A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)
1960-03-20 / 12. szám
* EMM A művészet mindenkié Ha megnézzük az utóbbi időben létrehozott művészi alkotásainkat, meg kell állapítanunk, hogy színvonaluk egészen jó, s egyes területeken biztosan emelkedő tendenciát mulat. A jelenlegi S^apStot röviden s ezt "gyakran* halljuk — „jó átlagának nevezhetnénk. Ez nem éppen rossz. Azonban határozottan nem érthetünk egyet azzal, hogy egyes emberek — olykor még kritikai tanulmányokban is — igyekeznek ebből a „jó átlag"-ból programot csinálni. Az átlagos alkotásokat a művészet lobogójának magaslatára emelni. A jó átlag teóriáját káros elméletnek tartom. Művészeinknek kimagasló alkotások felé mutató céltudao;-•.las..igyekezettel, kellene ezzel szembcszállniok, s e tekintetben nem kellene gátat vetniük becsvágyuknak. Ezzel azonban nem gondolom azt, hogy a kimagasló művészi alkotásokra való eme felszólítást úgy kellene felfogni, hogy a jő de középszerű alkotások fölött elfintorítjuk az orrunkat. ledorongoló kritikának vetjük alá. Megbecsülünk minden rendes müvet. De kétségtelenül nem tarthatjuk ideálunknak a középszerűséget. Ezzel kapcsolatban helyénvaló megemlékezni az irodalmi és művészi kritikáról, amelyben különösképpen megmutatkoznak bizonyos szubjektivista tendenciák. Sok kritikai műben a szerző az egyéni ízlést kritikai törvényszék magaslatára emeli. Ez *" főként a film- és színházi kritikákra vonatkozik. Elítélendő jelenség, amikor az alapvető pártos magatartást, melyet a kritikusnak mindig el kell foglalnia, egyesek kimondottan személyes, gyakran egyáltalán nem elvi jelentőségű ítélettel cserélik fel, mely minden egyebet szem előtt tart, csak éppen nem művészetünk egészséges fejlődésének érdekeit. A műalkotásokkal kapcsolatos, szűklátókörűén személyes, bár néha talán jóindulatú véleményeket nyilvánosságra lehet hozni a levelezési rovatban vagy valamely ankéttal kapcsolatban, nem lehet azonban a felelős kritika színvonalára emelni, amelynek alapvetően pártos szempontokból kell ítélnie s kiemelnie a mü társadalmi jelentőségét. .A . művészek" ugyanúgy, mint a dolgozók, az olvasók, a nézők vagy a hallgatók a kritikákban segítőtársukat és tanácsadójukat szeretnék látni. Ez nagyon felelősségteljes feladat. E magaslatra eljutni azt jelenti, hogy komoly tárgyi ismeretekkel kell rendelkezni, á" a marxista nézőpont alapján tájékoztatni és irányítani a művészeket, utat mutatni nekik s ugyanakkor segítségére lenni a dolgozóknak, hogy helyesen értékeljenek s válasszanak ki műalkotásokat. A Szocialista Kultúra Kongresszusa eredményeinek értékelésével kapcsolatos pai'íh&tSfíHHt kiemeli 9 fiatal S- egyáltalán a kezdő művészek megsegítésének feladatát. Hozhatunk és nyilvánvalóan hozunk is egész sor intézkedést, amelyek segítségükre lesznek anyagi téren. Mindez azonban nem sokat ér, ha nem változik meg e művészek iránti viszonyunk. Nem egyformák a viszonyok a művészetek minden terén. A képzőművészek körében, általában véve nem jó a viszony a fiatalokhoz, s némelykor éles konkurrencia mutatkozik az úgynevezett elsőrendű művészek és a többiek között. Mi a művészetek minden terén azt akarjuk, hogy a fiataloknak a legkedvezőbb feltételeik legyenek meg munkájukban, hogy a legtermékenyebb légkör alakuljon ki számukra. Flem gondolom ezzel, hogy talán vattában kellene nevelni őket. Azt akarjuk azonban, hogy az idősebb, tapasztalt művészek mindig készségesen ellássák őket tanácsokkal, segítőkezet nyújtsanak nekik. A lényeg az, hogy egyetlen tehetség se vesszék el. A művész-fiatalságban van művészetünk jövője, s mestereink becsvágyuknak kellene, hogy tartsák e jövőt egyrészt saját műveikkel, másrészt azokban a fiatalokban kialakítani, akik átveszik s mint stafétát tovább viszik életművüket. Jean Baptiste Carpeaux (1827 — 75): Flóra (Nemzeti Galéria, Prága) BABI TIBOR: OLlJs SzífL..* Csalt, hívott az utca. Ösztökélő fények, iiangok lármáztak föl, menjek, ne henyéljek, hagyjam ott vetetlen a szomorú ágyat, induljak neki a forró éjszakának. ParlC TOTM 2 katlälU' sirt a z árnyas háztetőn, s nekem se cimborám, purum, szeretöm, kétség fojtogatott, ölt sok meddő bánat, hirtelen otthagytam setétes szobámat. Éreztem, valami dévaj isten vezet, talpam alatt szinte dördült a kövezet: ágaskodott bennem igázott sok erőm, akárcsak ifjú kos a tarka legelön, bár tudtam jól, hogy az ördögnek se kellek, .csak hitegetnek a csalfa, kis szerelmek. Megtorpantam. Halló! A sarkon kocsma volt -s nyakaltam hajnalig a részegítő bort... Ajánlás: Oly szép veled élni, s e versben köszönöm, hogy itt duruzsotgat bennem a jó öröm. mely köt, melenget, mint piros kemenceláng; bár minden bús legény kapna ilyen leányt! Január 29-én aktívát tartottak a kultúrmunkások Prágában, melyen megalakították a Szocialista Kultúra Bizottságát. A beszámolót Jirí Hendrich, a CSKP politikai irodájának tagja és a CSKP KB titkára tartotta. Értékelte a szocialista kultúra múlt évi kongresszusának jelentőségét és rámutatott, milyen feladatok állnak a legközelebbi jövőben kulturális frontunk előtt a népnevelés terén. Az alábbiakban közöljük J. Hendrich elvtárs beszédének a művészettel foglalkozó részét. N.
