba. Meghallgatták az egyszerű ember beismerő önvallomását, a főzési csíny, a farkasirtás lefolyását és a következőképpen ítélkeztek: A négy ordas elpusztításáért valóban nyolcezer korona jutalom járna, de a kiirtó csak kettőt kap belőle, mivel a többi büntetés a tiltott pálinkafőzés miatt. A húsz liter pálinkát azonban díjtalanul elviheti lakodalmi hangulatkeltőnek. Meglett a lakodalom is, a négy ordas bőrére nagyot ittak a gorálok és ma is dalolnak, ha meg nem haltak ... Ilyen a modern farkasmese a Magas Tátrában! Mint régente, most is van benne időszerű szenzáció és az őskorihoz hasonló hőstett. Lakodalom is van benne, természetesen király nélkül. A modern ordas már nem nyel le senkit^ mint Grimm meséiben, de annál szomjasabb, a törkölyt sem veti meg és berúg tőle. Ha a vége jó, minden jó... Ki tudja, a gorálok talán továbbra is „lavorovicát"-t főznek, a Nemzeti Parkban, és reménykednek: a megszomjúhozott ordasok majd bekapják a csaléteknek kitett törkölyt. A tátrai villamos vasúton hallottam és a mesegyűjtók számára füljegyeztem a mai népköltészetnek e színes virágát. JURÁN VIDOR Amese a költészet első megnyilvánulása, legősibb megnyilatkozási formája Bölcsője már ott ringott a barlang- és odúlakó ősök primitív légkörében. Ha szakadt az eső, zúgott a vihar, vagy tombolt a fergeteg, az ösanyó kezdetleges mesét gügyögött megrettent magzatának. A mesét ivadékai örökségként megőrizték, az egyénről átment a családba, tőle a törzsbe és így vált egy nép szellemi közkincsévé. Az ósvadászok körében kihajtott az állatmese. Annak egyik főhőse mindenkor a farkas volt. Régente is, ma is az. Mióta a szürke csavargó ismét riasztja erdeinknek vadjait, új farkasmesék hajtottak ki népköltészetünkben is. Ügy szállingóznak szájról-szájra, mint az írás ismerete előtti időkben. Ma a tátrai vonatokban, autóbuszokban, éttermekben a következő szenzációs történet járja: Tátrai történet Szétszórt házaival a Tátrai Nemzeti Park keleti határa mentén Zdiar magaslati falu fekszik. Szépnövésü és szép népviseletű gorálok laknak benne. Ott történt most, hogy az egyszeri ember farsangi lakodalomra készült, amelyen az it okának sem szabad hiányoznia. Drága folyadék ez a lakodalmi hangulat -vidító, ha sok kéz nyúl érte. Úgy segített magán, hogy a többi falusi példája szerint Javorovicát" főzött. A mosdótál segítségével főzött kisüstinek ma ez a népszerű gyűjtőneve országszerte. Fináncok éberségét kikerülendő, akik a magányosan álló házak titkait könnyen kinyomozhatják, a közismert recept szerint nagy dézsában vágott krumplit, árpát cukros vízben erjesztett. Mikor ez a must megérett, a park közeli erdejében, ahol a fináncoknak semmi keresnivalójuk nincs, alkalmas helyet keresett ki, szánkón hajnalban kivitte az erdőbe a kotyvalékot és ott húsz liter pálinkát józott a lakodalomra. A törkölyös nagy dézsát félrerakta, a szeszt meg az edényeket fenyőgallyakkal leplezve haza vitte. Azután ismét fordult az erdőben hagyott nagy dézsáért. Mikor a főzés színhelyére ért, gyökeret vert a lába a mély hóban: a dézsa körzetében négy berúgott farkas feküdt és szörnyen horkolt. A törköly erős illata a helyszínre csalogatta a csavargókat. Előbb körüljárták a gyanús edényt, csapdába nem estek, mohón bekapták a szeszes törkölyt. Berúgtak tőle, lefeküdtek a hóra és horkoltak. „Lányok ülnek a toromba gyöngyös koszorúba" Az ipolymenti Visken sok szép népi szokás merül lassan feledésbe. Az idősebbek, mint Péli János bácsi. Szabó Borcsa néni és mások még élénken emlékeznek a húsvéti szokásokra, a vidám dalocskákra, amelyeket a nép lelkéből fogantak. Tőlük hallottam az alábbiakat is. Az ipolyviski lányok farsang előtt kis csokrokat, bokrétákat kötöttek, többniyre mirtuszvagy rozmaringágból, amit aztán a szívük szerinti legénynek ajándékoztak. Farsang beköszöntével a legények kalapjukhoz tűzték a bokrétákat s úgy mentek a mulatságba. Rendszerint azokat a lányokat vitték előbb táncba, akiktől a bokrétákat kapták. Ám, az is megesett, hogy a bokrétaadó lány hiába várta legényét, mert az bizony í .egfeledkezett róla és másnak csapta a szelet. A lány, ha nem vette nagyon a szívére a hűtlenséget, igyekezett mással vigadni, ha meg nagyon elszomorodott, hazaballagott a tollas-bálba. De a farsang után beköszöntött a böjt, majd a húsvét hétfő, a „fürösztködés" napja. A viski lánynak annyiszor két tojást illett adnia, ahányszor elvitték táncolni. Bizony, akit egész éjjel táncoltattak megrakhatta a szakajtókat, de még a fáskosarat is hímes tojással. Ha véletlenül olyan legény vetődött a lányos házhoz, aki farsang idején elfelejtette táncba vinni a leányzót, azonmód megkapta fizetségét, így fogadta a ház leánya: „nem szennyeztél, nem kell hát megmosni sem". Ilyenkor aztán a legény kulloghatott hazafelé. Húsvét idején sok-sok szép nóta csendül még ma is az ipolyviskiek ajkáról. így szól az egyik: Körtefa, körtéfa, körösi, kerepesi körtéfa, de sok szegény legény megpihent alatta. Itt a földön két szál vessző összevissza fonva, szél fújja, fújdogálja, nálunk csattogtatja. Lányok ülnek a toromba gyöngyös koszorúba, arra mennek a legények sárga sarkantyúba. Ugorjatok lányok, ha virágok vagytok, hogy csörögjön, hogy morogjon gyöngyös koszorútok. Dínom-dánom azt sem bánom, hogy az uram disznópásztor, bár az ördög elragadná, kosarába tenné, minél jobban acsarkodna, annál jobban vinné. így szólnak, szállnak a vidám nóták Ipolyvisken, csak az a kár, hogy már kevesek ajkán. D. Gy. 15