A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-11-01 / 44. szám

A NATO légitámaszpontot épít Szardínia szigetén angol, kanadai ós nyugatnémet gépek számára. (Napilúr) A szardíniái tengerpart Egy régi szép utazásra emlékszem. A „Leonessa" csípős, fekete füstje mint komor gyászlobogó leng a Spartivento-fok szürkéslila sziklái fölött. A sötétkéken habzó tengeren ezüst csík kanyarodik nyomunkban, amint hajónk északi irányt véve egyenesen Cagliari kikötője felé fordul. Az égből olvadt ólom csorog az átizzott hajóra. A parton szinte szikráznak a hatalmas sziklák tövében megbújó fehér házacskák. A kikötés — máskor derűs, színes tájakon kedvelt látványosság — ma fárasztó, unalmas müvelet. Nézője is alig akad. • Szardínia! Sziklák, kövek, kiszáradt folyóágyak, átizzott fennsíkok, szürke ólombányák, mocsárvidékek s a csendes, magányos tájak szigete. Itália mostohagyermeke. Itt nem rontja a levegőt hatalmas gyárak füstje, a kevés ipartelep jelentősége inkább helyi jellegű, s termékeikből nem jut él sok az anyaországba. Annál színesebb és változatosabb a háziipar, melynek legföpb anyaga a kecskeszőr s a pálmalevél. Előbbiből értékes erős szövet készül, utóbbiból kosarákat, gyékényárut fonnak. Figyelemre méltók a szardiniaiak fafaragásai és népi hímzései is. Páratlan színérzékük van ezeknek a művészi készséggel megáldott egyszerű embereknek. Egy-egy napsütéses, őszi vasárnapon Castelsardo, Monto, Ozieri, vagy Chiaramonti sokaságában úgy érzed magad, mintha valami díszes bábszínház megelevenedett figurái közé kerültél volna. A férfiak fehér nadrágja, piros papucsa, fekete harisnyája, aranypitykés kék mellénye, vagy a kecskeszőrből szőtt baragasnak nevezett öves kabátkája, piros-fehér kézelője méltón egészíti ki a szardihiai asszonyok földigérő szürke szoknyájának, piros kötényének, arannyal és sárgával kivarrt pruszlikjának s kékesfehér, spanyolos fátyolénak ünnepélyességét. • Szardínia Szicília után nagyságra nézve a Földközi-tenger második szigete. Területe 24 090 négyzetkilométer, ezzel szemben lakossága csupán egymillió lélek. Jellegzetes szardíniai táj Siliqua környékén Itália legritkább népességű vidéke ez a mindig kicsit félvállról kezelt, lenézett és elhanyagolt sziget. Ma már jobban gondoskodik róla a kormányzat, de mit ér ez, mikor évszázadok mulasztását kell itt pótolni? A változás csak lassú. De mégis változik a sziget arca, a maláriát terjesztő mocsarak már eltűntek, épülnek a jó utak, készek a duzzasztógátak, s egymás után nyílnak az új iskolák és kórházak. Járjuk végig sietve Szardínia városait. Cagliari: a Via Roma palotái közt mozgalmas az élet. A tenger kékje valósággal beragyog minden utcát, s ott csillog az ablakok szemében... A dombon S. Pankrácius tornya hirdeti az egykori építőművészek nagy tudását. Klinikák, múzeumok, képtárak, tudományos intézetek teszik Cagliarit modern, európai várossá. S még egy nevezetesség: a Poetto strand, melynek fövényén még a lágyan simogató decemberi napfényben is sokan heverésznek az üdítő fürdő után. Sassari: népszerű turistacél, a városházán elhelyezett Galleria Sanna értékes képei sok érdeklődőt vonzanak ide. Nuoro: olajfák és pálmák közt ragyog a napfényben ez a hófehér városka. Lamusci: magas hegyek, festői völgyek között találom ezt a festői falut, melynek olajbokrait, gyümölcseit, gondosan ápolt kertjeit, szőlőit és erdeit még a szakértők is elismeréssel emlegetik ... • A kikötőben vitorlások, gőzbárkák, motoroshajók, személyszállító gőzösök nyüzsögnek. Már oldják a „Leonessa" köteleit, s lassan megindulunk keletnek, az olasz partok felé. A Golfo di Quarto fehér villái barátságosan integetnek felénk. Búcsúzunk a szigettói, ahol oly sok szépet láttunk, s ahol mégis valami furcsa és idegen érzés kerített hatálmába, mert egy pillanatig sem éreztem, mintha a könnyű kedvű és dalos kedélyű olasz nép országában járnék. S a kemény élethez, a mindennapok őrlő gondjaihoz most egy újabb gond nehezedik a dolgozó szardíniai nép szívére: Mi lesz a csend szigetével, ha a NATO dübörgő gépeinek itt építik meg a legújabb légi támaszpontját? ZÖLYOMI ANTAL