A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-10-18 / 42. szám

A mélyhűtés csodái a biológiában A kőkeményre fagyasztott embrió-szív dobogni kezd • Szívedzés fagyasztással Néhány esztendeje rendkívül érdekes kísérleteket folytatnak azok a biológusok — a szovjet Szinizin, a francia Paul Bec­querel, az angol Parker és társaik —, akik azt vizsgálják, hogy a hideg milyen mértékben befolyásolja az életjelensége­ket. A fiatal tudományág nagyszabású nemzetközi együttmű­ködéssel máris figyelemre méltó eredményekkel dicsekedhet. Hogyan lehet kioperált szerveket konzerválni A legnagyobb jelentőségű kísérletek egyikét csibe-embrió szívével végezték. A szívet glicerinnel bevonva folyékony nit­rogénbe helyezték. A folyékony nitrogén hőmérséklete mínusz 196 Celsius fok. A csibe-embrió szíve a folyékony nitrogénben kőkeménnyé fagyott, kalapáccsal porrá lehetett zúzni. Az egyik kővé dermedt szívet a kísérletek folytatása során forró vízbe helyezték. A kő dobogni kezdett, az embrió szíve feléledt. A rendkívül alacsony hőfokon történő olvasztás és mélyhű­tés technikáját a biológusok kezdetben elsősorban alacsonyabb­rendű organizmusok és a halak szervezetének vizsgálatára használták. A csibeszívvel végzett kísérlet fontos határkövet jelentett, s a biológusok számára felvetette azt a kérdést, vajon nem lehetne-e emberi testből kioperált szerveket — például szívet, vesét — mélyhűtéssel életképes, vagy legalábbis felélesztésre alkalmas állapotban konzerválni. A sebészet és az orvostudomány eddigi tapasztalatai szerint az emberi test nem tűri meg az idegen testből átültetett szer­veket. A folyamatban levő kísérletek épp azt kívánják bebi­zonyítani, hogy az előzetesen mélyhűtéssel kezelt szervek al­kalmasak emberbe való átültetésre is. A mélyhűtés ugyanis — a tapasztalatok szerint - megváltoztatja a szervek fizikai­kémiai szerkezetét, és talán épp ez lesz az a döntő láncszem, amely a szervátültetés sikerét előmozdítja. Fagyhalálból — élet Figyelemre méltók azoknak a kísérleteknek az eredményei is, amelynek alanyai patkányok és majmok voltak. Az állatok testének hőmérsékletét — jég közé helyezve azokat — mínusz 2-mínusz 6 fokra hűtötték le. Ha az állatok testhőmérséklete mínusz 6 fok alá süllyedt, már nem lehetett őket feléleszteni. A mínusz 2, mínusz 6 fokra lehűt'ött állatokat, amelyeknek vére megdermedt, dtí nem fagyott meg, forró fürdő és mester­séges lélegzés alkalmazásával sikerült életrekelteni. Kisebb emlősállatoknál mélyhűtéssel annyira csökkentették testük hő­mérsékletét, hogy az állatok vérének 50 százaléka eljegesedett. A vérben levő jégkristályok keresztül haladtak az állatok szívén anélkül azonban, hogy halálukat okozták volna. A mélyhűtéses technikával dolgozó biológia kísérleteinek eredményei szó szoros értelemben fantasztikusak. A mélyhűtés ideje alatt felfüggesztődnek az életfunkciók, a szervezet öre­gedési folyamata szünetel, különféle képességei megőrződnek. Sőt, a hideggel történt kezeléssel még jobb egészségi állapot idézhető elő. Emlősállatoknál már bebizonyosodott, hogy hűtés után szívük erősebb volt, mint azoké az állatoké, amelyeket nem kezeltek. A kutatásokban részt vevő tudósok azt is megvizsgálták, hogyan ösztönzi a mélyhűtés az állatok szaporodását. A lehű­tött selyemhernyó például idő előtt költötte ki petéit. Vitathatatlan, hogy a hideg képes megállítani az életfolya­matot, más esetekben viszont ösztönzi a különböző életjelensé­geket. A hideg felfüggeszti az életet, minthogy pihenési időszakot hoz létre, amely alatt az elfáradt szervezet felfris­sülhet. S talán — hisz ma még senki sem sejtheti, hova vezet a mélyhütéssel dolgozó biológia — egyszer majd arra is- alkal­masnak bizony ul, hogy meghosszabbítsa az életet. (gi) Lylásdt Tfe* • .. . megkönnyíti Önnek az állami sorsjáték nyereménye 50 000 Kcs ertrWu fonyeremenyek Húzás október 21-én.' 52 sorsjegyeket az ÁLLAMI TAKARÉKPÉNZTÁR valamennyi f ióka és megbízottja árusítja állomást könnyű volt megtalálni: nyitott ajtaján át fény szűrődött ki. — Sikerült fogni a titokzatos hívóje­leket — szólt Babin, a rádiós. — Várom, mi lesz tovább — s le nem vette a fej­hallgatót. Vatagin is fülére illesztette a kagyló­kat, s néhány percig szótlanul várako­zott. A rádiókocsi belseje most egy inter­nátusi diákszobára emlékeztetett. Az asz­talon rádióaechnikai tankönyvek hever­tek — egy angol nyelvtan, néhány rajz és egyéb könyvek. Az ablakokat pokró­cokkal és sátorponyvával sötétítették be. — Semmit nem hallok — suttagta Vata­gin. — Ez a csend a mi vételünk zavara — felelte a rádiókezelő. Misa Babin a fronton a legjobb rádió­sok közé tartozott. S valóban az is volt, bár gyakran panaszkodott. Nemrégiben mégis néki sikerült elsőként lehallgatni az ellenség egy különös rádióüzenetét. Később még két rádióállomás igazolta a hír vételét. Egy ismeretlen adóállomás a következő német nyelvű szöveget sugá­rozta: — Halló! Haló! Balle. Ralle. Hier. Rin­ne... (Szünet) Fünf Hufeisen von einem Pferde . . . Néhány perc múlva egy másik adóál­lomás felelt a nyilvánvalóan rejtjelzett táviratra: — Halló! Halló! Rinne, Rinne... (Szü­net) Rock ist fertig. Eineugiger ist gesch­vvolen. — Aztán még egy mondat követ­kezett, s minden valószínűség szerint ez tartalmazta az üzenet lényegét, mefy minden alkalommal másképp hangzott. A kémelhárító parancsnokának, Masisz­tov altábornagy utasítására az egész fronton figyelőszolgálatot tartottak fenn, Babin minden este igyekezett tájékozódni a nemzetközi adások zűrzavarában s a morzejelek pattogásában. Budapesten a Faustot közvetítették. Egy újabb hullá­mon közismert francia valcer refrénjét kapta el. Moszkva Sosztakovics szimfó­niáját sugározta. A több órás szolgálat után Babin le­vette füléről a fejhallgatót s kitámoly­gott a friss levegőre. A déli égbolt megfordult a rádióállo­más anténnája körül. A jólismert ja­roszlavli csillagok itt mintha nagyobbak és fényesebbek lettek volna. Babiri újra visszatért, s szinte félálmában elfoglalta helyét a készülék mellett. így volt ez most is. A villanyégőt újságpapírból csavart er­nyő árnyékolta be. A sárga fény egyre halványodott. Közeledett a pillanat, mi­kor az ajtóban látszó darabka eget elönti a hajnal pírja. Susztov Vatagin háta mögött ült, s az ezredes megfigyelte, hogy olykor a lé­legzete is eláll. Babin ujjával hirtelen a levegőbe mu­tatott. . . . pi-ti, pi-ti — hallotta Vatagin a ké­szülék pattogását. Aztán újra: ... kle­kle-kle . . . kle-kle-kle . . . Megértette, hogy hibát követett el. Ez valami egészen más lehetett — nem az. amit Babin hallott. Hiszen ezek morse­jelek. Hol a német ' nyelven sugárzott szöveg ? Babin fáradt mozdulattal levette fülé­ről a fejhallgatót. Megtörölte a szemét, aztán az asztalfiókból elővett egy főtt kukoricacsövet és tűnődve majszolni kezdte. — Vége, ezredes elvtárs. — Én már megint elszalasztottam... Milyen új elem van a szövegben. — Nincs annak semmi értelme. Néme­tül így hangzik Warne vor Unglück — óvakodj a veszélytől — valahogy így. Majd szótár segítségével tisztázom. — Mit gondol, sikerül bemérni azt az adóáliomást ? — Azt csak a csillagok tudják. Ha lehallgatják a jobb szárnyon is, akkor bemérhetjük. — Jó volna tudni, hol rejtezik. — Nehéz feladat. Csak éjszaka sugá­roznak, s legfeljebb hét-nyolc másodper­cig tarthat az egész. így nem lehet meg­állapítani hollétét. Legalább negyven má­sodpercre volna szükségem. — Már megint siránkozol — szakította félbe hirtelen Susztov alhadnagy. Vatagin arca elkomorodott. Tudta, hogy szárnysegéde irigy mindenkire, akire operatív feladatot bíztak. Babin 'kedv­telenségét és okoskodását is csak ezért rosszallja. — Tehát valóban vége? — kérdezte az alezredes, és felkelt, hogy kinyújtsa tag­jait. (Folytatjuk) 13

Next

/
Thumbnails
Contents