A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-10-25 / 43. szám

„Munkamegosztás" Pedig ö maga is olyan, akár Bacchus vagy Pán vidám, megöregedett ' maskarája. Bizony mondom ó az, csak modernizálni akarta magát, hát kék kezeslábasba bújt. Hétcsövű fuvoláját is elhagyta valahol. Sípszó helyett rekedt, jókedvű kurjantásokkal riogatja a lányokat, meztelen, sima botjával ütögeti farukat. Káromkodással és színlelt bosszúsággal leplezi vidámságát, kiégett, öreg szívének utolsó huncut lobbanásait. Ha csak egy árva fürt szőlőt is talál a lányok után, megemeli botját, s fölharsan, akár a repedt kürt: - Hej, te Száz Ilona, hej, te Pszota Margit, hej, te Kata! — A lányok meg nevetik, mert nem lehet komolyan venni sem Telik a puttony Vt aftktlif dóihoz, s a bornak hivatásból kénytelen kóstolója lévén, a hivatásához kellő*tekintélyt és vidámságot sem nélkülözi. Aki jó három évtizede vincellérkedik, s túlélt bérlöt, bárót, hogy a szövetkezetben kössön ki, kell, hogy értse a dolgát. Ismer is minden szőlőtőkét, mert ö telepítette; két;három esztendeje pedig újra telepítette, olyannyira, hogy a Rézhegy délnyugati lejtőjén már csak kétszer nyolcvan ár maradt a régiből. Bizony, bizony a szőlő megfiatalodott. Kár, hogy az ember nem fiatalodhat meg. Mégis végbement benne valami regeneráló folyamat, mert most ugyanúgy reménykedik, mint évtizedekkel ezelőtt: eltelik három-négy esztendő, s a rézhegyi kilenc hektár megint ötszáz-hatszáz hektoliter bort terem majd, csakhogy most nem Ulmann bárónak, hanem a bélai parasztoknak. Az egykori cselédember remélhet -e nagyobb beteljesülést? Misztérium és politechnikai nevelés Szó ami szó: fenn vagyunk a Rézhegyen. Bágyadt őszi nap De édes . .. ugat. Akkor kezdhetjük a szüretet — már mint a regényben. Csakhogy Bélán a róka ilyen ügyekben nem kompetens. Egyes-egyedül Juhász János, a szövetkezet vincellérje jogosult megállapítani, mikor kezdődjék a szüret. Miután jó előre elrendelte a pincetakarítást, hordómosást, maga győződik meg róla, megérett-e már a szőlő, s akkor sem ugatással reagál, mert uramisten, mire menne vele, ha állatmesék tanulságaihoz s a magyar irodalom nagyjaihoz igazodna. Pirosképű, nagytermetű ember a vincellér; külsejét tekintve hasonlatos a maga hor-Levonulás a Rézhegyről cirógatja, csókolgatja a szüretelő lányok nyakát. Olyan ez a napsütés, mint az öregember szerelme. Szomorú is, vidám is. Nem perzsel már, csak simogat. Csak szemével áhítgatja a lányok gömbölyded vállát, lopva, kedélyesen odacsíp térdük alá. Öreg a nap, megvénült, akár a vincellér. Egy esztendőn át munkálkodott, megérlelte a szőlőt, most következik a misztérium. Mit tudtok ti, bélai lányok az öreg napról. Bizony mondom, Melkizedek óta minden nép ót imádta, ö Dionyfbs és Bacchus a görögök és rómaiak vidám istene, a nimfákat riogató Pán is ő. Nem a galilei ács fia váltotta meg a világot, nem ó halt meg és nem ő támad fel, hanem a nap, s így tesz a világ kezdete óta minden esztendőben. Az ő kultusza az egyetlen valamire való kultusz. A többi mind hamisítvány. Csakhogy ki hisz manapság a misztériumokban, a nap titokzatos színeváltozásában és feltámadásában. Meghaltak a földművelő népek vidám istenei. Még a költőnek sem volna hitele, ha őket emlegetné. Fekete János, a vén Szólócsósz is rossz néven venné, ha régi pogány hitre akarnám térítem. Mikszáth regényhőse, az amerikás Tóth Mihály uram rókára bízta a szőlő érett voltának megállapítását. Aesopus és La Fontaine állatmeséinek kedvence, a ravaszság allegóriája itt komoly mezőgazdasági, azaz szőlészeti szakismerettel felruházva vonult be a magyar irodalomba. Ugat-e még a róka? Nem Hej, te Száz Ilona, hej te Kata!!!