A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-10-04 / 40. szám

A% ember és a természet Mark Mityin akadémikus válaszol hét kérdésre (Folytatás) 5. A természet nem vétkes. Ki hát a vétkes? Az ember által megzabolázott nagy természeti erőket tehát nem használják jel, vagy csak olyan mértékben hasznosítják, ami egyáltalán nem biztosítja az emberek jólétét, életük állandó felfelé ívelését. Sok ország pedig nem aknázza ki azokat a hatalmas lehetőségeket, amelyekkel növelni lehetne az emberiség gazdagságát. Mindez csak egy valamivel magyarázható: a társadalmi élet anarchikus, szervezetlen formái a kerékkötök. 6. Mit hoz a béke az emberiségnek? Az utóbbi száz esztendőben nem telt el 'egyetlen évtized sem véres összecsapások, vagy háborúk nélkül. Az első világháború hadszinterein több mint 70 millió, a második világháborúban 110 millió ember harcolt. Az első világháború eredménye: 20 millió nyomorék és 10 millió halott. A második világháborúé, nem teljes adatok szerint: 22 millió halott és több mint 34 millió sebesült. Ezek az adatok nem terjednek ki a Kínában elpusztult emberéletekre, valamint azokra sem, akiket fasiszta koncentrációs táborokban pusztítottak el. Hatalmas anyagi értékeket emésztett fel ez a két háború. A közgazdászok kiszámították, hogy az első világháború annyiba került, hogy abból a pénzből a mozgósított 74 millió katona egy-egy szép házat vásárolhatott volna magának, jókora földdel. A második világháború közvetlen kiadásai olyan hatalmas összegre rúgnak, amely elegendő lenne arra, hogy a világon minden gyermek középiskolát végezzen, minden család ötszobás házba költözzék és minden ötezer emberre egy pompásan felszerelt kórház is jutna. Nem nehéz elképzelni, hogy a termelőerők micsoda hallatlan növekedése lett volna elérhető, ha a háborúkban résztvevő sok millió ember termelőmunkát végzett volna, ha a pusztításra pazarolt felbecsülhetetlen anyagi forrásokat alkotásra fordítják. Ha a háborúnak útját álljuk, az élet a Földön már napjainkban sokkal bőségesebb lehet. 7. Milyen jelenleg a társadalom és a természet kölcsönös viszonya? Napjainkban új technikai jorradatom megy végbe, olyan nagyszabású, amilyenre a történelemben még nem volt példa. Csodálatos lehetőségek nyílnak, hogy az emberek meghódítsák a természetet és megteremtsék az anyagi javak olyan bőségét, ami fedezi az emberiség összes szükségleteit. E orradalom legfőbb jellemvonásai: az atomenergia fellmsználása és a sebesség hallatlan növekedése. Soha nem látott lehetőségek nyílnak a földkerekség különböző pontjain élő népek közeledésére. Ahhoz azonban, hogy a modern technikai forradalom összes potenciális lehetőségeit felhasználhassuk, igazságos társadalmi viszonyokat kell teremteni, amelyek között megszűnik a termelési eszközök magántulajdona, az ember ember általi kizsákmányolása, és megvalósul a népgazdaság tervszerű irányítása állami méretekben. A szocialista országok baráti közösségében ilyen viszonyok vannak, és ez hatalmas eredményeket biztosít számunkra. Természetesen a szocialista rendszer bevezetése valamely országban — az illető nép ügye. Megengedhetetlen, hogy a népekre valamilyen társadalmi és politikai rendszert kényszerítsenek kívülről. Az emberiség előtt az a feladat áll, hogy gyorsabban haladjon a fejlődés útján. A valóban harmonikus társadalom megteremtése teljessé teszi az ember uralmát a természet fölött s a legnagyobb mértékben elősegíti majd a természeti javaknak az egész emberiség boldogulása és felvirágoztatása érdekében való felhasználását. e színhelye felé egyre közeledett a front: a felperzselt, elnéptelenedett ukrajnai falvaktól alig volt távolabb egy kétórás repülőútnál. Ha ilyen tömegben valaki ismerősét szólítja, az aligha veszi észre. Az utcán tolongok közt egy fekete bajuszkás férfi hirtelen megragadta a mellette elhaladó nő karját, és oroszul — közvetlen, csaknem családias modorban megszólította: — Látja, Marjusa, hol nem akadunk egymásra! Csak összecsomagolta cókmókját, a aztán usgyi, föl Bukarestbe. Még mindig fogva tartotta a kezét, ami arra vallott, hogy valóban meghitt, régi ismerősök. Az asszony már nem volt a legfiatalabb, de sudár, gyönyörű termete feledtette korát. A nap rózsaszínre égette szépvonalú nyakát, mely fölött ezüstösre őszült könnyű hajkorona hullámzott. Ezüstszürke felöltője és rózsaszínű kézitáskája tökéletesen illet e hajkoronához és a nap sugaraitól piruló bőréhez. Ám szeme lázasan csillogott, és keze. mikor tétován homlokához emelte, látnivalóan remegett. — A fej^m fáj, Sztánya. 0, hogy fáj a fejem! — Beteg talán? Legalább tud róla az az ... úrlovas ? — Valami jóvátehetetlen szörnyűség esett meg rajtam. .. Most úgy viselkedem, akár egy beteg macska. — Talán még Szófiában kezdődött? — Igen. Még kedden. — És George? Nem figyelte meg, hogy megváltozott volna. — Egyetlen egyszer sem csókolt meg azóta — felelte, s el sem mosolyodott. — Meg se csókolta és fejfájást kapott? — Miért vallat úgy, Sztánya? Talán tud valamit? Ámbár az'igaz, a fejem szörnyen A Román Királyság 1944 augusztusában abbahagyta a háborút. A vörös hadsereg előrenyomuló egységei minden pillanatban bevonulhattak Bukarestbe. A város keleti bejáratainál a frontokról szökött katonák és kocsivezetők már levágták vállpántjaikat, derékszíjukat is elhányták; s bár az éjszakai menetelés kifárasztotta őket, élénken magyarázták a járókelőknek, mi megy végbe a Dnyeszter és a Prut között: tizenöt német dandárt a szovjet egységek harapófogóba szorítottak — a román katonák megadják magukat, vagy a németek ellen fordítják fegyvereiket. A főváros lakosságának tömegeit pánik fogta el. El-elözönlötték az utcákat, s újra szétszakadoztak, akár a kiömlött higany — s újra összeverődtek a tereken a hangszórók alatt. Ott várakoztak a fegyverletételről szóló királyi hirdetményre. A főváros különb! ő negyedeiben nem egyforma lelkesedéssel várták a szovjet hadsereg egységeinek bevonulását. A külvárosokban a felfegyverzett munkásőrségek sorra elfoglalták az üzemek igazgatósági épületeit, irodáit és a műhelyeket. A kommunisták a fasiszta terror hosszú évtizedei után most első ízben NYIKOLAJ ATAROV szóltak nyíltan a munkásokhoz. A börtönök kapui sarkig kitárultak, s a szabaddá lett politikai foglyok ujjongva kitódultak az utcára. Ám a csendes villanegyedekben az előkelő villák tulajdonosai szorongva virrasztottak. Begyújtottak a kandallókba, s elégették éveken át összegyűlt levelezésüket, jegyzeteiket és okmányaikat, mert úgy érezték, hogy mindez most veszedelmet hozhat fejükre. Az olcsó Dakija szálló ajtaja virradatig csapkodva nyíltcsukódott, s odabenn részeg hangok lármáztak — a katonaszökevények mulattak itt most utoljára. Milyenek tulajdonképpen az oroszok; s búcsúzóul vajon milyen meglepetést készítenek a németek? Máris bombázták volt szövetségesük fővárosát. A királyi palota felett porfelhők szálldostak. A gránátosok medvesapkáit belepte ez a szürke por, s ők maguk holtfáradtan elhúzódtak a királyi palota vaskerítése mentén. Csak a feketebörze nem hazudtolta meg magát: a szűk belvárosi utcában lármás tömeg tolong a kirakatok, vitrinek előtt — a vastag, tarkabetűs reklánjok alatt. A fővárosnak ez a zuga olyan képet nyújtott, akár a karácsonyi vásár. A szédületes veszteségek és üzleti nyereségek 10