A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-03-06 / 10. szám

n MHzerettem a felejthetetlen garamkereszti déstelen térben hirtelen fehér fény gyúlt. Vaestéket. Nyár volt. Ezernyi csillag gyúlt kító, fehér papiros világolt, lobogott a pilla• B fejem fölött. A Tejút világosan, fehé- natnyl sötétségben. Piros és fehér vonalak ^^ ren rajzolódott ki az égbolton, s lenn kúsztak rajta végig: utak, vasutak és épület -a földön száz és ezer aprö villanyláng feleselt tömbök irányét és helyét jelentő egyenesek a csillagokkal. Köröskörül zsongott, zümmögött - az egész roppant építkezés terve úgy ahogy a barakktábor, s távolabbról a földgyaluk és belevésődött emlékezetembe, az agykéreg sose exkavátorok dörgő, mély motorzúgása hangzott, felejtő tekervényelbe. Aztán újra kinyitottam Ott, ahol a nappal egyeneseimet rajzoltam a a szemem. A terv hirtelen roppant méreteket határba, most ezer és ezer köbméter földet öltött - horizontális és vertikális kiterjedést kotortak, hurcoltak, mély árkokat ástak és töl- nyert, eleven tájjá vélt valóságos utakkal, téseket hánytak', s én osak ültem a barakk lép- sínpárokkal és épületekkel; s minden pontocsőjén, álmodoztam és pipámat szortyogtattam. san a helyén volt. A nappalok ls egyre több meglepetést hoz- Megkönnyebbülve kiléptem. A szivem erősen tak. Megépült az első gyárcsarnok, s megér- dobogott, ujongott. Igy érezheti magát olyan kezet az első bauxitszállltmény. Magyar bau- ember, aki sokat csavargott a világban, s véxit! Egy darab magyar anyaföld, alumínium és gül egy nap hazaérkezik. Mégis tiizonytalan. kenyér és békesség. A teherkocsikat csodála- tétova léptekkel haladtam át egy kapubejáratos kirakodószerkezet ürítette ki - alig kellett ton a hatalmas csarnok tetőzete alá. Az elekt- Az "hozzá ember és kézi erő. Az álom és terv, ezer és ezer ember igyekezete határozott formát és körvonalakat kezdett ölteni, s akkor ... akkor bevonultam katonának .. . Utazásom látszólag hirtelen megszakadt. Es mégse! Ha nem is küzdöttem le mérhető vagy mérhetetlen távolságokat planétánk felszínén, állítom f igenis, utaztam. Hogyan is magyarázzam meg e küliönös dolgot? Jónéhány évvel ezelőtt egy puszta garami tájon szálltam ki a vonatból, s a józan ész szerint, ha a földrajzi szélesség és hosszúság ugyanazon a fokán találja magát egy nap az ember, akkor ugyanott van, alhonnan elindult. Ez azt jelenti, hogy a Földet kerülte meg vagy körutat tett meg a Föld színén. Van egy harmadik eshetőség is: valami úton-módon kikerült a térbe, s egy helyen lebegve, állva várta meg, mlg a Föld megfordult tengelye körül, s aztán aláereszkedett a magasból. Én" egyik et se tettem, pedig a földrajzi szélesség és hosszúság ugyanazon a fokán találtam magam néhány nappal ezelőtt, mégis másutt, nem Garamszentkereszten, hanem Ziaron, Még a vasúti állomás neve is azt bizonyította. A fehér tábla és fekete betűs felirat tagadhatatlan realitás - bárki meggyőződhet róla. 2iar nad Hronom - olvastam a táblán, s valóban más volt a táj és mások voltak az emberek. Szinte megdöbbentett a látvány: az egykor hasznavehetlen legelön kilométereken át gyérépületek és műhelycsarnokok sora emelkedett a magasba. Az utakon autóbuszok és teherautók robogtak, s parányi emberalakok nyüzsögtek az épülettömbök árnyékában. Olykor csaknem meghűlt bennem a vér. Mindenhez értő kedvem régen lelohadt, s most aggodalmas gondolatok fordultak meg fejemben. Hátha valami bolondot műveltem volna azzal a teodolittal? A szintezővel ls hibát ejthet az ember. Mondjuk, hogy az egyik sínpár a kelleténél nagyobb lejtést kapott volna, s a bauxittal megrakott teherkocsik egy nap nekirohannak a klrakodómünek — vagy az ördög tudja mi történhet... - Eh, nem igaz! Semmi se történt — biztattam magamat. Az épületek ablakszemel közömbösen bámultak rém. Elhaladtam a timföldgyártó részleg hatalmas épülettömbje mellett. Ez is ugyanolyan közömbösen ágaskodott az ég felé. Megálltam valami villany- vagy telefonpóznának támaszkodva, s lehunytam a szemem. A szemhéj és a szemgolyóm közötti klterjerolitikus kohók két sora között találtam magamat. A kádak alatt itt-ott felszakadt a kreolit páncél, s a pörkölődő, fehér timföld rétegei felett hegyes lángok csapkodtak. Füst és gázok töltötték meg a csarnok levegőjét. A kohászok orrát, száját, fehér maszk borította, akár a műtétet végző orvosok arcát a műtőben. Megértettem: a gázok parányi molekulái ugyanolyan veszedelmesek, mint beteg testből a levegőbe párolgó kórokozók. Léptem végigkopogott a csarnok beton padozatán. A kohók mellett mozgó fiatalok .közömbös pillantása kísért. Nyilván megszokták az Idegenek látogatásait. Egy karcsú, magasbanyúló oszlopon tábla függött - rajta sokat és semmitmondó szám és Írás: XIII. brigád. A közeli kohó mellett szőke fiatalember. Kissé bizonytalanul és idegenül tekintett rém. — Sevcsik vagyok — mondta a nevét. Arcát nem borította maszk. Ha Itt álldogál a kohó mellett, nem fenyegetik őt a gázok. A forróság elűzi, odább löki mérges molekuláit, s a kád közelében tiszta a levegő. Így van ez a füstölő kályha közvetlen közelében is. A gáz alacsonyabb hőmérsékletű térben sűrűbb, a melegben ritkább. Így hát maszk helyett a hősugárzás óvja. A fiú nem tudta, s nem tudhatta, hogy nekem itt jogom van otthon érezni magam, s bennem oktalan sértődöttség feszült, míg kérdéseimre válaszolgatott, mert kimért és közömbös volt a hangja. Sose látott, idegen emberekkel szokás Így beszélni. Egyszerű tényeket közölt: ö a brigád vezető - az ifjúsági brigádé. — Az a rőmai tizenhármas mi vagyunk — mondta s elmosolyodott, mintha a számhoz füző-lő babona jutott volna eszébe. Szavait széles, körbemutató kézmozdulat kisérte. — i Tehát a kohászok mind fiatalok ? — Nem! Nem! — tiltakozott: - iA csarnoknak csak a fele a mienk. Egy hasonló oszlopra és táblára mutatott: — Ott a tizennégyes. Halk zúgás töltötte meg a betonnal és üveggel körülhatárolt teret, mely szinte érzékelhetővé tette a kohókban feszülő láthatatlanul működő energiákat. A 960 fokra hevített elek'trolltben, akár a cukor egy csésze kávéban, timföld oldódik. Molekulái alkotóelemeire bomlanak a roppant feszültségű pólusok között. Az elektrolitból feltörő gázok ellobbannak a hasas égőben, s a tiszta érc a kád alatt kiképzett medence alján gyülemllk meg. Izzó, Az Ifjúsági brigád szocialista brigád akar lenni folyékony tömegét vákuumszivattyúval szabadítják ki a kreolit páncél alól. E láthatatlan és szemlélhető folyamatok okozta neszek között a fiú hangja verdeste dobhártyámat. A versenyfeltételeket magyarázta. Látszólag egyhangú és közömbös litánia volt: - Száz százalékra teljesíteni a tervet. Minden kohónál 8.000 koronával csökkenteni a gyártási önköltséget. Nyolc százalékkal emelni az alumínium minőségét. Ügyelni arra, hogy a kádak alatt fortyogó elektrolit egy pillanatra se maradjon takaratlan, s Igy elkerülni a hőveszteléget. Példás rendet tartani a kohók körül... Már nem találtam sértőnek szaval közömbösségét. Egyhangúságuk is megkapott. Épp olyan volt, akár a munkafolyamatok okozta zajok. Az egyhangú, halk zúgás roppant energiák működését jelzi. A közömbösen álldogáló kohókban roppant hőfokon, alkotóelemeire bomlanak a vegyületek. S ki tudhatja, hogy e látszólag közömbös fiúban micsoda erők feszülnek? Végighaladtam a csarnokon az öntöde felé. A kijáratnál karórámra pillantottam. - S maga nem hagyta óráját a portán? — kérdezte aggodalmasan. - Miért? - A kohók körül erős elektromos tér keletkezik. Az óraszerkezet acél alkatrészel mágnesessé válnak. Kár! Késni fog. S valóban késett: huszonöt percet. A térelmélet szerint nem létezik az anyagtól és a mozgás sebességétől független tér és idő. Ha egy test a fény sebességét megközelítő gyorsasággal mozogna a test tömegéhez tartozó térrendszerben az idő múlása évszázadokkal megkésne a földi időhöz viszonyítva. Én vilégéletemben megbecsültem a fizikát. De most az egyszer nem hiszek a tapasztalati tényeknek. Nem a kohók közelében keletkező elektromos tér hatása késlelteti órámat. Garamszentkereszt és Ziar nad Hronom között valami csodálatos, tüneményes alkalmatosságon utaztam, s valóban egy más bolygó térrendszerébe kerültem: a szocializmus térrendszerébe. Ez tartja fogva időgépemet vagy rakétámat. Mindegy — nevezzük akárminek! Állandóan gyorsuló sebességgel belevágtattam a roppant űrbe — kozmoszba. Egy pillanatra alkalmam volt összehasonlítani a kétféle Időjárást: a start után alig néhány évvel sebességűnk huszonöt perccel megelőzte a földi Időt. BÁBI TIBOR