A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-09-27 / 39. szám

Igppfc tóif? " MELIUS JÓZSEF Tízezer évig! A Tangók és Csüngök aranyhímzésű narancspíros császári selyme örökre elporladt. Tízezer évig ne hamvadjon el a kantoni kommlin ronggyá lőtt vürös zászlaja, sem a Kantonban legyilkolt nyolcezer sírba döntött csillag! Soha vissza nem tér a Sárga folyó fölött tova fúvó szél, ahogyan vissza nem tér a győztes Kantonba Csang, a kutya. Tízezer évig ne múljék el Cslngkangsanban a két szirt kézfogása! Mao Ce-tung és Csu Te a viharban tízezeréves diadalra' itt indította a kinal vörös hadsereget. Az eső lecsorog a nádról. A föld beissza, a szél felszárítja a könnyet és a vért is. őrizze tizezer évig a Tejútnál hosszabb Hosszá Menetelés lábnyomait Dél tengerétől Észak Faláig a rizs között az ösvény, őserdő bozótja, viz alján az iszap, selyem füvü legelő, sivatag homoksik, szikrát szóró szikla, vakító hó, pengő jégmező. Őrizze tízezer évig. A tavasz elillan a lótusz virágja elhervad, elhullatja szirmát a cseresznyevirág, a telihold elfogy. Tízezer évig tízezer bíborszínű hegedű, tízezer ragyogó vörösréz trombita, tízezer táncra ingerlő dob berregése, tízezer tehetséges költő ünnepelje tízezer hangon Halnantól az Amurig október elsejét, születésed napját, Kinal Népköztársaság. Kétezerötszázszor kerengett a síró föld a nap rózsáig körül, míg Kung Fu-cö, a bölcs nyugalomra oktatta az éhező népet. TSezer évig tanítsa boldogságra boldogan Mao Ce-tung elvtárs a gigász ,hatszáz milliót, hogy feledje - ha feledni tudja - oz éhséget. És tanítson bennünket ls. A Nagy Fal is szétmálik egyszer. A kapitalizmus is felőrlődik egyszer a proletárok és a gyarmati népek gyémánt foga közt. Peking háromezer utcájából legyen harmincezer, a szocializmus mosolygó gyümölcseiből tízezer éves óriás legyen a kommunizmus. H&zianban Csang egyszer ijedtében elbújt a pöcegödörben. Hiába ugatnak az amerikai ágyúk. s hátuk mögött Csang, a gyáva kutya. .. Kína gyöngyszeme, Tajván, szabad lesz, Kínáé újra. Az Övé legyen tízezer évig v és még sokkal tovább, a történelem végetlen végéig! Ezt kívánjuk Néked, testvér. Kínai Népköztársaság! A nyugtaién szél belekapaszkodott a fe­nyők tömött koronájába. Remegett, nyögött az erdő. Néha úgy tetszett, árva gyerek sir a rengetegben, máskor meg mintha éhes narpaszú farkasorda üvöltözött volna a fe­kete sziklák útvesztőjében. S mikor egy pil­lanatra megtorpant a szél, olyan félelmetes csend zuhant a tájra, hogy belesüketült a fül. Az ég is szurokfekete volt. Az egymásba tor­lódó felhők kioltották a csillagok mécseit. Eső lógott a levegőben. Inkább csak sejteni lehetett, mint látni, merre kanyarog a hegyi ösvény. ' Dózsa János csendesen lopódzott előre az ösvényen. Időnként megállt, hallgatózott. Minden ágroppanásra gyorsabban dobogott a szive s a keze még görcsösebben markolta géppisztolya hideg vasát. Szeme tágultan meredt a vaksi éjbe. Képzeletében megmoz­dult az erdő, németek nyüzsögtek a bokrok között. Aqyában egymást kergették a gon­dolatok. Társai elevenedtek meg lelki szeme előtt. Ügy látta őket, mint pár órával előtte, mikor megszorították kezét. — János. Jancsi, vigyázz magadra, nagyon vigyázz! — intették. — Ha baj ér, mi ls elpusztulunk. De ha sikerül áttörnöd a gyű­rűt, megmenekülünk. Hatvan ember, hatvan partizán élete foroq kockán. Késő délután indult, de óvatosságból kis hegyi tisztás közelében várta meg, míg tel­jesen besötétedik. Ismerte a környéket, mint a tenyerét. Hiszen innen, a völgyben kuporgó faluból származik az édesanyja. Sokat járt itt vele gyermekkorában. Ezért is bízták rá bajtársai ezt a veszélyes feladatot'... Mi is történne, ha elfognák? — villant hirtelen agyába. Társai vagy éhen pusztul­nának, vagy megkísérelnék a német gyürü áttörését. S ez lehetetlenség. A hegység déli lejtőién alig szerénykedik néhány törpefenyö. Nyílt terep. A németek könnyűszerrel ellen­őrzik s egy szálik lekaszabolnák társalt. Ma­rad tehát az északi erdős oldal. De a völgy­ben maid minden tizedik méteren német ka­tona posztol. Fegyverek erdeje mered a heqynek. A partizánokat váriák már negyedik napja. Tudják, hogy a heqyekbe szorult egy­séqnek ki kell törnie, másképpen éhen pusz­tul. A többiekkel minden összeköttetés meg­szakadt. A parancsnokság bizonyára nem sej­ti, milyen szorult helyzetbe kerültek. Négy naoja várnak. Semmi s?m történt. Élelem, lőszer már aliq-alig. S most ő viszi a se­gélytkérő üzenetet. Hatvan ember sorsát hurcolja lépéseiben. Messziről sápadt fény pislogott az éjsza­kába. Ott. . . ott van a falu. Csupán odáig kellene eljutnia. Tono Moravec elvégezné a többit. Az erdő végetért. János a földre vetette magát, s .mint a csiga~lassúdan mozgott elő­re. Kis ldö múlva meqplhent. Ahogy elernyedt a teste, eszébe jutott, hogy gyermekkorá­ban hányszor játszott rabiósdit a Klserdő­ben. Akkor is így csúszott, szántotta orrával a főidet. Csakhogy az egészen más volt. Izgalmas, tetszetős játék. De ez a játék az életárt folyik. Szinte hangtalanul sóhajtott. Haj, hová is lett az a kor? Mi jött utána? Romlás, szegénység, héború. Gyermekfejjel került Ukrajnába. Majd egyre rosszabb napok jöttek. Ke­gyetlen tél szakadt a frontra. Támadások, perqötüzek váltakoztak s egyszerre csak ott találta magát a fejetlen menekülés közepette. Ezreket, tízezreket dermesztett halálba a fagy. Ott maradtak a hóban temetetlenül, egy istenhozzád nélkül. Azt hitte akkor, hogy meg kell halnia. Napökon át vánszorogtak étlen-szomjan a csi­korgó fagyban. Ukrajna, Lengyelország, végül az Erdős Kárpátok. S elérkezett az a sötét, dermesztő éjszaka, amikor valami vad, ősi ösztöntől űzve neki­vágott a rengetegnek. Mit is akart tulajdon­képpen? Maga sem tudta, csak1 ment. mene­kült a háború, a pusztulás elől. Harmadnap­ra, mikor már félig megfagyva vánszorgott, rátaláltak a partizánok. Kulacsot nyomtak a kezébe s ő mohón kortyolta a meleg teát. Ott hált velük az erdészkunyhóban. Ott ma­radt, ott rekedt. Hová is mehetett volna? Tábori csendőrök fegyvere leselkedett a szö­kevényekre. A partizánok megkérdezték tőle, nem akar-e a németek ellen harcolni? Hogyne akart volna ... Először azt gondolta, csak az életéért harcol; hogy megint haza kerül­hessen, de később, hetek, hónapok multán megtanulta, hogy ez a harc más, mint az első, amikor az oroszok ellen kergették.. . Most is a társaira gondolt és érezte, hogy hitük zúg, zakatol vérében, mint őserős forrás. Megmozdult, szemét az éjszakába meresz­tette s óvatosan csúszott tovább. Száraz gally roppant a könyöke alatt. Utána nyomban felharsant az érdes német kiáltás: „Halt!" Néhány méterrel előtte qéppisztoly puk­kant, golyók sziszegtek körülötte. A németek vaktában tüzeltek. Tompa ütést érzett a jobb vállában. Keményen össze kellett a fogát szorítani, hogy fájdalmában fel ne ordítson. A németek csizmája nyomán tompa do­bogást vert a föld. Egyszerre csak az éj­szakánál is sötétebb árnyék magasodott fel­előtte. Néhány lépésnyire húzott el mellette eqv katona. A németek óvatosan vonultak az erdő Irá­nyába. János megmozdult s hangtalanul moz­gott előre. Nem érezte többé a fájdalmat, a sajgó kínt. Agyában egy gondolat zúqott szakadatlanul. Elérni a falut! Elérni azt a sápadt mécs­világot! Keze görcsösen kapaszkodott a nedves fű­csomókba. Percek vagy órák teltek így? Nem tudta. Már-már elvesztette öntudatát, amikor meqjelentek lelki szeme előtt bajtársai. Sá­padt arcuk fehéren viláqított. — János, vigyázz, vigyázz! — hallotta mesz­sziről. — Nem szabad elájulnom! Nem szabad! Nem szabad! — nyögte elhaló hangon. Kerí­tésen matatott a keze. Egy kutva felüvöltött. Percek múlva kitárult a ház ajtaja s valaki korholó szavakkal csitította a komondort. Minden ereiét összeszedte és elkiáltotta maqát. De csak tompa nyöszörgés szakadt fel a torkából. Valaki feléje csoszogott. Fejkendős asszony hajolt fölébe. — Gyorsan, qyorsan! — nyöszörögte a se­besült ereje végső megfeszítésével. Az asszony egészen a száiához tartotta a fülét, s ö alig halhatőan suttogta: — Keressék meg Moravecet. Induljon .. . Hozzon segítséget! A Kolarcstk-csapat bajba került! A németek be . .. bekerítették. Hangja elcsuklott. Lehanyatlott a feje. Még érezte, hogv erős kezek meqragadják és ci­pelik befelé. Csendes mosoly révült arcára. Dénes György m

Next

/
Thumbnails
Contents