A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-11-08 / 45. szám

JEVGENYIJ SZNYEGIRJOV: A S O II $ Milyen gyakran halljuk ezt a szót: „sors"; szerencsés sors,- szörnyű sors, a sorssal nem szállhatunk szembe, az ember nem kerülheti el sorsát, a sors így akarta. Sors... Mi is tulajdonképpen a sors? Hosszú ideig törtem ezen a fejemet, és még most sem tudom, mit gondoljak róla, de a sorssal kapcsolatos nézeteim kissé megváltoztak, amikor egy nagyon kedves, már nem fiatal házaspártól megismerkedésük történetét hallottam. Forró nyári napon egy öreg hársfa árnyékában üldögéltünk. Ekkor mesélte el az öregúr a történetet. — Ugyanilyen forró nyári nap_ volt mint ma — kezdte —, amikor megálltam egy bódénál, hogy egy pohár ásványvizet igyak. Lehajtottam f„l pohárral és szünetet tartottam, hogy levegőhöz jussak. Ekkor észrevettem magam mellett egy fiatal nőt. Ö is vizet ivott és félig leeresztett pillái alól a poháron keresztül rámnézett. Azután kis kendőjével megtörölte az ajkát és tovább ment. Tekintetemmel követtem kecses alakját, felsóhajtottam és mentem a dolgom után. Még aznap a város környékére kellett utaznom. Felszálltam a villamosra, amely a pályaudvarhoz vitt. A kocsiban meglepetéssel pillantottam meg azt a nőt, akivel a bódénál találkoztam. És ekkor rögtön a „sors" szóra kellett gondolnom. Ügy látszott, a nö is felismert engem. Összeráncolta homlokát, mintha igyekezne visszaemlékezni valamire, ezután alig észrevehető mosoly jelent meg az ajkán. A sors továbbra is segített minket. A pályaudvarnál ő is leszállt és a pénztárhoz lépett. Megváltotta a jegyét, én is a magamét. Azután tíz lépés távolságra követtem. Ugyanabba a vonatba szállt be, amellyel nekem kellett utaznom. A sors? Kétségtelenül! De hogy lesz tovább? Kétségbeesetten szaladgáltam a perronon, hogy az ablakon keresztül lássam, melyik kocsiba szállt. Végre megpillantottam. De most mi lesz? Egyszer rámnézett ugyan a villamoson, mégis nagy merészség lenne, ha betoppannék a kupéba, ahol ül, és se szó, se beszéd, azt mondanám: — Jónapot, engedje meg, hogy szerelmet vallják! Ez mégsem megy. És ha nem egyedül van a kupéban, hanem, például a férjével? Hisz Tiem tudok róla semmit... Az öregúr egész kipirult, homloka gyöngyözött, a szeme ragyogottt, úgy beleélte magát emlékeibe. • — Ott topogtam a kupé előtt, amíg végül kieszeltem valamit. Beszállok, gondoltam, ha egyedül van, csodálkozó képet vágok, leülök melléje és így szólok: „Tudja, a sors akarta, hogy megismerkedjünk . .." Be kell vallanom, a térdem remegett, amikor felszálltam és a kigondolt mondat helyett egyetlen szó kavargott bennem: sors," sors... Kinyitottam a kupé ajtaját — nem volt ott.. . És ma már nem tudnám megmondani, mi volt ez: szerelem az első látásra, ami olyan szépen hangzik, vagy valami más — végigszaladtam a kocsisoron, hogy megkeresem öt... A felesége, aki egész idö alatt mosolyogva hallgatott, itt megszakította az elbeszélést és ő folytatta: — Közben ugyanis, átmentem egy nem -dohányzó fűikébe. Amikor ő végre berontott oda, ahol ültem, arcáról kétségbeesés világított. Szerencsére volt mellettem egy üres hely, különben sosem ismerkedünk össze... Ö leült, anélkül, hogy engedélyt kért volna, és bőszen fellapozta az újságját. Csendesen ültem mellette és egy könyvet olvastam. Igy utaztunk néhány állomást. Egyszerre csak hallom, hogy sóhajt. No, gondolom, mindjárt megszólal... És valóban. — Bocsásson meg, kérem — kezdte dadogva. — Magának nem tűnt fel. . . hogy minket... hogy mi... hogy ma jóformán egész nap összedobott. minket a sors ? — A sors? — kérdeztem csodálkozva. — Hát, igen! Együtt ittunk vizet, azután összetalálkoztunk a villamoson, azután a pályaudvaron, ahol kiderült, hogy ugyanazon a vonaton utazunk. . . És hogy a vége is jő legyen, abba a kupéba kerültem, ahol maga ül és még ráadásul egy szabad hely is volt maga mellett. — Hm... a fülkébe is? Ügy értem, ide is a sors vezette? Ezeknél a szavaknál alig tudtam kissé gúnyos hangomat leplezni. A sors által nekem szánt egyén elpirult, de hamar öszeszedte magát és a következő tézist nyilatkoztatta ki... — Nem, nem, várj csak - vágott közbe a férje —, ezeket a szavakat én 'kell, hogy idézzem, te nem tudod úgy! Felkelt, mindkét karját előre lendítette, mintha egy láthatatlan zenekart akarna vezényelni, ajkát mozgatta — azután egész egyszerűen így szólt: — Azt mondtam: a sorsnak néha segítenünk kell egy csöppet! Az asszony megfogta férje kezét, gyengéden a szemébe nézett és azt mondt i: — Hát öreg napjaimra bevallhatom ... Arra az üres helyre mellettem rátettem a táskámat és mindenkinek azt mondtam: foglalt a hely, amíg te megjelentél!... Azóta sziklaszilárd meggyőződésem, hogy a sors nagy erő! (Szirmai Marianne fordítása) SIMKÖ MARGIT Beszélgetésem a finom emberrel Az illető, akiről most szó lesz azt mondta: Én finom ember vagyok, mindig az voltam. Nálam a szolga enni, inni is kapott, ha megszolgálta az abrakot. Engem nem kellett megagitálni, hogy a szocializmus így, meg úgy... Az erkölcs minálunk hagyomány volt: Dolgozz, imádkozz és aludj, hogy holnap újra dolgozni tudj! Én a béreslányt el nem kergettem, ha netán tőlem teherbe esett. Férjet szereztem s períes nélkül fizettem — itt felnevetett —, hogy ne szüljön zabigyereket. Ha úri vendég szállt meg a háznál s volt cigány, pezsgő, ritka jó falat, a koldusok felsorakozhattak az udvaron, a kert alatt, és övék lett, ami megmaradt. Meg nem ütöttem, meg nem rugdaltam a rongyosokból egyiket sem én, úri mivoltom ezt nem engedte, arra volt a csendörlegény — mindenki legyen a maga helyén. Mert a népséggel bánni — tudni kell, akkor lesz boldog és elégedett. Csak módjával, csak mértékletesen, nem úgy mint máma — óh, egek! Hiszen ezt már nézni sem lehet! A házuk — kastélynak is beillik, a lányaik — mint a kisasszonyok, munka után a moziba járnak, ök motoron — és én gyalog; holott én úriember vagyok. "v A múltkor meg pár viselt ruhámat:, amit már nyugdíjba helyezek, el akartam adni egy munkásnak, s azt mondta: — Csak újat veszek! —> Nem rettenetes viszonyok ezek? - Rettenetes — szóltam kotnoly.képpel • de nagyon kérem, ne rágja magát, ezen már úgy sem tud változtatni, nem magának való világ ... S ö fejét csóválva ment tovább. " A fi ÉT, a Csehszlovákia] Magyar Dolgozók Kultűregyesületének hetilapja. Megjelenik minden vasárnap. Felelés: dr. Szabó Rezső főszerkesztő. Szerkeszti a szerkesztőbizottság: Barsl Imre, Egri Viktor. Lörincz Gyn» la, Pathó Károly és Töth Tibor. Szerkesztőség: Bratislava, Jesenského 9. telefon: 261-04, postafiók C-398. Kiadóhivatal: Bratislava Mlerové nám. 3—4. telefon 220-59. Terjeszti a Posta Hírlap Iroda, Megrendelhető minden postahivatalban és levélkéz-t besítönél. Nyomja a PRAVDA nyomdavállalat Bratislava, Jesenského 12. Egyes szám ára 1,50 Kis. Előfizetési díj negyed évre 19,50 Kis, fél évre 30,— Kés, egész évre 78,— Kés. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. A-751569 9