A Hét 1960/1 (5. évfolyam, 1-26. szám)

1960-02-21 / 8. szám

lát? Vagy még álmodik? Lehetséges vol­na ez? Hisz ez a fia. Az ő drága gyer­meke áll előtte. — Édesanyám mi van magával? Nem ismer meg? Én vagyok a Feri! — Fiam! Drága egyetlenem — öleli keb­lére a gyermekét Veron néne — már azt hittem, hogy örökre elvesztettelek... Le­hetséges ez? — törnek kl az örömköny­nyek a szeméből — mondd, hogy kerültél elő, kl mentett meg? Kinek köszönhe­tem, hogy visszaadott nékem? — Itt, ezeknek-e! — nyitja ki a kony­haajtót Feri s rámutat a három katonára, akik mosolyogva állnak az ajtóban. — ök, ők mentettek meg... — de hi­szen ezek ... ezek oroszok. — Néz hálós szfwel hol (iára, hol meg a három kato­nára Veron néne. — Maguk voltak? Hogy az ég áldja meg önöket. Jöjjenek, hadd fogadom gyermekeknek mindnyáju­kat! - öleli át a legközelebb álló kato­nát. Azok mit sem értettek a szavakból, de megérezték Veron ríéne meghatottságát. Az egyik, feketehajú, bizonyára kozák lehetett, könnyedén simogatta Veron né­ne homlokát. Majd elnéz válla fölött a messzeségbe, gondolataival talán az ukrajnai kis falucskában jár, amelyben édesanyját, feleségét meg Szerjózsa kis­fiát hagyta. Vajon élnek-e még? Vajon várják-e őt? Hiszen mér csak néhány nap és vége az öldöklésnek. Veron néne hirtelen megelevenedett, invitálja a vendégeket beljebb a házba. Hogy akad még egy kis harapnivaló. Mlg ő a fazekak körül sürgött-forgott, Feri meg a krumplisgödörhöz sietett előkerí­teni a kis hordót, addigra a ház is meg­telt kíváncsiskodó emberekkel. Az öreg Deák bácsi az első világháborúban fel­szedett orosz nyelvtudásáyal szóba ele­gyedett a katonákkal. A' többiek meg Fe­rit nógatták, mondja mér el, hogyan került haza. — Majd ók... — int az oroszok felé Feri. Bizonyéra a kozák volt a legbeszéde­sebb, 6 kezdte mesélni, hogyan történt. — Távcsövön néztük őket, - mutatott a két fiúra - amikor a kertből inte­gettek felénk. Valahogy rajtuk maradt a szemünk. Mert ha az ember olyan is a fronton mint a fészkéből kivert vad, ha gyereket lát, valahogy elérzékenyedik, majd elfelejti, hogy katona. Amint Igy nézem a Ferit, a lencsében, az én kis­fiam, Szerjozska . jutott az eszembe. S egyszer csak látom ám, hogy Ferit vi­szik ki a németek a házból. Tudtam, mi vár rá. Hideg hullám futott át rajtam. Vajon hagynám-e, hogy Szerjózskámat a szemem léttára rabolják el? Nem! S ezt engedhetem, hogy ezt a fiút...? Nem! Nem engedheti az ember, ha gyerekszere­tó szive van. Jelentkeztünk a parancsnok­nál, hogy hárman megmenttjük őt Enge­délyt kaptunk. A patak mellett átlopódz­tunk a fronton s a kiserdőn át, kerülőt téve, értünk a németek elé. A kis tisz­táson intéztük el őket. — Csak ketten maradtunk életben, — vág közbe Feri. — Én meg az a szőke német, amelyik elrabolt. A többit mind kilőtték mellölünk. Aztán elvittek az orosz parancsnokságra Vác mellé, Rút­ságra. Azt mondták, szükség van rám, hogy tanúskodjak a német ellen. Amit útközben láttam, nem kívánom életem­ben többé látni. Váctól, Ipolyság irányá­ban állandöan dübörögtek a tankok, mo­torizált osztagok. Gyalogezredek siettek Bratislava és Bécs felszabadítására. Fe­jünk fölött repülők keringtek, szemközt meg a lába bekötözve. Az árkokban és út­meg a lába bekötözve. Az árkokban és út* szélen kielőtt tankok, ágyúroncsok, dara­bokra tépett állatok meg emberi test­részek hevertek. Iszonyú volt nézni. S akkor borzongott meg a vér bennem, amikor a falunk kötelébe értem. Messzi­ről láttam a ledült házakat, hallottam a jajszót, a sírást. Akkor történt, amikor a front mér el­távolodott tőlünk és nekifogtunk a békés munkának — sóhajtanak • fel az emberek. - Nyugat felől mint a varjak, két raj repülőgép húzott a falunk fölé s olyan bombazáport eresztettek, hogy azt gondol­tuk, a világ vége következett be. Feldúlt falut, mély gödröket, égő házakat és, tizenkét halottat hagytak maguk után a bombázó németek. Szemetke János bá­tyát a szekéren, Harna Jóskét a szőlőben érte a találat, munka közben. Meghalt Deák Jóska is, a falu legszebb legénye, sok ember meg valahol idegenben ma­radt a harctéren. Ezt hozta a háború a szécsénkeieknek. Hálás pillantásokat vetnek a köztük lévő orosz katonákra. Nektek testvérek, nek­tek köszönhetjük, hogy vége lett a há­borúnak, az öldöklésnek. A leghálásabb tekintet Veron néne szeméből árad. Van is miért! Neki a halálbői hozták vissza a gyermekét. « » * Tizenöt év telt el. Feriből azóta Deák Ferenc lett. Ma a szécsénkei EFSZ elnö­ke. A sok öröm és gond kőzött sem fe­ledkezik meg élete ezen esemlényéről. Nem. Nem lehet elfeledni a szenvedést, de nem lehet feledni Nyikolaj kozákot, két bajtársát meg a sokc-sok orosz katonát sem. A lőcsei reneszánsz városháza Tizenöt év előtt... Tizenöt év előtt szabadultak fel a híres szepességi városok ls: Lőcse, Kézsmárk, Lubló, Podolin és Poprád, más kétszáz községgel együtt. Az ódon városkákba is eljött a szabadság és a néhai történelmi nevezetességű helyek új jelentóséget nyertek, valamikor könyvnyomdáikról, kereskedelmükről voltak híresek, most ipari központokká váltak. Kl ne ismerné S kézsmárkl Tatralan tizemet vagy a pop­rádi vagongyárat... Régi városok új köntösben díszelegnek és élnek a szabadság lehetőségeivel, fej­lődnek és gyarapadonak mint egész -szocializmust építő hazánk. A kézsmárki múzeum Egy a hires szepességi haranglábak közül

Next

/
Thumbnails
Contents