A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-07-19 / 29 - 30. szám

Pablo Neruda „Sorsat három város határozta meg — frja Hja Erenburg. — Temuco, ahol 1904-ben született. Madrid, ahol kommunistává lett és Sztálingrád, melynek legszebb verseit szentelte." A második világháború után mint költő és a Chilei Kommunista Párt szenátora küzd az USA monopolistáinak dél-amerikai politikája, valamint a chilei hazaáruló bábkormány ellen. Negyvennyolc január 8-án Gonzales Videla fasiszta jellegű államcsínyje után, tehát azon a napon, amikor a szenátorok hüségesküre gyűltek össze a chilei szenátusban. Pablo Neruda a szónoki emelvényről árulónak nevezte a diktátort, és dicsőítette az illegalitásba űzött Chilei Kommunista Pártot. Truman és Gonzales Vidal parancsára egész Dél-Amerika rendörkopói üldözték és keresték. A nép: munkások. halászok és parasztok több mint egy évig rejtegették. Pablo Neruda azután Európába menekült. Szülőföldjétől távol és mégis otthon: Prágában. Budapesten és Moszkvában Irta szebbnél szebb verseit. Leahiresebb költeményei az Ébredj favágó, a Teijes ének. az Amerikai krónika és a Szél a szőlőkben. Pablo Neruda ma ismét otthon van. népe között él és frja verseit, harcol a népek szabadságáért és a világbékéért. Ötvenötödik születésnapja alkalmából köszöntsük mi is a nagy költőt büszkén és boldogan. PABLO NERUDA: Ébredj favágó VI. ének Béke a közelgő alkonyatoknak, béke a hídnak, béke a bornak, béke az engem kereső betűknek, melyek véremből sarjadva, befonják a régi dalt földdel és szerelemmel. Béke a városnak reggel felé, mikor ébred a kenyér, béke a Mississippinek, a gyökerek folyamának, béke a testvérem ingének, béke a könyvben, mint az ég pecsétje, béke a nagy kolhoznak Kievben, béke itt e holtaik porának és minden halottak porának, béke a brooklyni fekete vasnak, béke a postásnak, aki házról házra jár, akár a nap, béke a táncmesternek, aki a futóbab hajladozó figuráit tervezi, béke jobbkezemnek, mely csak egy kedves nevet akar leírni, béke• a bolíviainak, aki megközelíthetetlen, akár az ónkő, béke, hogy megházasodhass, béke a Bio-Bio minden fürésztelepének, béke a szabadságharcos Spanyolország megszaggatott szívének, béke a kis wyomingi múzeumnak, ahol az volt a legkedvesebb, az a szívhimzésü kicsi párna, béke a péknek és minden szerelmeinek, béke a lisztnek, béke minden sarjadni kész gabonaszemnek a földben, béke a lombot sóvárgó szerelemnek, béke mindenkinek, aki él: béke minden földeknek és vizeknek. Én búcsúzom is, visszatérek házamba, álmaim közé, vissza Patagóniába, ahol , szél verdesi a fészerek oldalát, és jeget fröcsköl az Óceán. Nem vagyok más, csak egy költő, aki szeret benneteket, aki bolyongva járja a világot, melyet szeret; hazájában börtönre vetik a bányászt, és zsoldosok diktálnak a bíráknak. De én szeretem fagyos kis hazámat utolsó gyökeréig, ha ezer halált kellene halnom, ott szeretnék meghalni én, ha ezerszer kellene születnem, csak ott szeretnék megszületni, a vad-vad arankán fenyőknél, a déli szel fergetegében, az újonnan vett harangok között. De ne rám gondoljunk. Gondoljunk az egész földkerekségre, és csapjunk az asztalra szeretettel. Én nem akarom, hogy újra vér itassa a kenyeret, a babot és a zenét; én azt akarom, hogy a bányász, a lányka, a jogász, a tengerész, a babák készítője, eljöjjön velem a moziba, azután meg inni egyet a legpirosabb borból. Nem hozok én semmi megoldást. Azért vagyok itt, hogy énekeljek, s hogy te is énekelj velem. Fordította: Somlyó György Ipolyparton Lusta legény ez a csendes Ipoly, úgy ballag lopva a kertek alatt, mint ki szerelmes éjszaka ízét érzi a nyelvén, sóhajt nagyokat. Bibic sikolt fel álmában a partján, tükrébe tekint a hold. A habok egymásnak adják a fényes ezüstöt: millió csilloqó pénzdarabot. Lusta legény. De ha szólani tudna, nem apadna el a szava soha. Kurjantana a sebes Garamnak, s szilaj szárnyán szállna tova. Kilépne vize a virágos mezökre, megkeresni a régi nyomot, hösök emlékét, melyet azóta benőttek a véres tüzpipacsok. Ám hallgat. Csendes. Két partja virágos. Két partján két nép, de álma csak egy. Sorsa közös. Tanú rá az Ipoly, szlovák s magyar dalt dúdolva nevet. Farkas Jenő Gondolatok Zseliz előtt Amint ismeretes. Zselizen augusztus 22—23-án tánccsoportiaink újabb és újabb népi táncalkotásokat, kompozíciókat és művészi feldolgozásokat mutanak be; olyan eredeti táncokat, amelyeket méltán tapsol meg az ország népe. Nagy hiba, hogy ezek a sikerek nagyrészt a feledésbe mennek, mivel az itt eljárt táncokat nemigen szokták lejegyezni, legfeljebb egy-egy újságíró hoz róluk hangulatos beszámolót. Hiányoljuk a képzett koreográfusokat, akiknek kötelességük lenne az itt bemutatott tánckompozíciókat lejegyezni. Sajnos, találkoztunk olyan táncoktatókkal is, akik erre vagy arra a tánclépésre fitymálva azt mondják: „elcsépelt dolog." De amikor megkérdeztük, hogy a „kettőt jobbra, kettőt balra" — csárdáslépésünk is elcsépelt-e, választ nemigen kaptunk. — Ha így lenne, hát hogyan táncolhatnánk a csárdást? — kérdeztük. Milyen kár, hogy a múltban bemutatott tánckompozíciók nincsenek lerögzítve. Pedig akkor is voltak figyelemre méltó táncszámok. Függetlenül attól, hogy fejlődéstörténeti szempontból a kevésbé sikerült táncok is hasznosak lehetnének. Ne hanyagoljuk el tehát a gyűjtési, táncfeldolgozási munkát, mert minél lassabban közelítjük meg kitűzött célunkat, annál több kárt okozunk kulturális forradalmunknak. Értsük meg végre, hogy nem ugrabugrálásről van szó, amikor Zselizről szólunk; Zselizen a csehszlovákiai magyar népművészet új ajculatáról teszünk tanúságot, ahol nemcsak az előadásmódra és a mozgások összehangolására fektetjük a hangsúlyt, hanem táncosaink találékonyságától függően belesürítjük a cselekménybe a témák lényegét, a hagyományokra épített időszerű mondanivalóinkat. Legfőbb ideje, hogy egy-egy faluban esetleg vidéken hozzálássunk a tánckutatáshoz, a népi tánc társadalmi szerepének a föltárásához. Egyelőre a kisebb monográfiák megszerkesztése is fontos lenne. Ehhez nem is kell olyan sok, mindössze egy központi irányító szerv, meg egypár lelkes kutató, aki ceruzával és jegyzetfüzettel a kezében járná falvainkat. Nem szándékunk — mint ahogyan nem is lehet — ezt a kérdést itt megoldani. Ez komoly szervező munkát és több előzetes megbeszélést igényel, mivel népi táncmozgalmunk gyors ütemű fejlődése igen sok új problémát teremtett. A felsorolt és a többé-kevésbé kifejlett gondolatokat azért tartottuk pontosan papírra vetni, mert a szóbanforgő kérdések némelyike még ma is megoldásra vár, illetve tánccsoportjainkban nem kap helyes értelmezést Ha a Csemadok ideológiai harcát győzelemre akarjuk vinni, igen fontos, hogy minél előbb olyan kerülti szakoktatókat alkalmazzunk, akik csupán népművészettel foglalkoznának. E téren végzett munkánkat csak akkor koronázza siker, ha végleg ki tudjuk űzni az álromantikát. a kispolgári táncelgondolásokat, az ideológiailag téves megoldásokat. Eöry M. Emil 30