A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-11-15 / 46. szám

boldog pillanal A kedvetem még nagyon fiatal... Szólj az őszi szélnek, te piros bogyókkal kérkedő csipkerózsáig, a diilöút porát ne szórja kedvesem sötét hajába, mert szürke lesz, mint az alkonyati égbolt-A kedvesem még nagyon fiatal, tincsei sziromként hullanak homlokára, mikor egy késett virágért lehajol. S én így akarom mindig látni őt, ilyen fiatalon, ébenfekete hajjal, ahogy kacagja a múló, vénülő időt. OZSVALD ÁRPAD agymihály elég nagy város, mégis mindenki tudja, hol lakik az a szerencsés ember, aki a Sportikán 40 000 koronát nyert. Amikor bekopogtattam Miskovicsék egyszerű, de tiszta lakásába, nagy bosszúságomra csupán Miskovics József feleségét találtam otthon. — A férjem szenvedélyes horgász — közölte a feleség, — s amióta ezt a „kis pénzt" nyerte, reggeltől estig a Labore partját járja. Mit csinálhattam egyebet, megvártam hát az iskolából hazatérő legkisebb Miskovicsot, s vele indultam el megkeresni a horgászó apát. Még szerencsé, hogy kerékpáron indultunk el, mert útközben derült ki ugyanis, hogy nyolc kilométert kell bandukolnia annak. aki fazékba akarja áttelepíteni Labore csemegéjét, a pontyot. Miskovics Tibi nemegyszer kísérte már el halászó kirándulásaira édesapját. így aztán nem is bolyongtunk másfél óránál többet, míg a szerencsés nyerőre rátaláltunk. Egy szomorúfűz tövében kupörgott mozdulatlanul, kezében hosszú bambuszbotot tartva, s olyan mérges szemmel nézte a víztükrén ficánkodó halakat, mintha 'halálos sértést követnének azzal el, hogy nem hajlandók horgába harapni. Fehér hajú, ötven év körüli, hatalmas növésű ember Miskovics József. Amikor megmondtam, hogy nem a halász-szerencséje, hanem a Sportkaszerencséje felől akarok érdeklődni, egy kis csalódásféle jelent ugyan meq az arcán, de azért letette kezéből a botot, és kicammogott hozzám a „szárazra". — Nem vagyok babonás, s ezért nem álomnak vagy egyébnek köszönhetem ritka szerencsémet - mesélte Miskovics Jőzsef, miután letelepedtünk a folyópart egyik szárazabb részére. - Inkább a horgászokra jellemző türelemnek és kitartásnak tulajdoníthatom, hogy 40 000 korona ütötte a markomat. Három éve sportkázom már, de nagy téttel sohasem játszottam, ha tíz héten keresztül egy fillért sem nyertem, akkor sem csüggedtem. Szerintem a soortkázás „tudományának titka" az, 'hogy Miskovics Olga egy szobabútort kapott a nyereményből családi házat akarunk építeni — harmincezer koronánk vár erre a bankban! Sok szerencsét kívántam a boldog Miskovics Józsefnek, s már félig el is búcsúztam, amikor egyszerre lefagyott a mosoly a jó ember arcáról. — Furcsa emberek maguk újságírók — mondotta összeszűkült szemmel —, messze idegenből felkeresnek valakit egy nyeremény hírére, de az már nemigen érdekli magukat, ugyan milyen ember is rejtőzik a „szerencsés nyerő" személye mögött. Szégyenkezve békítgettem a kissé megsértődött Miskovics bácsit, de akkor pironkodtam csak, igazán, amikor ' végre megbékült és elmesélte nyomorúságos élete történetét. Szegény mézeskalácsosként tengődte végig a régi rezsim „áldásos éveit" — többet éhezett, mint amennyi meleg ételt látott, s aki csak tehette, rúgott belé. Első felesége hűtlenül elhagyta, házacskáját elárverezte a bank, két kisfia egyetlen napon fulladt a Laboréba. Egészen a felszabadulásig abból tengődött csak, hogy parasztasszonyoknak sütött egy-egy kis ebédért krémesbélest, tortát. A felkeléskor elsőként állott a partizánok közé s elsőként vonult be Nagymihályra a szovjet hadsereggel. Mint lelkes párttag, a felszabadulást követő időben sem élvezhette ki sokáig a munkalehetőség áldásait. Bár több éven át dolgozója volt a helyi nemzeti bizottságnak, nyomorában szerzett betegsége miatt véqre is nyugdíjba kellett mennie. Vakszerencse, véletlen dolqa főnyereményt nyerni, — de Miskovics bácsi esetében szeme volt a sorsnak! Neumann János Aki 40 000 kotakát Mftd az ember mindig csak szórakozásnak vegye a játékot és sose fektessen bele sok pénzt, de sose hagyjon ki egyetlen nyerési lehetőséget sem. Én, sajnos, elég keveset költhetek szórakozásra — nyugdíjas vagyok — de azt a pár fillért, amit egyesek a kocsmába visznek, inkább a sportkába fektettem. — Mit csináltak, hogyan foqadták a nagy nyereség hírét? - kérdezem kíváncsian Miskovics Józsefet. - Mit csináltunk? Hát táncoltunk örömünkben! A feleségem mintha az eszét vesztette volna, rohant a szomszédokhoz, minden lakótól külön meqkérdezte, nem tévedtünk-e, tényleg második díjat nyertünk ? A fiam bukfencet vetett örömében, mi pediq — a tizenhatéves Olga lányom és én — összefogózkodtunk és körbe táncoltuk az asztalt. Amikor eav kissé lecsillapodtunk, papírt vettünk elő és majdnem r.eaaeliq azon spekuláltunk, mi mindent is veszünk majd a várható nagy-nagy pénzen. Meq is valósítottuk az utolsó filléria az akkor kigondolt terveket. A lánykám részére egy gyönyörű szobaberendezést vettem. Az asszony egy mosógépet, a fiam pedig egy kerékpárt és egy karórát kapott. Magamnak szőlőt vásároltam, amelyből 140 liter bort kotyvasztottam meg egy új horgászfelszerelést vettem. S ami pedig mindnyájunk váqya volt. az is beteljesedik nemsokára. Van egy kis kertecskénk, amelyben egy kis