A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-12-25 / 51 - 52. szám

Ing. Zdenék Simek jelvétele ' 1 Honnan, te szellő? Honnan, te- szellő, te vízre-hajló szél? Merről látogatsz, te halat riasztó? Megzörren az ág, az ágon a levél; haragszik;, látod-e, haragos a tó. Most, hogy erre jársz, van-e veled emlék, hogy itt e völgyben a Gölnic mint szaladt? Alig múlt pár év, változott a térkép, s tó kerekedett a Golyóhegy alatt. A türelem végén pisztráng ficánkol; ha van, aki győzi leső idővel. — He siess le jó szél a Babináról: nézz szét, örülj a pisztrángot lesővel. Nyughass, nézz körül, mint vetettünk gátat: látod, áll a Gölnic, a HoUópatak, És ha odább állsz, mondd el a vüágnak: turbinák zúgnak a Golyóhegy alatt. GYURCSÖ ISTVÁN Ketten a trebon-i pontyhalászok köztil A halászoknak két fajtáját ismerem: a sporthorgászt vagy műkedvelőt és az Igazit, akinek foglalkozása a halászat. A sporthorgászok nyáron, mikor minden rendes ember a vízben lubickol, órák hosszat ülnek egy helybon a parton, megbűvölve figyelik a parafadugó mozgását, és mindig valami nagy zsákmányról álmodoznak — legtöbbször azonban nem fognak semmit. Türelmes, csendes emberek. Csak otthon, baráti körben jön meg a hangjuk, és szenzációs történeteket mesélnek óriáshalakról, amelyek mér nem egyszer elszakították a horog zsinórját, sót a horgászt is majdnem a vízbe rántották. .Ha nem hiszel nekik, megharagusznak, cinikus, irigy embernek tartanak. Ezekről a kocahorgászokról rengeteg adoma, tréfa kering. Azt mondják, ha halat akarnak enni, akkor ők is az üzletben veszik, mint más egyszerű halandó. Most, hogy sűrű piszkos ködbe vész a Duna, csak a fűzfák meztelen karja emelkedik ki a szürkeségből — üres a part. A sporthorgászok téli .pihenőre" vonultak. Az igazi halászok szezonja azonban most kezdődik, hiszen az ünnepekre mindenki friss halat akar. Erö, ügyesség kell ehhez a munkához és halőszszerencse, mert bizony nem mindig bő a zsákmány. De, ha gazdagon fizet is a háló, az igazi halász nem dicsekszik. Titoktartó, nem akarja elkiabálni a szerencséjét. Csóka Flórl bácsiból, a szapi halászszövetkezet legidősebb tagjából is alig lehet kihúzni a szót. Hegyes, szürke bajusza alatt nagyokat hallgat. Bősről jár mindennap, a reggeli autóbusszal Szapra. ' üt éve halász. Azelőtt is halászgatott, de csak a maga kedvére. Most azon tűnődik a rázós autóbuszban, hogy mi lesz a halakkal, ha mindig több szennyví- kerül a Dunába. — A márnák egyre délebbre húzódnak - mondja borúsan -, de a többi fajta se bírja sokáig. Csóka bácsi szivén viseli a halak sorsát. A jó halász gondol a jövőre is. Én pedig elképzelem, hogy billeg a könnyű csónak a vízen, az ólmos, nyirkos levegő, szinte a csontokba mar. Eresztik a nehéz hálót, és a nagy parafagömbök feketén suhannak, mint az öszi égen a vadlibák. »Szapon a ha lésszövetkezet mellett áll meg az autóbusz. Három-négy Osztályozzák a pontyokat köpcös, piros arcú ember ácsorog az udvaron. — Nincs szerencséje — mosolyognak -, ma éppen nem halászunk! — Hátul az udvaron kiterítve szárad a nagy háló. Tegnap voltak a Dunán. — Hm, úgy jártam én is, mint a kocahalászok, a karácsonyi pontyokat maid csak a kirakatban nézegethetem ! -d-A nagy fogás