A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-07-19 / 29 - 30. szám

LOVICSEK KW ffüTtPtfrai H WM VII. Nagy óvatossága mégsem veszi észre, hogy közben a tehénistálló falától elválik egy alak, bal karján lógó görbebottal, s nyomukba szegődve bezárja a furcsa, éjszakai menetet. Már a kertek alatt mennek. János azon kapja magát, hogy a petrencét hirtelen elnyeli szeme elől az egyik kert fala. Cvatossága megsokszorozódik, ugyanakkor azonban mély döbbenet lódítja mellen, mert a petrence nem máshol, mint az apósa kertjén, majd udvarán inal erejétvesztő, rogyadozó térddel az istálló felé Kis idő múlva zörren az istállóajtó retesze, és fény szökken a pókhálós ablak négyszögébe. Gál János ökölbeszorult kézzel támaszkodik a falhoz. Most mitévő legyen, mit csináljon!?... Ha nem szól, annyi, mintha ö is lopna, ha meg szól, meglesz a nagy harag és botrány. Mert botrány lesz, annyi szent! Csordultig tölti lelkét a tanácstalanság meg a keserűség. A fényes csillagok felé fordítja tekintetét, mintha onnan várna tanácsot, biztatást, kivezető utat... Az égbolt hideg közönnyel bámul lefelé, majd egy hulló csillag fut el nagy ívben a Kis-Göncölszekér mellett. A csillagút fénye kialszik. lános haragja azonban mind jobban fellovalja a gazdáját Ezalatt az istállóban. Fodor Mihály, az após, a lucernán megtágítja a kötelet, és egy kis porciót dob a láncát tépő Zsemlye elé olyan a tehén, mint a retek, majd kifeslik a böriböl, a hasa alatt ujjnyi vastag tejerek futnak vödörnyi tőgyéhez. Hatalmas étvággyá! fúrja fejét a lucernába, és ráspolyos nyelve mohón csavargatja befelé »z illatos takarmányt. Fodor Mihály a jászol szélére ül. Gőzölgő fejéről ledobja az elnyűtt kalapot, előveszi a dózniját és rágyújt. Nagy élvezettel fújja a füstöt, miközben bozontos szemöldöke alól meleg sugarak indulnak cirógató és bíztató útjukra: — Egyél csak. Zsemlye!... A havi tejpénz három ember keresetét is meghaladja... Ez a tiszta haszon, Zsemlye, de ez ám! Dolgozzon, aki írást nem tud, szakadjon bele!... Látod, gyűjteni se kellett, mégis tiéd az eleje ... Váratlanul megzörren az istálló retesze, és János jelenik meg a küszöbön, szemére húzott kalappal, szobormereven. Fodornak elnehezül a lélegzete, szeme tág karikára nyílik, mintha furcsa, rossz álmot látna. Sápadó arcára rémület ül és úgy érzi. hogy az utolsó csepp vére éppen most hagyta el a kislábbujját. — Jókor fölkelt — szólal meg János, majd beljebb mozdul, de az ajtót nyitva hagyja. Fodor Mihályban még mindig áll az élet, egyelőre nem talál semmi megfelelő választ. Ezzel szemben János kezdeti idegessége lassanként lecsillapszik. Egyre magabiztosabb lesz a mozdulata, gondolkozása. Maga is érzi vérének a megnyugvását, és erősen környékezi a nevethetnék, amiből csak apró mosoly lesz: — Etetget?... — kérdi az apóstól csendesen, miközben a nagy kötél lucernához lép, és kezével beletúr a takarmányba. — Hát . . etetgetek ... — oldódik végre Fodor nyelvén a kemény csomó, s már lódításra is futja az erejéből. — Nem tudtam aludni, tán egy kicsit korán is keltem . .. — Hm, van az úgy néha — mondja János. Jó takarmánya van . . . Egészen friss ... Éppen olyan ez, mint amilyet az éjjel gyűjtöttünk... Olyan bizony! - emel egy csomót az orra alá, és szagolgatja. — Hát nem rossz, nem rossz — hümmögi az após, de közben a fogát csikorgatja tehetetlen mérgében. — Nem bizony, nem rossz! — ismétli János, s elsötétülő tekintetét az apósára szegezve folytatja. - Csak az a baj, apa, hegy maga 021 lopta! — Ho.gv én!? — röffenti ki az após sértődötten. — Maga hát! ... A szomszédja bizonyosan nem a maga istállójába hozta volna! - vágja vissza a vő most már keményebben. Fodor Mihályban keményedik az ember

, mert látja, hogy kiút nincs, de hirtelen semmi épkézláb gondolat nem jut az eszébe. Előbb mégis megpróbálja békésen elintézni a dolgot: -— Beláthatod, János, nem veszhet éhen ez a szegény állat! — Az igaz... A szövetkezet tehenei ehhez képest csak macskák!.. . Kár volna érte. — No, látod! — kap a szón Fodor, és ellépve a jászoltól Jánoshoz oldalog. — Érteni kell a marhához, fiam, ennyi az egész, meg egy kicsit kedvezni is ... — Érteni, érteni, de nem lopni, apa! — tereli a szót János ismét a régi medrébe. Fodor puhulást sejt János hangjából, s ezért más oldalról próbálkozik: — Ugyan, ne légy már olyan önfejű, te gyerek, teremtésit az apádnak! . . . Jól tudod, hogy ilyen tehén kettő sincs a faluban, sok tejet ad, s az érte járó pénzt nem szórom a Szincébe!... Csak nektek kuporgatok, hiszen nincs én nekem már se kisebb, se nagyobb, csak ti!... — Sose kuporgasson maga nekem! — csattant a vő hangja. — Jól ismerem a Fakót, hogyha húz!... Emlékszik, mikor ötvennégyben ötszáz koronát kértem kölcsön?... Nem volt pénze... De rá egy hétre le tudott guberálni négyezer korona büntetést a pálinkafőzésért! — Akkor más világ volt — csendesedik le az após legénykedése hirtelen. — Én is kölcsön kértein ... — Tudom — mondja János bólogatva, majd más hangon —, hanem mozogjon, míg ki nem virrad! Fodor Mihály értetlenül néz a vejére: — Mozogjak?... Hova? — A Delelőbe!... Visszaviszi szépen a lucernát a helyére, ahonnan elhozta — mondja János vérforraló nyugalommal, s még mosolygón hozzáteszi -, és így az ügy csendben elintéződik. Az após is mosolyra húzza a száját, pedig a bensője fortyog, mint fazékban a bab, s olyan a vigyorgása, mintha a fogát húznák: — Nem mondom, huncut egy bordában szőttek, fiam, úgy meg tudod riasztani az embert, hogy csak úgy citerál a lába a nadrágban. — Azzal megveregeti János vállát, majd meg hátba lódítja, persze csak úgy játékosan/ huncutkodva. — No, gyere be, a „háromkeresztest" kiugratjuk az ágyból, aztán felhajtunk egy-két kupicával! Gál János azonban meg se moccan. Áll, mintha gyökeret eresztett volna a lába. Eltökélt szándéka, hogy amit elkezdett, be is fejezi: — Nézze, apa! Nem alkudozni jöttem én ide! Vagy teszi, amit mondtam, vagy befogatok valamelyik kocsissal és. — Megtennéd?! — dobbant közbe az após keserű keménységgel — Meg! — Hát. . . hát... - krákog Fodor Mihály pulykavörösen —, csúnya dolog az, mikor valaki a saját fészkébe piszkít, János! — Viszi, vagy nem viszi?! — szögezi János apósa mellének az utolsó kérdést, s egyben fenyegető parancsot.