A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)
1959-12-25 / 51 - 52. szám
IIa sír a madárka ereszd a szobába, hideg szél fúj, fütyül. Cinege, kis veréb koppint ja esőrhegyét: fázik, gubbasztva ül. II. Kopog a tél, kopott, hideg a szél, zokog a cinege-madár: Nyiss ajtót, ablakot, . szórjál morzsát, magot, soká jön még a nyár. GYURCSÖ ISTVÁN •MA ok minden megesik a VlAfl világon, sok minden BNA^Q írva van a mesékben. B^y^H Élt egyszer, éldegélt | ©ij egv apóka meg egy Oto^B anyóka. Megvolt mindenük — tehenkéjük, báránykájuk, a kemencén kismacskájuk. csak éppen gyermekük nem volt. Igen szomorkodtak, egyre búslakodtak. Egyszer télen hó esett, sok fehér hó, térdig érő. A szomszéd gyerekek kitódultak az utcára, hógolyóztak, szánkóztak és nagy hóembert tapasztottak. . Nézte őket az apóka az ablakból. nézte és azt mondta az anyókának: — Mit üldögélsz, töprenkedve anyóka, miért nézed a más gyerekeit? Gyere ki, mulassunk mi is vénségünkre, építsünk mi is hóembert! Az öreganyó is felvidult. — Menjünk hát apóka, nem bánom. De minek építsünk hóembert — elegen vagyunk ketten is —, formáljunk inkább egy Hópihécske kislányt. Ahogy mondták, úgy is tettek. Kimentek a kertbe és a fehér hóból egy kislányt formáltak. HOPIHEC Szánon jött. A hegyeken Fenyők búcsúzlatiák. Zsákját tükrös hegyi tón Vízilányok varrták. Medvék mézet gyűjtöttek Nyár derekán néki. S egy kosárban áfonyát Küldött az Ösz néni. Pirosszemü mókusok Mogyorója csörren S megcsendül a kicsi szán Csengője a csöndben. Itt van már az udvaron. Toporog a hóban. Teli zsákja a tied, Dúskálhatsz a jóban. GAZDAG .ERZSI Megformálták, szeme helyére két kéklő gyöngyöt tettek, arcocskájába gödröt nyomtak, szája helyére piros szalagocskát illesztettek. Hej, de szép lett Hópihécske-lánykaü Nézi az apó meg az anyó, nézi, gyönyörködik benne, nem tud betelni vele. Hópihécskének egyszerre mosolyra húzódik a szája, meglebben a haja. Aztán megmozdítja kezét-lábát, lép egyet és elindul a kerten át a ház felé. Az apó meg az anyó ámultakbámultak, szinte földbe gyökerezett a lábuk. — Apóka - kiáltja az anyó —, van egy eleven kislányunk, a drága kis Hópihécske! Befutottak a házba ... De boldogok voltak! Nem is napról napra, de óráról órára nőtt, növekedett Hópihécske. Mindennap szebb lett. Még a lélegzete is elakadt apókának, anyókának, valahányszor ránéztek. Hópihécske fehér volt, mint a frissen hullott hó, szeme akár a két gyöngy, arany színű hajfonata leért a derekáig. Csak az orcája nem volt piros Hópihécskének, meg a szájacskája. De azért gyönyörű teremtés volt így is! Beköszöntött a napsugaras tavasz, kipattantak a rügyek, méhecskék zsongtak a rétek fölött, nótára gyújtott a pacsirta. Örült, örvendezett minden gyerek, a kislányok dallal köszönttötték a tavaszt. Csak Hópihécske búsult-búsladozott, folyton az ablak mellett ült s szeméből csak úgy patakzott a könny. Elérkezett a szépséges nyár is, a kertekben kifestettek a virágok, a mezőkön sárgult a gabona .. . Hópihécske még jobban elszomorodott, egyre bújt a nap elől, egyre az árnyékot, a hűvöst kereste, de legjobban az esőt szerette. Apóka meg anyóka mindegyre fagatták: — Nem vagy-c beteg, kislánykánk ? — Nem én, anyóka. De mindig a sarokban kuporgott. az utcára sem akar kimenni. A kislányok egyszer az erdőbe készültek bogyót szedni -málnát, áfonyát, illatos szamócát. Hívogatták Hópihécskét: — Gyere velünk, gyere velünk, Hópihécske! Nem akar Hópihécske az erdőbe menni, nem akar Hópihécske az erdőbe menni, nem akar Hópihécske a napfényre menni! De az apó meg az anyó küldik: — Eredj, eredj, Hópihécske, eredj, eredj, kicsi lányunk, jól mulass a kislányokkal! Hópihécske l'ogta a kosarát és elment az erdőbe pajtásaival. Sétálgatnak, koszorút kötnek, énekelnek, táncot járnak. Hópihécske talált egy jeges vizű patakot, amellett üldögél, nézi a vizet, ujjait füröszti a sebes patakban, játszik a vízcseppekkel, mint a gyöngyszemekkel. Leszállt az este. Sokáig játszadoztak a kislányok, virágkoszorúkkal koronázták fejecskéjüket, száraz avarbő' tüzet raktak, aztán átugráltak a lángját. Hópihécske semmi áron nem akarta átugrani ... De a barátnői egyre csak kérlelték, Akkor odalépett a tűzhöz. . Álldodgált, reszketett, arcocskája hófehér, aranyhaja kibomlott.. . Rákiáltottak a pajlásai: — Ugorj, ugorj, Hópihécske! Hópihécske nekifutott és ugrott . .. Sustorogtak, panaszosan sóhajtottak a lángok — s híre-hamva se maradt Hópihécskének. A tüz fölött fehér gőz kavarodott, felhőcske lett belőle s felrepült a kéklő magasba. Hópihécske elolvadt. 28
