A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-10 / 2. szám

A százados néhányszor végipsétált a helyiségben. Ugyan mire deríthet fényt a hiábavaló párbeszéd ezzel a nővel? — tűnődött magában. S vajon mit találhatott volna e rengeteg női kacat között ? Egy pillanatra lekötötte figyelmét az egyik polcon heverő sok csecsebecse, köztük egy-egy lő apróka porcelánfigurája. Kezébe vette a szobrot, s a szakértő hozzáértésével kereste rajta a cégjelzést. — Ugye szép? — kérdezte a háziaszszony. — Angol porcelán, s igen régi, ha jól tudom. Am idehallgasson! Szeretnék valahogy hazajutni drága százados uram, — fordított hirtelen a szón, és gyerekes grimaszt vágott. A százados most első ízben tekintett rá komolyan. — Maga csacsi. Kész vagyok vért adni sebesült katonáiknak. Talán javamra válna. — Minthoqy a százados nem felelt, most már kissé sértődötten megismételte a kérést: — Bizony segíthetne . .. ! Itt Bulgáriában állítólag mindenféle vétekre amnesztiát hirdetnek. Most igazán jóravaló kormány került hatalomra. De mihaszna. A hazáért lelkesedő szegény orosz nő számára semmi se változott. Cagolov undorodott e szavak halla-NYIKOLAJ ATAROY (14. folytatás) tán, s egyúttal eszébe jutott, hogy szigorúan a kapott utasításokhoz kell ragaszkodnia. Szótlanul belelapozott a polcokon elhelyezett könyvekbe. Semmi érdekeset nem talált köztük. Milocska közben kíváncsian vizsgálgatta. — Ha ismerné Marija Jurjevnát, valósággal rajongana érte — szólt egy idő múlva. Susztov lehetetlenül édeskés hangon könyörögni kezdett: — Beszéljen róla, kedves Milocska ... ! — Rendkívül egzaltált nő volt. Amolyan nemesi fehérholló. Mintha kézzelfogható bizonyítékot keresett volna állításához, lapozni kezdett a polcokon felhalmozott folyóiratok között. Végül is megtalálta, amit keresett. A Szignál képeslap egy régebbi száma volt. — Nézze, ez a kép itt a várnai tengerparton készült. A német katonatisztek Biaritztól Narvikig verekedhettek ezért a példányszámért. Nem is csoda, mert Marija nagyon szép. Cagolov kezében a folyóirattal elgondolkozott. Milocska az eddiai beszélgetés során mindig kitért a legfontosabb elől. Valahogy másképp kell irányítani a párbeszédet. — Mégsem a legfiatalabb már — mondta sóhajtva Ordincevováról, és a földre ejtette a folyóiratot. — Magának is eszébe jutott? - kapott a szón Milocska. Bizony únv van. De mégis mit- beszélünk összevissza. Csodálatos lába és karja van. A megszállás alatt új hódolókat talált a német katonatisztek között. Itt Bulgáriában sok léhűtő őgyelgett. Nem valami nagyon siettek a keleti frontra. Marija divatba jött közöttük. Cagolov egy széken állva valami dobozt nyitogatott. Igyekezett hosszúra nyújtani a házkutatást. Végül mégis kinyitotta, mely ott hevert a polcon a sok limlom között. — Mi volt ebben a kis üvegcsében ? — kérdezte Susztov ugyanolyan hangnemben, mint Cagolov az előbbi párbeszéd során. — Illatszeres fiola. Francia parfüm volt benne. Pálffy gróf ajándéka. — S ez a lovacska itt? — kérdezte Cagolov a kis porcelán figurára mutatva. — Miért kérdi? — Ez is a gróf ajándéka? — Természetesen. A gróf bolondja volt a lovaknak. — S valószínű, hoqy a maga barátnőjének is bolondja volt. Milocska egy mosollyal jutalmazta meg őt a szellemességért. — A férfiakat szépsége vonzotta hozzá. Dehát mit várhat el az ember a férfiaktól. Csak egyetlen egy akadt, akihez mindvégig hű volt: Ignatij Leontovics hadnagy — mondta feleletül. — A férje? — sietett a kérdéssel Susztov. — Dehogyis. Talán el se hinnék, ha elmondanám. A női hűsé'q leaendája ez. — Csak mondja el! — sürgette őt Susztov és Cagalov. — Hát jó. Figyeljenek! Tizenkilencben, mikor Marija elmenekült Oroszországból PETER GAUGLITZ: Az érdekes egyéniség A példa, akit követnek — Nézd csak, Helga mondta barátnőjének Irén a Pingvin kávéház ötórai teáján — ül ott szemben velünk egy érdekes arcú, jekete férfi. Az érdekes férfi félszemmel a lányokra sandított. A két lány kacarászott. Amikor felrikoltott a dzsesz, odalépett hozzájuk, állát csokornyakkendöjére támasztotta és felkérte Irént. Biztos kézzel vezette a vonagló párok között. — Nem valami jó a zene, túl zajos — mondta a férfi. — Igen — lehelte Irén és nagyon meleg is van. Kisétáltak a nyári estébe. Néhány nap múlva Irén így tájékoztatta barátnőjét: — Nagyszerű modora van. Ha látnád, hogyan tölti az italt! És ért a festészethez, a zenéhez. Elragadóan kedves fiú. Szombat este találkozunk újra, hangversenyre megyünk. Megnéztük az új képkiállítást és színházban is voltunk: a Rómeó és Júliát láttuk. Ügy látom, pénze van elég. El akar vinni .egy kosztümös kerti ünnepélyre és szabadtéri operaelőadásra ... Három napra rá Irén kisírt szemmel jött be a hivatalba. — Mindennek vége, Helga — zokogta. — Miért, mi történt? — kérdezte Helga érdeklődéssel. -Csak nem nős? — Ez az ember fényes nappal kompromittált engem. Nem méltó hozzám egy ilyen színész .., — Hát színész? — Ä, dehogyis. Képzeld, egy építöállványról köszönt le nekem. Kőműves a fickó... (Szirmai Marianne fordítása) K.arel Capek 1890-1938 a modern cseh irodalom kimagasló alakja. Január 9-én ünnepeljük születésének 70. évfordulóját. HONORE DE BALZAC mondta: — mikor a n'ók szeretnek minket, megbocsátanak nekünk mindent, még bűneinket is; amikor nem szeretnek, nem bocsátanak meg nekünk semmit, még erényeinket sem. (P.) Az autóbusz ablakait befutotta a fehér pára. Olyan, mint a tejüveg, ellenállhatatlan erővel csábítja az embert, hogy mindenféle hieroglifákat firkáljon reá, mint valaha boldog gyermekkorában. De lámcsak, az a kisfiú, ott az első ülésen apró mutatóujjával már firkantja is az ábrákat. A nagy odaadástól még a nyelve hegyét is kint felejti. — Ne firkálj az ablakra — szólt rá zordul az apja. A gyerek rajzol. — Hányszor mondjam még, hogy fejezd be? A címzett kelletlenül fordul szigorú atyja felé, majd lassan, de- jól hallhatóan adja meg a kitérő választ: — És neked hányszor mondta már anya, hogy ne töröld a szájad az abroszba? Mégis beletörlöd. A következő megállónál mindketten leszálltak. —bi—