A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-12-13 / 50. szám

Az élet kertje Beteljesedett A szegények és a gazdagok évezredes harcát tizenöt évvel ezelőtt a szegények javára billentette a történelem hazánkban is. » Kis népek, nagy nemzetek sodródtak egymás mellé és egymással szembe. Európa közepén forgószél kerekedett. Elérkezett az idő, hogy a feudál-kapitalista imperializmus fegyverekkel támogatott társadalmi összevisszasága halomra dűljön és u romok tetején megjelenjen az Ember. A dolgozó, az újrateremtő: az eddig semmibe vett milliók sokasága. A Kárpátok hágóit útaUépve közeledett jelénk a történelem. Mi is belekerültünk a Nagy Honvédő Háború mindent feltépő és egyenlítő forgatagába. Tizenöt év! Emlékezni, krónikát írni hétről, hétre: megkeresni az elfelejtett részleteket, hogy teljesebb legyen az egész, nem könnyű feladat. A tankcsapdákat benőtte a fű. Az aknaverte gödröket elegyengette az ember. Gyárkémények fölkiáltó jelei figyelmeztetnek az Idő múlására. A rajvonalak helyét gyümölcsösök zsinórsorai foglalták el. Tizenöt éve rohamozzuk a szocializmus férceit. Sziklákat dönt a dinamit. Csákányok, fúrógépek csattogása veri fel a csendet ott, ahol tizenöt évvel ezelőtt gépfegyverek parancsolták félelemre az emberek szívét. A szovjet seregek útján márvány obeliszkek hirdetik a hősök nevét. Üj vakoldt kerül a házak falára, új falak a régiek helyére, és eltűnnek a fekete írások: a figyelmeztetések. A szabadító hadak nyomában mindenütt teljes szépségében kivirágzott az élet. Emlékek a Bódva völgyében Tornaújfalu egy élettel adózott a háborúnak. A paakóverő Dull János került az akna útjába. Épp a tüzes patkót égette egy 16 patájára, de fölverni már nem bírta». A patkoltató szovjet katonák csak nézték a szétvetett konyhát, hová Dull kovács bemenekült. A sivító akna, mintha éppen őt kereste volna. Roppant a gyönge tetö. A patkó körülit, és kihűlt Dull János forró szive is. És a katonák maguk igazgatták a hideg vasat lovadk patáira. Egy hónapig tartott a csata a Bódva völgyében. A fasizmus farkasfcgai mégis beletöredeztek a Gömöri-érchegység mészkőszikláiba. Két tűz között vonKottak a német gépfegyverek. A 2. ukrán front szovjet katonái a kcves-sz_ndrő! dombvidékről vonultak lefelé, szembe az ellenséqgel bent a hazai földön pedig a rozsnyóvidéki partizán csoportok állták el a szorosokat. Lent a faluban, Tornaújfalun egy kicsiny legény körül gyülekeztek a fáradt katonák. Kötelesék konyhája hangos volt a nevetéstől. A halálos aknák elkerülték a házat. Gödröt vágott a lövedék a kehiben, az utca elején, felszántotta a Bódva partját. De bent a házban felszabadult, öröntell nevetés csendült. Szása, Pavlfk, Szerjózska, Vászja: ezek a nevek maradtak meg az emlékezések tengerében, mint kedves szigetek. A kicsiny legény ni nos itt, hiába érdeklődöm utána. Kiszökött a gyerekágyból. ki a békés tavaszi rétre, cnnan az iskolapadba. És most: egészen Ostraválg futott, hogy megokosodva térjen vissza pár év múlva, mert a békének nagyon kellenek az ügyes legények. Ha meg okos is, Így annál inkább kellenek. Kötőles Béla, a kicsi Bjélunkli, talán csak szülei elbeszéléséből tudja, kik hintázták a harcok szüneteiben, kik hoztak mindenféle furcsa csecsebecsét, hogy kedvessé tegyék magukat. A tizenöt éves Köteles Béla a kassal ipari központ szakmunkása lesz. Persze vannak puhább legénykék ls. Olyanok, akik megfutamodnak, ha tanulni kell. A haza érkező levelek arról ls beszámolnak, hogy a Dezsi meg a Tibi hazaszöktek és ez nagyon rcsszúl esett a Bjéiunkinak, A megfutamodó legények gyönge emberek lesznek .. . Egy hónapig álla a csata a Bódva partján. Hősi halott számtalan volt itt, de o'yan aki megfutamodott volna, egy sem akadt. Ml is lenne a szabadsággal, ha gyönge emberek kezébe volna sorsa. Csak az erőseket szereti az élet. Ilyenek voltak ők is, akik beírták nevük:it a történelembe. És a történelmen kivüt, Íme, itt Tornaújfalun az emberek szívébe. Hogy nagyon szerették az életet, az embereket. Magyarul: Háziasszonyunknak, Darjának emlékül 1944. 12. 28. Júlia-Vászaj. Mlg Ismerős oldalakat és csak annyit mondanem láttalak, nem szenvedtem. Amióta meglábtalak, azóta szenvedek. Sokszor gondolom, mennyi szép leány és mennyi kedves név... De egy engem nagyon nyugtalanít. akit Júliának nevezek. Emlékezzél az orosz Ivánra, aki búcsút mond hazádnak Vászja. Ennyi a szeretet írott emléke. Néha előkerül a kopott emlékkönyv, föllapozzák az Ismerős oldalakat és csak annyit mondanak: kl tudja hol lehetnek?' KI tudjál Talán a Béla gyerek találkozik valamelyikkel a kassai acélvárosban pár év múlva és csak annyit mond nekik: zflrasztvujtye. GYURCSO ISTVÁN — Békességre vágyik az ember harcot vállal mégis merészen, hogy otthonát durván ne bántsák, ne törjenek át kerítésen: ajtón, ablakon ne <iissön zajt békét bontó, gyilkos indulat. >— Krónikák őrzik: szivek! Sírkövek jelzik hadak útját. Rokkant fák. Kopogő láb, fából: kopp, kopp,' veri az út porát. Emlékek! Nagyon szép az élet. Az életnek nagy ára van! Akik meghaltak, hogy éljünk, kérdezhetnék: miként és hogyan dobáltuk be az aknaverte gödrök tenger sokaságát: s tudunk-e örülni, hogy az almafa kibontja virágát? Kérdezi a bokor: mert ő nőtte túl a géppuska-fészket. A bokorban madárház: csöpp liökák csipp, cslpp, enni kérnek. A madarat ki bántja? Ki bántja a házunk? Békességünk. Nem Még kérni, hogy legyen a béke örökös vendégünk! Az életnek ára van: és nagy árat fizettek érte ok, kik vérükkel öntözték — értünk, helyettünk — az erdőt, mezőt. Szánt már az eke, fa ekénk: csillagot Ut minden kalapács. Csak te nem hajlitsz már patkót, Dull János, te bódvai kovács ,— és té szőke Szása: osztyák vagy ukrán — kl tudja, mi volt. Hogyan boruljon le anyád, testvéred nem ismert sírodnál? Tükrös ablak az élet. Házainkon minden pblak tükör. i Szépítjük magunkat: de őrtüzeket rakunk, hátha betör — akárcsak gonosz szándék indulat az ajtón, vagy ablakon. Könnyű dolga volna, ha engednénk, hogy legyen rá alkalom. Bár nekünk sem könnyű átlépni ía kommunizmus küszöbét. Piros tetejű házakait épít előbb ez a nemzedék, , hogy |a Szabadság útjának két oldalán, a véres kövek fölött beteljen végre minden kívánság: Jássák, hogy felöltözött, és kinőtt ruháit elvetette az ember. Küszöbre lép: s kalapot lengetve megyünk, dalolva néha, de néha, még kötődik az ész. Felejt. Sok eső hullt, a vérnek nincs nyoma. A Szabadság útján virágok között járunk, s néha tétova, * majd heityke a lépés: még az a jó, hogy az aknagödröket bekapartuk rég. Virágok nőttek a hősök sírján, jelek Ősszel hervadó múló Időre int, de minden tavaszon, kivirágzik a föld, és életet hirdet a sok sírhalom. 15 ezelőtt, október 6-án a duklal szorosért vívott hősi harook utftn léptlék át hazánk határalt a felszabadító seregek. A szovjet katonák és az első csehszlovák brigád harcosai rettenthetetlen bátorsággal klizdöttek és sorra felszabadították Kelet-Szlovákia városait és falvait. December 3-án már a tornai és szepsi járás községeiért harcoltak. Ezekben a napokban szabadították fel Buzitát, Restét, Jánokot, Tornaűjfalut, Horvátit, december 14-én Tornát, Szilicét és 20-án Rimaszombat alá értek.