A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-09-20 / 38. szám

Munkás vállat takar a talár A kis Tamás már tizenkét éves korában megismerte az igazságtalanságot. Nagyon szeretett volna tanulni, dehát hogyan is gondolhatott fél évszázaddal ezelőtt ilyesmire egy falusi kőműveslegény hatodik gyermeke. Bizony, a kis Tamásnak fájő szívvel el kellett temetnie gyönyörű álmát, és mehetett — zsellérnek. Nem is lett volna ebből semmi különösebb baja, hiszen ezer és ezer hasonszőrű gyermek kezdte disznőpásztorkodással annak idején — csakhát a kis Tamást nem elégítette ki a disznőpásztorkodás. így történt aztán, hogy amikor karja egyéb munkára is megerősödött, kőművesinasnak állott be. Ha majd iparos leszek — szőtte álmait — többet keresek, könyvet is vehetek. El is ért annyit, hogy megbecsült „melós" lett, napestig robotolt, épp csak hogy könyvekre nem telt munkája béréből. Főképp azután nem, mikor megnősült, s egy, kettő, majd hat gyermek kért cipőt és puha kenyeret. Tamásban azonban még akkor sem halt ki teljesen a tudásszomj. A munkás társai között igen sokat hallott egy eljövendő világról, amelyben nincs szegény, nincs gazdag, csupán csak dolgozó ember. Bizony, kommunista lett az álmodozó Tamás: börtönnel dacolva röplapokat osztogatott, plakátot ragasztott sötét éjszakákon. S íme, egy szép napon valóra vált álma, a munkásosztály lett a hatalom birtokosa hazánkban. Dehát mit segíthetett egy javakorabeli szegény kőművesen ez a nagy változás? Megvalósíthatta-e régi vágyát? Noha tudást nem is adhatott senkinek sem, de megadta a lehetőséget annak, aki tanulni akart. Tamás kőműves, a negyvenötéves, sokgyermekes apa egy este azzal lepte meg családját, hogy ő tanulni fog. Bírákat toborozott a népi állam, s ö is jelentkezett. S lám, Tamás kőművest Prágába hívták a kommunisták. Nem nézték ősz fejét, bütykös, durva kezét, egy évig oktatták. És 1952 tavaszán mint népblró tért vissza, ö azonban nem érte be ennyivel. Mint távhallgató a bratislavai Komensky Egyetem jogi karán fejezte be tanulmányait. Azt gondolod, olvasó, mesét mondtam? Nos, ha nem hiszel nekem, keresd fel a bratislavai népbírőságot, amelynek egyik legigazságosabb büntető bírája Krajcinik Tamás, ö az, akiről e történet szől. NEUMANN JÁNOS m Tisra {;•*£«.» t: ti syÉÉi Rozsnyón a Szlovák Nemzeti Felkelés tizenötödik évfordulójának alkalmából leleplezték a vértanúhalált halt Tóth József partizán szobrát. (Vajda J. felvétele) Ondra Lysohorsky: Három vers Madrid előtt lángokban (P. Picassónak) Szakítok, míg vértől kimart béklyókban sínylődik karom. Világra hullt a borzalom, kiáltás törte szét a dali. Rácsokat söprő szélvész merre, mely könnytől rozsdás vasat tépne? Városok, földek vérben égve egyszer világot hívnak perbe. Varázsos utak, mennyi báj — Madrid, Toledo, Granada. Most szétdúlt köveknek halmaza, halk ég alatt bús rom a táj. A jeges-szemű szenvedély kantárt eresztve dúl e honban, s amerre lépte lángba lobban, ott tűz és füst és meredély. Meddig pattan a szikra vajon? Spanyolország a lángban fáklya. Ha majd az orkán szárnyát tárja, nem pusztul egyedül Spanyolhon. Áldozva utolsó cseppnyi vért, írom égboltra, csillagokra, a föld fölé, mely itbg riogva, rémséges percek énekét, mit körülfon harag és bánat, ezernyi jaj, mely reményt vesztett, a század lelke benne reszket, s vad sikolya a földanyának. Szoba Taskentben Impresszionista halvány akvarell? Nem. Szoba, mit nap sugaraz be éppen. A kaktusz levele dacolva tüzel tavaszt előzve porcelán cserépben. Reggel fényétől a kis szoba csipkés gyémántként vakít, szikrázik a kancsó, az üzbég-mintás káprázatos hímzés asztalsarkokra színlávákkal hajló. Északnak éhes, kíváncsi szemével sarokból nézek, némaság a számom: A nagy nap mily sok kicsiny dolgot érlel. S mint intésre, amelyik varázsos, érzem, hogy iti-nyúlt vágyó pillantásom elviszem lah-jöldem első alkonyához. Monoszlóy M. Dezső fordításai Ondra Lysohorsky (polgári nővén dr. Ervin Goj), a XX. század cseh irodalmának jelentős, egyéni hangú költője. 1905-ben Frydekben született, egy bányász család kilencedik gyermekeként. Az ostravai bányászvilágban, proletár környezetben serdült ifjúvá. Os'ravában megszerzi az érettségi bizonyítványt, majd filozófiai tanulmányokat folytat Németországban, a prágai Károly egyetemen, a párisi Sorbonnon és Romában. Tanulmányi útjai során beutazza Angliát, Franciaországot, Belgiumot, Svájcot, Németországot, Olaszországot, Jugoszláviát, Ausztriát, Magyarországot, Lengyelországot, és 1934-ben eljut a Szovjetunióba is. Első verseskötete, a lah tájnyelven írt „Éneklő ököl" 19.34-ben jelenik meg és azonnal nagy feltűnést kelt. A jobboldali sajtó filológiai és esztétikai kifogásokba burkolva felháborodását, dühös támadást indít a forradalmi hangú proletár költő ellen. De F. X. Saida, az akkori idők legkiemelkedőbb cseh kritikusa kiáll Lysohorsky költészete mellett: — „E versek kemények, mint az ércpénz és messzehangzóak, mint a hegyi sziklák visszhangja ..." A háború elöl a Szovjetunióba emigrál. Itt további négy verseskötete jelenik meg kiváló szovjet köitők fordításában. 1942-ben a Szovjet írószövetség tagjává választják. Jelentősebb verseit minden világnyelvre lefordítják, főleg németre, angolra és franciára. A felszabadulás után visszatér Csehszlovákiába, ahol jelenleg is, mint a bratislavai Komensky Egyetem németszakos docense működik. Válogatott verseinek gyűjteménye „A lah folyók is a tengerbe folynak" címen 1958-ban Prágában jelent meg, német és szlovák nyelvű kiadása a közeljövőben várható. Velencei hidak Mint hosszú lesben váró macska, úgy nyúlt parttól partokig a hidak ugrásra kész csapatja gótikától a barokkig. J t A tarka hátuk megmeredt örök bénaságba érőn, csak a róluk hulló sziluett váltakozott a parti lépcsőn. Jajba pendül egy bú a húron, evezöcsapás kavar csobogást, s a híd árnya erkélyekre hullán éjnek engedi át a gondolást. Valakit tán vár ott valaki? A feltúrt iszap újra összeállt, mint ahogy a csend puha falai körülfogják az est harangszavát. Víz tetején úszó hulladékon undok patkányok raja legelész. Paloták állnak merészen, kihívón s a parti lépcsőn csillog a penész. Minek állnak őrként itt felejtve? A múltban játszott dráma rég lezárt. Ügy nyúl a sak híd színfallá meredve, mint ki korokat átaludva várt. 11