A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-09-13 / 37. szám

mm ró 'iUUafe XIV. Ezerkilencszáznegyvenöt februárjában az egyik napon, úgy estefelé, veszettül kezdtek aknázni a németek. A mi kapitá­nyunk is gyorsan kiment a kertek alá és nemsokára az ő ak­navetősei is kezdték küldözgetni a Garam túlsó partjára a csomagokat. Borús, szürke volt az ég, korán ereszkedett az alkony. Mi­kor az aknázás megcsendesedett, kimentem, hogy adok a lovak"­nak takarmányt. Hátul, a kert alján, a kapitány éppen akkor lépett be a kiskapun. Mint mindig, akkor is mosolyogva len­gette felém a sapkáját. Már a körtefa alá ért, amikor hal­lom, hogy az udvar felett egy akna röpül süvítve. Falhoz lapított az ijedelem. A következő pillanatban a kert hátul­ján egy nagy villanás és robbanás után látom, hogy füst go­molyog a körtefa tájékán. Még a szívverésem is elállt. Kisideig lestem, vártam, hogy majd csak felemelkedik az én kapitányom a földről és elindul felém, de hiába vártam ... Az ijedelem szélvészként vitt a körtefához. A fa koronájá­nak egyik fele szétroncsolva, s alatta... alatta meg a kapi­tány feküdt elnyúlva ... Szája sarkán vér folydogált, de azért suttogó hörgéssel még vagy háromszor kimondta, hogy ma­ma .. . Aztán elhallgatott... örökre .., Meghalt, kisfiam .,. Meghalt a hazájáért. . . Ériünk is, s talán azért is, hogy belőled majd egyszer mérnök lehessen ... Mikor legelőször mondtad nekem, kisfiam, hogy te mérnök akarsz lenni, a körtefa meg az a deli kapitány jutott az eszembe.. . Azt a körtefát soha nem szabad kivágni, kis­fiam! Tiszteld benne az embert, aki meghalt az életért, a jö­vőért ! Talán még most nem érted meg teljesen, amit mondtam, kisfiam, de én tudom, hogy nemsokára eljön az az idő, ami­kor teljesen megérted, talán még jobban, mint én! A gyerek visszafojtott lélegzettel figyelt. Most nagyot só­hajt és hosszan néz maga elé. Okos szemében az értelem vias­kodik az értelmetlenséggel, s a maga módján próbálja kifejezni az összegezést: — Ugye, ugye a háború nem jó, "édesapa!? A válaszra már nincs idö, mert közben megérkezik az asz­szony lihegve, kipirosodva, kezében két üveg sörrel meg egy nagy adag fagylalttal: — Jól megvárakoztattalak, ugye?... Olyan rengetegen vol­tak, azt hittem üres kézzel kell visszatérnem. — Fontos, hogy itt vagy, s méghozzá nem is üres kézzel! — feleli János jókedvűen, és jót húz az egyik üvegből. Aztán kicsit sétálgatnak a hűs lombok alatt, egymás kezét fogva, hármasban. János megszólal: — Már mi egyszer sétálgattunk itt, emlékszel, Jolánka? — Emlékszem . . . — Szeptemberben lesz tíz eve... A szegény mama volt itt akkor a kórházban... Üj házasok voltunk, alig négy hónapja voltunk együtt... Szép volt, jó volt... Aztán visszasétálnak a fenyőfa alá, leülnek a padra és csen­des beszélgetéssel telik a látogatási idö: szóbajön az otthon, az aratás, tán még a tyúkok tojókedve is... Jolán készségesen felelget, de valahol máshol jár a gondo­lata: szüntelenül az elmúlt éjszaka képe rémlik fel előtte, minduntalan a Pistával folytatott beszélgetés körül kavarog­nak a gondolatai. Rettenetes így az élet! Milyen fájdalmasak most a Jánossal töltött percek. Játszania, alakoskodnia, mosolyognia kell, s ugyanakkor a könnyeik tolakodását fékezni. Kínszenvedés. Kénytelen arra gondolni, hogy talán ezek az utolsó együtt­töltött percek, talán éppen most fogja János utoljára a kezét, s még csak nem is sejti, hogy akit most körülmosolyog, akit most szerelmes szívvel megsimogat, már nem hozzá tartozik ... És lassan letelik a látogatási idő. Menni, bücsúznf kell. Az asszony összeborul a férjével: hosszan csókolják eyy­mást, s a könnyein át suttogja Jolán: — Isten veled, János! János mosolyogva, "csókol még egyet az asszony remegőn vonagló száján: — Ezt úgy mondtad, Jolánka, mintha örökre el akarnál bú­csúzni tőlem!... Csütörtökön délelőtt a féltizessel otthon le-, szek, biztosan otthon leszek! A kis Janika most könnyek nélkül puszilja össze-vissza Gát János kissé sápadt arcát, aztán kezet ad az anyjának és el­indulnak a kapu felé. Gál János szemének meleg sugara követi a távozókat. A ka­puból még egyszer visszatekintenek és fehér zsebkendőt lo­bogtatnak ... Lobog, lobog a két kendő, s végül eltűnik az utca forgatagában. János mosolyog, mosolyog és visszainteget: a viszontlátásra csütörtökön, a viszontlátásra! Erős forgószél söpör végig a kórház udvarán. Bele­cibál a selymes, zöld pázsitba, megkeveri a fák lombját, emitt papírszeletet röpít a magasba, amott gallyat tör. Csakhamar Jánoshoz ér. Erőszakos kézzel rázza meg rajta a kórházi gú­nyát, majd a büszkén feszítő fenyőket ríkatja meg egy pilla­natig, aztán hóbortosán tovanyargal., Kedden estefelé megered az eső, és mindenkit hazazavar a határból. A cséplőgép is leáll. Pista rohan haza, mintha pus­kából lőtték volna ki. Előbb úgy mutatkoztak a felhők, hogy csak futózápor lesz belőlük, de aztán teljesen beborult. Nem csendes szitálűssal esik, nem is zuhogó záporozással. Langyos esöszag, vigasztalan félhomály ereszkedik a falura. Az idő nem uzsonnához, hanem korai vacsorához ülteti az embereket. A Gál-csaiád is együtt van. Vacsoráznak csendben, szótlanul. Vacsora után Janika csacsog egy keveset, de mivel látja, hogy senki sem figyel rá, abbahagyja a beszédet és megy lefeküdni. Az öreg Gál András is rövid fejlógatás után beballag a hátsó szobába és lefekszik: akkor pihenjen az ember, amikor az idő megengedi. Legalább tudna pihenni, ha már egyszer lefekszik, de nem tud. Hogy is tudna, hiszen nem mindennapi dolog előtt áll! Jolánka elmosogat, rendbehozza a konyhát, Pista megitatja a tehenet, mielőtt fejni jön az asszony. (Folytatása következik) Külpolitikai Kislexikon KGST: Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa. 1949-ben, a szocialista országok fokozottabb gazdasági együttműködése érde­kében alakították a következő országok: Szovjetunió, Lengyei­ország, Magyarország, Románia, Csehszlovákia, Bulgária, Albánia és az NDK. Jelenlegi legfőbb feladata a szocialista világpiac tervszerű fejlesztése, a nemzet­közi munkamegosztás és csere szervezése, a hosszúlejáratú nemzeti tervek végrehajtásának elősegítése, e tervek összehan­golása. Kiadatás: Nem politikai jellegű bűnösök átadása annak az or­szágnak, amelyben bűnét elkö­vette. Általában szerződések szabályozzák. Kiutasítás: Külföldi állampol­gár felszólítása, hogy — az elő­zetesen már megadott engedély­től függetlenül — bizonyos ha­táridőn belül hagyja el a fogadó ország területét. Ez az időpont általában 24—48 óra. Kolonializmus: Gyarmatosító politika. Kollektív biztonság: Minden nép biztonsága és egységes fel-1 lépése a béke érdekében. Ezért küzdenek a szocialista országok. Konfliktus: összeütközés, né­zeteltérés. Konklávé: Pápaválasztó bíbo­rosi tanács. Konzul: Lényegében — ha nem a fogadó ország állampol­gára — diplomata és ennek megfelelő kiváltságokat is élvez. Feladata a fogadó országban élő honfitársai ügyeinek intézése. A követségeken szolgálatot tel­jesítő konzuli beosztott általában útlevél- és vízumügyekkel fog­lalkozik. Kompromisszum: Olyan meg­egyezés, amelynél a felek kői-: csönösen engedményeket tettek. Követség: Az az épület, amely­ben a diplomaták munkájukat végzik. A követség egyébként jogi személyt is jelent, amely magánjogi ügyleteket köt. Kuomintang: 1912-ben Szun Jat-szen, nagy kínai hazafi által alapított, de azóta népelienessé vált politikai párt. Csang Kai­sek reakciós rendszerét szoktak így nevezni. (Kuomintang Kína) Külképviselet: Az állam képvi­selete más országban. Lehet diplomáciai, mint a követség, kereskedelmi, katonai stb. Fel­adatuk a küldő állam érdekeit képviselni a fogadó országban. l.abou.: Party. Munkáspárt. Az angol Munkáspárt hivatalos neva. Reformista, a tőkéseket, kiszol­gáló párt. Legitim: Törvényes. Legitimista: Monarchists. Re­akciós politikai irányt követő személy, aki a megdöntött ural­kodók jogainak visszaállításáért harcol. Leszerelési Albizottság: Az ENSZ szerve. Az általános le­szere'ésrö! folytatnak tárgyalá­sokat » benne résztvevő orszá­gok ké( iiselői. 15

Next

/
Thumbnails
Contents