A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-10 / 2. szám

(J-jußeSa do lo g, a Pzeteletit BÖNYI ADORJÁN mL&SoBkv Bf flr szerelem sóhajtása volt ez, SBIí sfcSj/ JáeJB í hanem valami más. — Három éve már annak. . Odavalósi volt, parasztlány. |aSrTMBS8 * I TM ä Akkurátus teremtés, kitanulta SEH?/JlSSkstaf i a ma

9üót az oskolán, olvasott .. is, olyan komoly tud lenni, HVKj3 mint a legkomolyabb férfi. ^KH®» Szövetkezeti könyvelő. Ügy ta-IHHÍB^SSHmDhbhbHMI láltam, első naptól jól megértjük egymást. Pedig .. Jóképű, derék fiatalem- - Csak nyugodtan, őszinber volt a látogató, tén. Ne titkoljunk el semmit. Látta mindjárt, falusi - Nem is szándékozom, legény. Városias ün- Csak azt akartam megemlíteneplőben volt ugyan, ni, hogy alapjában igen eilende arcán a napsütötte, szél- tétek vagyunk. Én mindig jófútta esőverte puszták lehele- kedvű fickó voltam, tréfakedtének erős és fényes zomán- velő, nevetős, ö meg éppen ca látszott. igen komoly. De azért nálam — Gondolom, jó helyt járok elértette a tréfát, velem tudott i— kezdte tétován, de tekinte- derülni, én meg könnyen bele te , megpihent az ősz ember tudtam komolyodni a beszélgenyugodt arcán s ettől bátor- tésbe ővele. Vagyis a két elságra kapott. — Bajban vagyok lentét mintha mérleget byienén, azért jöttem. tett vőn egyenesbe. — No ugyan. És ki küldte? Van az így. Ilyenekből lesz— Lakik a mi falunkban nek néha a legegészségesebb egy jeles méhész ember. Az emberi találkozások. úgy tud bánni a méhekkel, — Szóval elejétől mindig jól csuda, hogy még másutt is szórakoztam vele. Láttam, ő laknak méhek ezen a világon is énvelem. Mintha csak leg-és nem költöznek mind oda jobb barátok lennénk, véltem hozzá gyarapodni, szaporodni, én. Nem volt titkunk egymás Azt mondta, van neki egy tisz- előtt. Pártemberek vagyunk telt iskolatársa, itt, aki irás- mindketten, még a pártbeli sal foglalatoskodó ember, nagy ügyeket is külön meghánytuktapasztalatú. Ha valaki, akkor vetettük egymás közt, vitázaz tud nekem tanácsot adni. tunk kettesben, meggyőztük Igy mondta. Bige Péter az il- egymást. Még mikor másfél lető méhész mester neve. évet katonáskodtam, akkor se Bige Peti, lám csak. Az ele- szakadt meg a kapcsolatunk, mi óta nem látta. Mi volna a Egyszóval olyanok kgzdtünk baj? lenni, mint Péter-Pál a naptár— Hát, nem olyan egyszerű ban. Erzsi-Imre, Péter-Pál, az — sóhajtott a legény. — egynapos egyek, elválasztha-Mert úgy van az, kérem, megy tatlanok. Barátok. A jószent az ember az úton, élete útjhn, tudja, hogy történt: közben megyen nagyhetykén, fütyö- belémszeretett. részve, gondolná, minden rend- — Aha. És mért rossz ez? ben van és akkor rázuhint az Ha ilyen rendes lány. élet valami akkora nehézsé- — Mért rossz, mért rossz, get, hogy belerendül. Teljesen Mert eddig nekem ő sok minfelborult az én érzelmi vilá- den volt, cimbora, pajtás, testgom, kérem. És alighanem ma- vér, tanító, elvtárs — de szegam vagyok az oka. relmesem? Percig se gondol— Ilyen komoly a baj ? Mit tam én ilyesmire. Valahogy cselekedett? nem olyan volt a modorunk. — Nem vagyok szerelmes a beszédünk, az egybetartozái— mondta a legény és nagy sunk első perctől kezdve. Majd tehetelen mozdulatot tett a a falnak estem hát, amikor két keze. egy este, amint elrámoltunk — Teringettét. Az mért vol- az irodán, egyszerre elém áll na olyan nagy veszély? és azt kérdezi: „Mikor veszel — Mindjárt kiviláglik. Me- már el feleségül, Imre?" És zőgazdász vagyok én ott, tet- nagy, meg fényes volt a szeme, szik tudni. Munkáscsaládból aztán könny lepte be, kiszaszármazom, de kiskoromtul az ladt a szobából. Nem aludtam a világ húzott magához, ami én akkor fél éccaka, csak vervároson, falun az utolsó háza- tek a gondolatok, mint lovat kon túl kezdődik. A termő az ostor. Most mit tegyek? szép föld, ami teli kézzel aján- Mert biztos, hogy szerelmes dékozza vissza, amit ember- nem vagyok. Másba se. De Érkéz belemunkál. Az életnek az zsibe se. Tisztába kell tenni a nagy mozdulása, ami künn ezt az ügyet. Másnap hát előbb a kerek ég alatt szüntelen tréfásan, aztán komolyan prótart. Egybenőttem én a falu- báltam tudtára adni, mint Iával, földdel, meg a szövetke- torn éh kettőnk szövetkezését, zettel. Aztán találkoztam Er- Meg hogy njit érzek én. Soká zsivel. hallgatott, majd azt mondta: Nagyot sóhajtott. Az ősz „Ott kint a csordakútbart embernek jó hallása volt: nem szoktak végezni a boldogtalan lányok. Azt a sorsot szántad nekem?" Tessék elképzelni, ilyet mondott nekem, kérem. Én meg csak néztem. Ilyen kemény, komoly lány, ilyen nagymunkás, férfinál különb valaki, egyszer csak leveti megszokott orcáját és tessék, egy szerelmes, öngyilkossági szándéktól szipogó lányka van megette. — Lám. Három év alatt percig sem gondolt arra, hogy a lány félreértheti a barátkozást? Hogy szerelemnek vélheti az egészet? S közben kigyulladhat benne az érzés? — Nem gondoltam erre. Lepapirost és az fellobban, lángolva végig ég ? Vagy egy szüntelen égő tűzrakás otthon a kályhában, akármikor köré lehet ülni, melegedni? Hogy mi is az, honnan jön, megértjük-e mindjárt a szavát, meddig tart — lehet erre választ adni? Felállt, körülsétált a szobában szótlan, végül azt mondta: — Elmondok én magának két esetet. Egyik sok-sok évvel ezelőtt történt. Egy fiatalembert a bálon bemutattak egy lánynak. Nagyon szép lány volt. A fiű tüzet fogott. Többször táncoltak együtt és het, hibás vagyok. De nem akartam én neki soha egy csepp fájdalmat sem okozni. Becsületes ember vagyok én, lelkemre nem venném, hogy neki baja essék. Am egy boldogtalan házasság se fér öszsze a becsülettel. Már pedig ez az lenne. Boldog házassághoz szerelem kell. De én... nem, amit én irányában érzek, nem szerelem. Az ősz ember nézte a legényt. Azt a felnőtt nagy fiút. Igen megsajnálta. így szólt: — Nem szerelem, amit érez. De vajon mi? Ügy képzeli talán, hogy a szerelem olyan, mint mikor meggyújtunk ^gy érezte, haiaiosan Beleszeretett. Éjfél után, tánc közben, elvesztette a fejét, nem tudott ellenállni, megcsókolta a lányt. Meglátták. Nyomban megtudták a szülők. És a lány bátyja. Felélősségrevonás. Rangos család volt, Ilyesmi nem eshetik meg az ő lányukkal. A fiatalember se volt akárki, megfelelő állásban volt, szép jövő előtte. Másnap parádéba vágta magát, a szíve veszettül dobogott, elment és megkérte a lány kezét. Igent mondtak. A fiú esztelenül boldog volt, hiszen ő halálosan szerelmes, úgy lobog ez benne, mint egy fáklya. A lány is csak úgy su—bi—