A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-12-13 / 50. szám

Az apa dühösen csomózza nyakkendőjét a tükör előtt. Sokat hagyott a másik szárra, vastag lett a hurok. Kötheti újra. Még ez is! A teával megégeti a száját, félretolja, hogy kilötyt.yen, veszi az aktatáskáját s az ajtóból szól vissza a fiúnak: — Mondd meg az anyádnak, hogy kilenc előtt ne várjon, vacsora nem kell! A mama nem süket, magyarul is tud, még csak a másik szobában sincs. Ott ü! a rekamié szélén és rosszkedvűen varrja blúzára a gombot, ő a aráérősebb, csak fél kilencre megy, mégsem lehet egyenesen hozzá szólni. Hogyisne! _ Este összekaptak a rádión. Ä mama hallgatni akarta Manont, egyenesen Milánóból közvetítették, a papa morgott, hogy aludni szeretne. A mama erre kitört, hogy igen, csak hivatalba szabad járnia, meg dolgozni itthon, de egy kis zenét hallgatni néha, azt már nem. A papa erre felcsattant, neki munkába kell mennie reggel, és lekapcsolta a készüléket. Erre kitört a családi zivatar, ahol a papa hangja képviselte a mennydörgést, a mama sírása pedig a záporesőzivatart. A fiúcska a másik szobában megszeppenve hallgatta az áthangzó veszekedést. — Persze, nekem semmit se lehet — hallja a mama hangját. Szavaj fojtottan, ajkukra illesztett mutatóujjal osonnak be az ajtó alatti résen, mén indulatosságukban is vigyázva arra, hogy fel ne keltsék az alvónak hitt kisfiút. — Azért, mert te nem tudod élvezni!... fA papa hangja keményen üti át a vékony válaszfalat: — Nem is! — mondja a botfülűek öntudatával. Hulla fáradt vagyok, korán kell kelnem. Te könnyen beszélsz, csak nyolckor mégy el! — Ismét a mama: — És a reggelidet ki csinálja meg, talán a szomszéd asszony? — Akkor ne csináld Ne hányd föl nekem! Megfőzöm azt a vacak teát magarr is! — Ne ordíts, felébred í gyerek! A gyereknek nem újdonsác az ilyesmi. Előre tudia már a papa válaszát, hogy „igenis ordítok!", s azzal halkabb« fogja a hangját. Aztán előkerül az a szó, aminek nappal sose tudja megkérdezni ai értelmét: „egés-r elposványosodik melletted az ember!" Mi az, hogy posványosodni ? Sejti, hogy a mama ezt csak úgy mondja, mert reggel semmi posványosodás nincs rajta, múltkor direkt megnézte, csak a szeme volt piros a sírástól. Talán ez lenne az? Mindenesetre meg kellene tudakolni pontosan, dehát kitől ? Mert reggelenként nem lehet hozzájuk szólni. Reggel feszült a hangulat, anyu meg apu nem is beszélnek egymással, rajta keresztül üzenik meg a halaszthatatlan közölnivalókat: „Mondd meg apádnak, hogy a vacsora a sütőben lesz, hogy este átmegyek a Hédiékhez, hogy hagyjon itthon pénzt bevásárlásra." És: „Mondd meg anyádnak, hogy nem eszem itthon, hogy holnapra méltóztasson kivasalni egy inget, és hogy máskor ne dugja el a ruhakefét, mert olyat mondok, hoqy megemlegetitek! . .." Ez a tolmácskodás meg sehogyan sem tetszik a kisfiúnak. Ilyenkor nem kíváncsiak arra, hogy mi történt a suliban, nem lehet kifeszíteni apunak megtapintás végett a muszkliját, nem lehet tisztázni végre ezt a posványmicsodát és nem lehet kérni fagyira pénzt. Meg különben is mire jó ez? A papa elmegy rosszkedvűen, a mama meg belekapaszkodik a párnába és sírni kezd. S ahogy meglapulva hallgatta a veszekedést, támadt egy ötlete. Másnap reggel, mikor a zord apa odaszólt neki, hogy — Mondd meg anyádnak, kilenc előtt ne várjon, vacsora nem kell! - akkor odament a mamához, aki mogorván varrta a leszakadt gombot: — Apu azt üzeni, hogy korán jön ma haza és süss neki vajas karfiolt estére. Mert szörnyen meqkívánla. S azzal még rá is pillantott megbízójára álnok-ártatlan szemmel, hoqy megvan-e elégedve a közvetítéssel. A papa a mamára néz, a mama vissza a papára. Még nem szól egyikük sem. de a srác már látja, hogy minden rendben. Egyik kezét az apja felé tárja, a másikat a mama felé, mintha megáldaná a friss-sütetű házibékét. De nem áldást oszt, mert felfelé van a két tenyere a gazfickónak, s szól imígyen: — Most pediq gyorsan adjatok egy-egy forintot faqyira! Hegyi György A púpos váratlanul megjelent a kocsi ajtajában. Hogy került ide? Odahajolt egészen az ezredes arcához, s fölindulástól remegő hangon ezt suttogta: — Mondom: kacagott, s kezében lángoló pokolbéli gyertyát tartott. — Nem magnéziumot lobbantott lángra, te barát? — kacagott az ezredes, s félig tréfásan, félig komolyan rászólt: — Imádkozz és böjtölj, mert másképp nem nyered vissza lelked nyugalmát. Susztov nem bírt uralkodni magán. Kiuqrott a kocsiból és megragadta a karját: — Mondd már, ki volt az tulajdonképpen ?! — Alomkép, látomás! — Várj, csak várj. Á technika századában a látomásokat is le lehet fényképezni. Az alhadnagy ezzel az ülés alá nyúlt és elővette az albumot. •— Mondd csak, megismernéd? i- Igen. ;— Nézzük hát! Á barát semmit nem látott a sötétben. Susztov meggyújtotta a kocsi fényszóróit, és a púpos furcsán meggörnyedve, türelmetlenül lapozni kezdett az öreg albumban. Megfigyelt, megnézett minden képet. Am senkit fel nem ismert, és gyorsan tovább lapozott. Sasorrának cimpái idegesen megremegtek olykor. Ajkát összeszorította, mintha fütyülni akart volna. A feszült várakozás pillanatai voltak ezek. A barát és Susztov alhadnagy is minden másról megfeledkeztek. Csak az album kötötte le figyelmüket. A púpos mozdulatlan, szomorú arca hirtelen fájdalmasan mcgvonaglott. Ujjával az egyik fényképre mutatott. Susztov feltevése helyesnek bizonyult: a barát az album tulajdonosának, a jaroszlavli ezüsthajú szépség fényképére mutatott: Marisa — Marija Jurjeva fényképére. — Ez már nem látomás! Ez ő maga! — kiáltott a barát. — Oroszok, higgyetek nekem! A vér és a gyilkosság jegyében él ez a nő. A púpos árnyéka e szavak után hirtelen beleveszett az éjszakába. — Te ugyancsak gyenge kémelhárító vagy — szőlt Vatagin. — Nem tudsz uralkodni magadon? Kihallgattuk volna kedvezőbb körülmények között is. Ettől a pillanattól kezdve az ezredes kissé zárkózottabb lett. Szárnysegédje mintha többé nem létezett volna számára. Susztovon bűnbánó, komor hangulat vett erőt. Némán hajtatott át a hágón. Mikor feltűntek előttük a tegnap latolt tankok, Vatagin szárazon megjegyezte: — Előzni veszedelmes. Többet nem mondott, de Susztov így is megértette. Nem véletlenül elejtett megjegyzés volt ez, hanem szemrehányás is a barát miatt. Am, ha így áll a dolog, az ezredes haragja múlóban van. Susztov lelassította a kocsit, s arca közben eqészen felderült. * * * Á kolostorban való látogatás óta Susztov egyetlen szót sem váltott az ezredessel a nevezetes albumról. A szovjet tankok rég elfoglalták Szófiát, s Vatagin e városba tette át székhelyét. Ki se mozdult a katonai parancsnoksággá alakított villából. Ott aludt, ott is. dolgozott. A beosztott tisztek ugyanebben az épületben szállásolták el magukat, és Susztov is itt lakott az egyik szárnyban, de többnyire a hallban aludt. A bejáratnál fegyveres őr állt. Hátul, az aszfaltozott udvaron vesztegelt a nagy rádiókorsi. Azóta, hogy Susztov megmutatta az albumot a megszállott barátnak. Vatagint mintha többé nem érdekelte volna Rebin lelete. A rádiós, mihelyt Szófiába érkezett, egy csapat milicistával átkutatta az egykori német követség épületét, de nem bukkant nyomára a titokzatos leadónak. Mi több, mindjárt az első éjszaka újra fogta az érthetetlen hívójeleket és a rejtjeles rövid adást. Végül is arra a következtetésre jutott, hogy az ellenséges adóállomást autón költöztetik városról városra, s ezt jelentette is az ezredesnek. Vatagin erre egv szót sem szólt, ami biztos jele volt a.nn«k. hogy elégedetlen az ügy állásával. Vatagin éjjel-nappal dolgozott. Kiderült, hogy a takonykor hirtelen elterjedése meqérdemli a kémelhárítók figyelmét. A járvány terjedésének jellege, az a körülmény, hogy éppen ott üti fel fejét, amerre mindeh valószínűséa szerint el kell vonulnia a szovjet tréneknek s a betegség szokatlanul heves megnyilvánulásai mindenképpen fasiszta kártevésre vallottak. Mindjárt az első napokban nyomra is akadtak, egy lóistálló alkalmazottai és lóidomítói komoly tényeket jelentettek. Az illetékesek mindnyájan gróf Pálffy szolgálatában állottak. Mikor gazdájuk kitűnő Nonius lovait átadták a bolgár hatóságoknak. egyúttal szót ejtettek a gróf szokatlanul gyanús útjairól. Valamelyikük egy alkalommal látta, hoqy Pálffy gumikesztyűt tesz poggyászába, mikor — ahogy ő szokta mondogatni - hölggyel megy kirándulni. Megfiqyelték azt is, hogy az ilyen kirándulások után a gróf ujjain iódtinktúrás foltok éktelenkedtek, s jó fél órahosszat klóros oldatban mosta a kezét. (Folytatjuk) 13