A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-12-25 / 51 - 52. szám

a Szovjetunióba. Bolgár ismerősei csak dicséretes dolgokat mondhattak róla. Suvalov, az egykori szmolenszki földbirtokos a fehérekkel együtt elmenekült Oroszországból. Ám Boloáriában meggyűlölte az emigránsokat örökös politikai torzsalkodásaik miatt, a német megszállás idején kapcsolatba lépett a bolgár partizánokkal. Azt mondták róla, hogy a legnehezebb időkben — 1941 szeptemberében —, mikor Göbbels a német rádióban az egész világnak bejelentette, hogy a né.net tankok már betörtek Moszkvába, Konsztantyin Suvalov berontott az egyik tyrnovi vendéglőbe, ahol az emigránsok gyülekeztek, s éppen azon örvendeztek, hogy a németek nyomában csakhamar visszatérnek Oroszországba — só akkor arcukba vágta: — Nem hiszem! Nem hiszem! Ti átkozott renegátok! Bolgár barátai elvezették, mintha sokat ivott volna mert féltették a rendőrségtől. Ezzel a ószhajú, érdekes öregemberrel beszélgetett Vatagin. Am a megidézett tanár testvéréről, Stanyiszlavról nem mondott semmi érdekeset, csak elkomorodott és lesütötte szemét. Vatagin megkérdezte, vajon tud-e hollétéről, s mikor tagadó választ kapott, más tárgyra tért át. Csaknem két óra hosszat üldögéltek egy pohár vodka mellett. Vatagin sok mindent tudott a bulgáriai orosz emigrációról. Végül is Ordincevovára került a szó. — Emigrációs körökben ugye, ezüsthajúnak nevezik? — kérdezte Vatagin. — Igen. Bátyám is kapcsolatot tartott fenn vele. A Szófia vendéglő ajtajában mindig mély meghajlással üdvözölte Ez a nő legtöbbnyire késő éjszak? járt oda. Könnyű szattyánbőrböl készült cipellőt viselt, s a haja villanfényben valóban ezüst színű volt, feltűnően, de ízlésesen öltözködött, s ezért nagyon etőkelő benyomást keltett. Minden képzeletet felülmúló szeszélyességével egy Dosztojevszkij-regény hősének kétes hírét érdemelte ki. Egyébként magyar regényeket fordított. Egy napilap mellékleteként jelentek meg. Az újságírók nem tudtak magyarul, s Ordincevová négyet fordított le számukra. Aztán Várnába ment a katonai fürdőbe. A németek néhány kórházat költöztettek oda. Szükségük volt valami reklámra, hogy a fürdőhelyet a tisztek is látogassák. A hirdetéshez egy női szépséget kerestek csalogatónak, aki a homokban ülve, fürdőruhában fényképeztetné le magát. — Talán erre gondol? — kérdezte Vatagin, és zsebéből előhúzta a Szignál c. képeslap egy példányát. — Igen. Igen — bólintott Suvalov. Ez a hirdetés szép pénzt hozott neki. Sajnos. Egy nemesi családból származó orosz nö fényképe ez. — Talán bizony a jarbszlavli kormányzóságból számazik ? — Már ezt is tudják ? — kérdezte a meglepődött Suvalov. . Vatagin csak nevetett: — A tábornokom azzal biztatott, hogy sok előkelő ismerettséget szerzek. — Ha komolyan érdekli magát ez a nö, meglátogathatná az édesapját, a szalonok egykori gárdaarszlánját. Az bizonnyal ittmaradt. Gyenge kis öregember, és szegényházban tengeti utolsó napjait. — Köszönöm a figyelmeztetést. Lehet, megfogadom. — Vatagin itt erősen elgondolkozott, s aztán újabb kérdéssel fordult a tanárhoz. — Ordincevovának tehát imádói is voltak? Ekkor valami eszébe jutott, s hirtelen megnyomta a csengő gombját. Susztov alhadnagy szokása szerint viharosan berontott. — Kié is volt az az album, Susztov alhadnagy ? — kérdezte Vatagin. Susztov készségesen hadarni kezdett: — Marija Jurjevna Ordicevováé. Jaroszlavlban született, emigrált, középiskolai végzettsége van, hajadon, négy nyelvet beszél beleértve a magyart is. Lakhelye: Sándor bulvár tizenhét. Két héttel ezelőtt betegen, kétségbeesett lelkiállapotban eltűnt. Vatagin észrevétlenül elmosolyodott. Jól tudta, hogy Susztov nem felejti el az albumot és újabb adatokat szerez. A fiatalember arca diadalmasan felragyogott. Suvalov közben tapintatosan elfordult, s az orosz vodkás üveg címkéjét vizsgálgatta. — Mutassa csak azt az albumot, kedves Konsztantyin Petrovícs — utasította az alhadnagyot Vatagin — Megismer valakit a fényképeken ? — kérdezte később Suvatovot. — Ez itt Léonyid Andrejev - mosolygott az idős ember az albumot lapozva, s Kornvilov tábornok képére mutatott végül. A hét változatban is fellelhető idegen fényképén megjegyzés né'kü! siklott el a szeme, majd komolyan az ezredesre tekintett: — Hiszen ön tudja, hogy ez itt Marija Jurjevna. Valóban megbetegedett és eltűnt? — Igen! — állította az alhadnagy. — Alapos gyanúm van, hogy takonykórral fertőzve szaladt neki a világnak. * • • Éjszaka Babin némán, csendre intve felemelte mutatóujját: — végre sikerült. (Folytatjuk > 23