A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-07-12 / 28. szám

Szénát gyűjteni mennek az asszonyok Kósa Imre, a szövetkezet új elnöke , Véletlenül kerültem Ges ítére, e -zoboraljai kisközségbe, melynek nevét eddig hírből sem hallottam. A véletlent a gesztet kujtak okozták. Hogy hogyan!? - rögtön elmondom. A környéken jártam, ott hozták tréfásan szóba: — Bort azt ihat mindenki, akinek kedve és pénze van, de gesztei vizet nem mindig. Különösen nyáron nem, amikor a kutak nagyrésze kiapad. Ilyenkor a falusiak is úgy jutnak hozzá, ha lopnak maguknak éjszaka egy-két kannával. Balkó Imre, a helyi nemzeti bizottság titkára csak mosolyog, mikor felemlítem a kutak sorsát. - Tavaly még megtörtént, de az idén aligha... - Csak nem esős nyarat várnak? - Nem. Oj, nyolcvanöt méter mély kutat fúrtak a szövetkezet telepén. Felépült az első tehénistálló is, most már a tehenek nem szerteszét a faluban vannak, hanem egy helyen. Ezzel tehermentesítették a község kútjait, — vilá-Szénagyüjtés gosít fel a titkár. Kicsit csalódottan ballagtam mellette az utcán, sajnálva, hogy lekéstem az érdekes témáról. — Akad azért írnivaló elég — vigasztal. - Ha éppen a kutak érdeklik, megírhatja, hogy a faluban is kezdtek fúrni egy artézí-kutat, amely sok pénzbe került, aztán százhúsz méternél abbahagyták. Most se pénz. se viz! — mondja Balkó elvtárs. De engem- nemcsak a kutak érdekelnek. Minél több emberrel beszélek, annál élesebb kép rajzolódik ki bennem a faluról. Az egész község olyan mint a kisgyerek, aki új ruhát, új cipőt kapott: örül neki, de a mozdulatai félszegek és a cipő is nyomja a lábát, még ki nem tapossa egészen. A tavaszszal vezették be a villanyt. Tavaly nyáron alakult meg a szövetkezet. A termést még mindenki egyedül takarította be. Most készülnek az első közös aratásra. Bizony az első év nem múlt el zökkenő, hibák nélkül. Hiányzott a szakszerű vezetés, laza volt a munkafegyelem is. - Pedig rendszeres, alapos munka nélkül nem várhatunk jó eredményt, — mondja Kósa Imre, az új elnök, aki három napja vette át a szövetkezet vezetését. Tagbaszakadt, erős ember. Nem idevalósi, Cétényböl került Gesztére. Három napja van a faluban, de máris mutatkozik az eredménye: a tehenek mindjárt a közös istállókba kerültek. Munkacsoportokat szervezett. Az emberek is több kedvvel dolgoznak. Visszatért az önbizalmuk. - Kár, hogy nem egy hőnappal hamarább jöttem, — mondja, mikor kezet szorítunk. — Azóta már a kapások is rendben lennének. De most legfontosabb a takarmányalap biztosítása. Állandóan a határt járja. Ismerkedik a földekkel, az emberekkel. Most is odakészült. Elkísérem. A mezei úton nagy asszonycsapattal találkozunk. Villákkal, gereblyékkel felfegyverkezve mennek szénát gyűjteni. Minket is invitálnak: - Van egy-két fölösleges villánk, meg gereblyénk — mondják tréfásan. - Még ilyen sokan soha nem voltak - jegyzi meg a titkár elégedetten, mikor elhaladnak előttünk. - Tudja, ment itt a munka eddig is, amint halottam, — mondja az elnök - de nem egyszerre, egységesen, hanem elaprózva: itt is ketten, ott is ketten. Persze hogy egy táblát sem végeztek el teljesen. Az elnök gondos szemekkel nézi végig a határt. Minden apróságot észrevesz. Ugaron vágunk keresztül, térdig érő fűben. — Kié ez? — kérdi az elnök. — A szövetkezeté. — Ha már a földet nem szántották fel, legalább a füvet kell kaszálni. A lovak megeszik. A domboldalon hatalmas burgonyatábla. Két asszony kapálgat benne. A krumpli hitvány, aprócska. Az elnök lehajol, a tenyerében elmorzsol egy marék földet. — Ez nem burgonyának való! - jegyzi meg. — Most van ide ültetve először — mondja a titkár. — Kár. Inkább takarmány lehetne helyében. Visszamegyünk a ' faluba. Már éppen búcsúznak, mikor hirtelen eszembe jut valami. Érdekes, hogy a fiatalokat nem láttam sem a szövetkezet telepén, sem az asszonyok között! — Nagyrészük elment a faluból - mondja a titkár. —' Zólyomba, Csehországba, a zsérei építkezésen és még ki tudja hol dolgoznak. — Nem szándékoznak visszajönni? — Azt mondják, hazajönnek, ha majd jól megy a szövetkezet és itthon is meg tudnak naponta 30 — 40 koronát keresni. Egyszóval, a sült galambra várnak. Kár. Inkább hazajöhetnének most, mert azt a harminc—negyven koronát csak úgy tudnák megkeresni minél hamarább, ha ők is kivennék részüket becsületesen az itthoni munkából. s

. Szép határa van Gesztének. A vize sem apad ki már! Fiatalok! Nem fáj a szivetek a gwztei víz után?! OZSVALD ÁRPÁD