A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)
1959-12-25 / 51 - 52. szám
fá RAKULA MAsODiK HALALA — Pikk! — mondta be a körorvos szórakozottan, mert úgy rémlett neki, mintha 'valaki járkálna a tornácon. Legénylakásán éppen nagyban folyt a századforduló körül divatos tarokkparti. — Fogalmad sincsen — szólalt meg egyik kártyapartnere —, milyen kegyben állsz a gyergyói parasztoknál, amióta Luca napján oly ügyesen megrendezted Drakula „kivégzését". Csak azután ne süssenek ki valami újabb . . . — Mégis jól hallottam, hogy valaki császkál odakint! — szakította félbe társa magasztalását az orvos, amidőn szerényen megkocogtatták az ajtót. Grovescu állt a küszöbön, az erdőkerülő: — Engedelmet kérek hogy éj idején alkalmatlankodom, de. . — Hozta isten, ördöggyilkos úr! — köszöntötte a házigazda. — Ne tessék azt mondani! — szabadkozott Grovescu — A farkast én lőttem le ugyan, de amikor a doktor úr parancsára éjfélkor a szívét akartam átszúrni, hogy megöljem a benne lakozó vámpírt, izgalmamban mellé döftem, és csak a halinámat szúrtam keresztül. Drakula pedig sértetlenül elszállt az ordasból. és azóta a gróf úr becses személyében kísért tovább. — No tessék, most meg egy vérbeli gróffal költözött össze! — gúnyolódott a körorvos, aki nem szívelte a nemesi rangok viselőit. — Csak nem ártott meg az előkelő légkör a kis Lueiferkönak ? — Azt éppen nem tudom — habozott az erdőkerülő —, de az Ormódy gróf úr elküldte kocsiját a keresztútig, tessen elnézni a kastélyba, haldoklik a kis cselédje... Elvérzik! — El-vér-zik? - Mitől? A bolondos Ormódy cselédje? Csak nem az az a gróf, aki maga szerint közös háztartásban él most a mumussal? — De az. A hír hallatára minden higgadtsága ellenére különös sejtelmek kezdték gyötörni az orvost. Tréfálkozó kedve egy csapásra elpárolgott. Lelki szeme előtt ködösen kirajzolódtak egy borzalmasan ocsmány bűntény körvonalai, amelynek sok évvel ezelőtt szemtanúja volt a francia Riviérán és amelyhez hasonlót sejtett most az Ormódy-kastély omladozó falai mögött. — Lehetséges volna? — kérdezte inkább önmagától. Végül is felülkerekedett benne az orvos: emberéi -t lcell megmenteni! A vén „rottyal majd csak elbánik valahogy — gondolta. — Hirtelen elhatározással elbúcsúzott vendégeitől, és kirohant a vaksötét éjszakába. Csak orvosi niűszeriáskáját vitte magával. Bukdácsolva botorkált le a sziklás hegyi ösvényen, de szeme a keresztútnál sem szokott még hozzá a sötétséghez. Mégis, mintha egy furcsa fogat körvonalai bontakoznának ki az erdélyi bércek sziluettjeinek hátteréből. De micsoda . . . halottas kocsi ez? És miért van a lovak feje fekete kámzsába bújtatva? Eh, a vén kujontól elvégre minden különcködés kitelik — nyugtatta meg magát az orvos, amikor a bakon ülő, ugyancsak fekete pellerinbe bugyolált alak kellemetlen t'isztula-hangján megszólalt: — Tessék csak beszállni, doktor úr! Mintha már hallotta volna ezt az utálatos, sípoló fejhangot És azokat a denevérkarmokra emlékeztető csontos ujjakat, amelyek az ostor nyelét markolásszák, vajon hol is látta? Élő emberen, boncolás alkalmával? Vagy csak érzéki csalódás, káprázat az egész? De amikor a kastélyhoz érve a bakon ülő alak hátrafordult hozzá, és meglátta annak karvalyorrát, derengeni kezdett benne: ez csak maga a gróf lehet, vagy pedig?... Hopp! Franciaországban annak idején nem fogták el azon áldozatok gyilkosát, akiken egy „társaságbeli" kéjenc csupán picike vágott sebet ejtett, és azután kiszívta vérüket. Amíg az orvos ekképp töprengett a múlt emlékein, már ki is tárult a nyikorgó kapu. Az előbbi kocsis — vagyis maga a gróf — most kifogástalan frakkba öltözve invitálta beljebb vendégét. A kötelességtudó doktor először a beteghez akart sietni, de a háziúr egy kézlegyintéssel megnyugtatta: túl van az már a veszélyen, ráér azután is megvizsgálni. Mindenekelőtt — úgymond — egy kis harapnivalóval akarja kedves vendégét megkínálni. Bevonultak tehát az ódon középkori lovagterembe, ahol dúsan terített asztal várta őket. A hideg sülthöz a gróf átnyújtotta vendégének a kenyeret, szeljen magának belőle tetszése szerint. Az orvos, mit sem sejtve, elfogadta a kínálást. De a következő pillanatban fájdalmasan felszisszent, mert a kés pengéje lesiklott a kőkemény kenyérről és végigvágta tenyerét. Bal keze ereiből kifröcsent a vér, kés és kenyér a földre hullott. Mielőtt az orvos feleszmélt volna, Ormódy korát meghazudtoló lendülettel rávetette magát és mohón szürcsölte tenyeréből kibuggyanó vérét. Ugyanakkor vasmarokkal fogta le áldozatának sértetlen jobb kezét. A gróf két kézzel dulakodott, az orvos viszont csak egyik kezét használhatta. Különben sem hitte volna, hogy ennyi erő lakozzék ebben a fenevaddá tébolyult emberroncsban. Orvos létére ugyancsak tisztában volt egyre fokozódó vérveszteségének következményeivel. — Nem tudnám megmondani — nyilatkozott másnap a körorvos a kiszállott bizottság előtt — meddig tartott ez az élethalálküzdelem. Ellenálló képességem rohamosan csökkent, sebfájdalmamat a. tűrhetetlenségig fokozta" az ördögfajzat fogainak kíméletlen marása. Tekintetem akkor önkéntelenül a falióra számlapjára tévedt: egy perc múlva éjfél! Bár sohasem hittem benne, sugalatszerüen mégis eszembe jutott a Drakula-monda: éjfélkor elszabadul a sátán és megtörik varázsa. És csakugyan, mire a nagymutató elérte a tizenkettest, lazulni kezdett támadóm fogának és kezének szorítása, majd megtört szemmel, tompa huppanással zöttyent a karosszékbe. — Fogammal tépést szakítottam a magammal hozott kötszerből — folytatta a körorvos — hevenyében bekötöztem sajgó sebemet, és a dulakodástól még mindig lihegve a grófhoz siettem. Megvizsgáltam, de azt már csakugyan elvitte az ördög. Üveges szeméből még mindig kaján gonoszság áradt . .. * , Mire kihújiak az első hóvirágok, befejezték a hatósági vizsgálatot. Eredményéről a következőkben számolt be barátainak a körorvos: — Jóllehet több állam rendőrsége elfogató parancsot adott ki Ormódy ellen, sohasem sikerült őt lefülelni, mert minden országban más-más álnév alatt hajtotta végre gaztetteit. Miután tavaly hazamenekült sasfészkébe, undok üzelmei céljaira ügyesen kihasználta a hegyilakók babonás félelmét, és a Drakula-legenda főhősének „dicsfényében" sütkérezett. Áldozatai itt fóleg előre lepénzelt cselédei sorából kerültek ki, akik közül az utolsó a szerencsétlen székely leányka, már kiszenvedett, mire odaértem. Amikor Ormódy tudomást szerzett Gyergyószentniiklósra történt áthelyezésemről — fejezte be az orvos magyarázatát -, megszeppent. Tudta, bogv már Franciaországban kezdtem rá gyanakodni. Ezért beteglátogatás ürügye alatt kastélyába csalt és felállította csapdáját a száraz kenyérrel. Halálomat azután alighanem egy „véletlen baleset" meséjével igyekezett volna megmagyarázni. Merő. de a babonás nép számára szerencsés véletlen volt. hogy pont éjfélkor érte szívszélhűdés a feldühödött gazembert. Régi erdélyi néphit nyomán K. E. szélvihart, hófúvást, esőt és rossz időt utazzon repülőgépen A Csehszlovák Légiforgalmi Társaság gépei télen-nyáron egyformán kényelmesek, megbízhatók tESKŰSLBVENSXE AEROLINIE ID IT ) . IJ I N ÍJSHM M I 32
