A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-11-01 / 44. szám

Illúzió Milyen csodaiatos dolog, hogy a parányi emberbimbó, egészen pici korától kezdve magában hordozza nemének minden sajátosságát. Hároméves sem volt még a fiam, de már úgy féltett, úgy vigyázott rám, mint egy igazi férfi. Szinte éreztette velem, hogy én a gyengébb nemhez tartozom, s ha most még nem is, de eljön az az idő, amikor ö lesz a támaszom. „Ha én nagy leszek" — rendszerint így kezdte a mondatot, amikor felsorolta, hogy mi mindent vesz nekem, ha felnő. Érdekes, a lányaim inkább arról meséltek, mi mindent szeretnének. ha nagyok lesznek. Lehetséges, hogy az ajándékozás a férfiak tulajdonsága? Egyszer, amikor sajnálatos módon nézeteltérés támadt kettőnk között, és én hogy, hogy nem, tettlegességre vetemedtem, a fiam könnyben úszó szemmekkel, haragtól kiporulva kiáltotta felém: - Ha nagy leszek, nem veszlek el feleségül! Vajon már akkor tudta, hogy egy nő számára az a legnagyobb büntetés, ha nem veszik el feleségül? Éttől kezdve megrögzött agglegényjelölt lett a fiam. Ha érdeklődtem, hogy melyik kislány tetszik neki az óvodában, csak ennyit mondott: egyik so, én nem nősülök meg soha. Mindenesetre érdekes, hogy már azt is tudta, hogy ha egy férfinak megtetszik egy kislány. akkor előbb-utóbb eszébe jut a nősülés. Telt-múlt az idő, már a második elemibe járt, de látszótag még mindig kitartott álláspontja melett. Nem nősül meg soha. mmm

Egyszer ebéd után megkértem. 9 hogy segítsen ^ ^ f edényt törülgetni, TM11IP9TT rrer

'; a

-nővérei nllllílll délután mentek is•"' kólába. Fogta a törlőrongyot, buzgón törülgette a tányérokat, közben beszélgettünk. Iskolai élményeit mesélte, és én figyelmesen hallgatttam. Amikor elfogyott a mondanivalója, de néhány edény még eltörlésre várt, feltettem újből a nagy kérdést? — És mondd, fiam, melyik lány tetszik neked az osztályban a legjobban ? Megállt a kezében a konyharuha, és elgondolkozva válaszolt. — Tudod, anyu, az Eszter elég csinos, csak... — és elhallgatott. — Mond csak meg nyugodtan anyádnak — nógattam —, mi van az Eszter körül? — Az Eszter elég csinos — kezdte újból szégyenlősen —, csak minden órán feltartja a kezét, és azt mondja — megint elhallgatott. — Nyögd már ki végre, mit mond minden órán? — Azt mondja, hogy: „tanító elvtársnő, kérem, szükségre kell mennem" —suttogta most már bíborvörösen a fiam. Szegényke! Mint minden férfi, ő is szeretné megőrizni az illúzióit. N. I. Betétkönyv £ történet tulajdonképpen az elmúlt év októberében kezdődött. Egy ÍZ ép napon lelkesedéssel újságolta Éva lányom: - Apu, pénzt fogok gyűjteni! - Pénzt? - Igen. A tanító néni mondotta, hagy a zsebpénzt, amit odahaza kapunk, ne költsük el haszontalan dolgokra, hanem gyűjtsük össze. - No, ez derék dolog - simogattam meg a fejét. - Nézd csak! - húzott elő egy kis füzetet táskájából. - Ebbe jegyzi be a tanító néni a pénzünket. Mindenki kapott ilyet. - Nagyon helyes! — örvendeztem jó magam is. - Nos, ha az év végéig összegyüjtesz pár száz koronát. megveszem neked a kerékpárt. - .1 de jó tesz, jaj, de jó lesz! — tapsikolt a lányom és nyomban szaladt, hogy eldicsekedjen ját szópajtásainak. Másnap kapott tőlem tíz koronát. Olyan boldog volt, hogy madarat lehetett volna vele jogatni. Teltek a hetek, hónapok. Eva szorgalmasan gyűjtögette a filléreket, koronákat. - Már százkét koronám van'. - újságolta egy ízben és diadalmasan lobogtatta meg a kis füzetet. Nagyszerű, csak gyűjtsed tovább! Szünidőre megvesszük a kerékpárt A fiiévi szünet után titokzatos arccal fordult hozzám: - Apu! Mondok valamit. Belematatott a táskájába és fürge mozdulattal húzta elő a szép égőpiros takarékpénztári betétkönyvet. - Hűha! Ez már tényleg komoly dolog! - füttyentettem. - Tudod, apu - magyarázta Eva - a tanító néni bevitte a pénzünket a bankba, onnan kaptuk ezt a szép könyvecskét. Nézd csak meg, mennyi is van beléjegyezve? - Százkilencvenöt korona — feleltem mosolyogva. - Ugye ez már sok pénz? - Sok. sok, de még mindig kevés ahhoz, hogy kerékpárt vehessünk érte. Levél Frantiskovy Láznéból Ma reggel levelet hozott a postás. Az irás ismerős, anyám kézjegye; ám meglep mégis: új a jeladóhely — a baráti cseh nép szép fürdőhelye. Frantiskovy Lázné! Anyám a múltban tán még álmában sem gondolta soha, hogy eljön a nap, s a gazdagok helyett, végre a nép megy majd üdülni oda. Fúr sor a levél, de túlárad benne a vidámság és az ujjongó öröm. „Oly szép — írja anyám - és oly pompás itt. Nincs most tán boldogabb nálam e földön!" Szívemet hála és meleg futja el: íme, ösz anyámnak jól megy a sora! És mire a levél végére értem, ragyogó napfénnyel telt meg a szoba. Költözik a Gyöngy folyó népe Kínában szinte külön népréteget alkotnak a „folyami emberek", akik évszázadok óta élnek szampánjaikban a víz hátán, s Kína minden nagyobb folyóján fellelhetők. Tévedés ne essék, nem a kínai halászokról van szó, hanem azokról az emberekről, akik egész életüket a folyók hátán töltik, még sírjuk is a folyók hömpölygő vize. A szájhagyomány szerint a folyami embereket a földesúri önkény, az embertelen kizsákmányolás és az éhség kényszeritettc erre a furcsa életmódra. talán örökre ... Amikor két éve Kantonban jártam, a Gyöngy-folyó partján sétálva el-eínézegettem a folyami emberek szokatlan, számomra kissé érthetetlen tevékenységét. El sem tudtam képzelni, hogyan lehet leélni egy életet szilárd talaj, lakás és az élet más kényelmei nélkül. Mert a folyami embereknek tilos volt a felszabadulás előtt partra lépni, a folyón született leány nem mehetett férjhez parti legényhez. A folyami emberek a régi társadalom legmegvetettebb rétegét jelentették, lenézték és a „vízikígyó" csúfnévvel illették őket. Kantonban, a Gyöngy-folyó hátán hatvanezer folyami ember élt egészen az utóbbi időkig. A kínai népi kormány elhatározta, hogy megszünteti ezt a társadalmi egyenlőtlenséget is. Kantonban egy egészen új kerületet építettek, s egyik napról a másikra harmincezer folyami embert költöztettek a partra. A másik harmincezer számára is rövidesen elkészülnek az új lakótelepek. Költözik a Gyöngy-folyó népe, hogy véget vessen egy keserű legendának és új színnel gazdagítsa Kína szocialista társadalmának virágzó életét. Xue Kunhua A kislány elszontyolodott kissé, de én megnyugtattam. — Ne félj, júliusig még összegyűlik annyi, hogy megvehetjük. Eva megnyugodott és a korábbi lelkesedéssel gyűjtögette zsebpénzét. Június elsejére már négyszázhúsz koronája volt. Az egyik reggel így szóltam hozzá: — Ma elmegyünk a bankba és kivesszük a négyszáz koronát. Holnap pedig megvásároljuk a kerékpárt. A nyakamba ugrott örömében. — De meg kell ígérned — emeltem fel az ujjamat — hogy a következő iskolaévben is ilyen szorgalmasan gyűjtögetsz. — ígérem, megígérem! — ujjongott a kislány. Elmentünk hát a bankba és kivettük a pénzt. — Látod? — mondottam Évának- — sok kicsi sokra megy! — Ha haszontalanságra költötted volna pénzedet, most nem vehetnem meg a kerékpárt A kislány nézte, nézte o bankókat majd igy szólt csendesen: — Apu, hiszen ez a pénz nem is az enyém! — Már hogyne volna a tied, hiszen te gyűjtötted! — Nem lehet az - felelte komolyan — hiszen ún csupa-csupa aprópénzt gyűjtöttem. -Des.-16