A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-08-30 / 35. szám

A Szlovák Nemzeti Felkelés 15. évfordulójára A Szlovák Nemzeti Felkelés a szlovák nép kodott. ezek segítségével szeretett volna ve­történetének egyik legjefentívlebb fejezete zeté szerephez jutni a felkelésben s akarta b ugyanakkor Ciehszlov&kia munkásosztálya megakadályozni a népi. forradalmi erők harc­harcinak egyik legdöntőbb szakasza a tőkés balépesét, «melyek nemcsak a Csehszlovák Köz­gazdaságl-társadalml rend megdöntéséhez ve- társaság visszaállítását kívánták, hanem lénye­zető úton. Ilála annak, hogy Csehszlovákia pro- ges, valóban demokratikus változásokat ls kö­letarlátusának az antifasiszta nemzett-felszaba- veteitek az új, háború utánt Csehszlovákiában, dltö harcok idején erős, politikailag tapasztalt Ez annál ls inkább sikerült a burzsoáziának, és ideológiailag érett kommunista pártja volt, mert magának Szlovákia Kommunista Pártjá­fokozatosan döntő, vezető erejévé lett ennek nak vezetőségében ls támogatásra talált a bur­a küzdelemnek, a nemzeti és demokratikus zsoa nacionalisták népellenes, proletárellenes forradalomnak. A Szovjetunió és a forradalmi, tevekenysége következtében, proletár szovjet hadsereg támogatásával meg- A burzsoázia reakciós és né<pellenes politlká­cartotta az új, népi demokratikus Csehszlovák Ja azonban nem volt képes lényeges befolyást Köztársaságban vezető politikai és hatalmi po- gyakorolni a felkelés forradalmi, népi demo­ziciójét. Az 1945 éa 1948 közötti Időszakban kratikus jellegére, minthogy nem (alélt támo-Csehazlovákia Kommunista Pártja vezetésével gatásra a nép széles rétegeiben, amely a lényegesen megtörte a burzsoázia gazdasági múltban már eléggé megismerte a burzsoázia erejét (s, megszilárdította pozícióját, és Cseh- önző osztályérdekelt. A kommunista párt -Szlovákia népei összes haladó, valóban demo- hála a moszkvai vezetőség hathatós és állan­kratikus rétegének támogatásával megteremtet- dö támogatásának s segítségének — idejében te a következő előfeltételeket a- hatalom tel- meg tudta hiúsítani a reakció tervelt és sem-Jes átvételére, a nemzeti és demokratikus (or- legesltenl tudta a saját soraiban meghúzó­radalomnak szocialista forradalommá fejlesz- dö burzsoá nacionalisták káros tevékenységét — tésére. meg tudta őrizni, szoros szövetségben a munkás-A Szlovák Nemzeti Felkelésnek, a fasiszta osztállyal és a népi tömegekkel, a felkelés ha-Németorszég és szekértolöt ellen vívott nem- ladő, forradalmi demokratikus Jellegét, zetl-ielszabadltó harcok e legjelentősebb sza- A Szlovák Nemzeti Felkelés Csehszlovákia kaszának fő célja az volt, hogy a szlovák nép népeinek történelmi kereaztútja volt. amelyen a saját erejével Járuljon hozzá a dicső szov- meghataroztatott a politikai fejlődés uj Irény­jet hadsereg hatalmas csapásai s a szövetsé- vonala. A kommunisták vezette haladó erok ges haderők nyugat felöl jövő csapásai alatt voltak azok, amelyek ennek a fejlődésnek recsegö-ropogó hitleri Németország Icgyözé- megadták az Irányt balra, a szocializmus felé. séhez. Ezért értékelhette Klement Gottwald elvtárs A Szlovák Nrtnzetl Felkelés másik to célja a Szlovák Nemzeti Felkelés 5. évfordulója al­a Csehszlovák Köztársaság feltámasztása volt, kaiméból a Szlovák Nemzeti Felkelést a ktt­mégpedlg — s ez adta meg a felkelés Igazi vetkezőképpen: Jellegét — teljeaen új. demokratikus alapokon. „Azt a tényt, hogv új köztársaaagunk van A Szlovák Nemzeti Felkelés e tő céljai le- hogy ez az állam az egyenjogú cseheke és hetövé tették a nemzet minden haladő és an- szlovákoké, a dolgozó népé. hogv ez az állam tlfasUzta erejének mozgósítását és felsorakoz- köztársaság, amelyben a dolgozó nép — fel­tatását a fasiszta megszállók és a hazai árulók bonthatatlan szöverségben a hatalmas Szov­ellenl döntő harcban. E haladó erök — me- jetunlóval — országa s nemzete sorsának lyeknek élén az egész ellenállási mozgalom ura, a Szlovák Nemzeti Felkelés legnagyobb s a felkelés Idején főként a munkásosztály érdemének tartom." állt — e haladó erők akció- és Utóképességét A Szlovák Nemzett Felkelés kimondottan an­azonban meggyengítették a felkelésben részt- tltasiszta haladó éa forradalmi jellege a par vevő burzsoázia és a Csehszlovákia Kommu- tlzán alakulatok nemzetközi v/olidarltasában nlsta Pártja vezette proletariátus, a felkelés Is megnyilvánult. Ezekben a partlzan alakuló tulajdonképpeni kezdemónyozője és szervezője tokban vállvetve küzdöttek szlovákok?"csehek, közötti ellentétek. A hitlerellenes beállítottságú a Szovletunióban élő nemzetisegekhez tartozók burzsoázia a Csehszlovák Köztársaságot a régi, franciák, magyarok, lengyelek, óolg uok del­lényeqében változa'lan polgári demokratikus szlávok sót németek Is, összesen c c uiZ' t alapokon kívánta visszaállítani. Negatív hatása fial. Sok szlovákiai magyaron kivul. főként, már a felkelés kirobbanása előtt megmutatko- amikor a felkelőket visszaszorúoctak u n zott. A hitlerellenes burzsoázia a szlovák had- gyekbe, a inagvar honvédség sok tagja is >>­sereg hitlerellenes, burzsoá elemeire támasz- szökött a partizánokhoz, azoknak z cg.t.te-Behegedtek a sebek, eltűntek a romok, és a régi helyén új, szebb jelen épült fel Felbecsülhetetlen volt a Szovjetunió segít sége. Nap-nap után érkeztek Tri duby repülőtérre a fegyvert, felszerelést és gyógyszert szállító szovjet gépek Jegorov kapitány és hú bajtársai geknek katonái, amelyeknek feladata lejt vol­na, hogy a fasiszta egységeket támogassák a felkelők ellen. Ezekből a csapattestekből ala­kultak meg a magyar partizán egységek. Szlo­vákia területén küzdött a Petőfi partizán brigád, amely a Hruscsov partizán altjkulátba olvadt be. Magyar antifasiszták küzdöttek egész sereg partizán egységben, Így például a Kirov csoportban, az 1. csehszlovák partizán bri­gádban, a Sztálin brigádban, a Zsizska, a szlávok szabadságáért elnevezésű, s Thálmann stb. brigádokban és másutt. A Szlovák Nemzeti Felkelésben megnyilvánult proletár nemzetköziség szelleme s hagyománya Csehszlovákia felszabadítása után 'megterem­tette Csehszlovákia és a Szovjetunió népei, va­lamint Csehazlovékla és a többi szocialista ország közötti együttműködés kedvező előfel­tételeit. Hála a proletár nemzetköziségnek, a háború után önzetlen gazdasági segítséget kap­tunk a Szovjetuniótól, háború sújtotta gazda­ságunk helyreállítására. Hála a proletár Inter­nacionalizmusnak. megszilárdult nemzetközi pozíciónk, s meghiúsultak a belső és külső reakciónak a kapitalizmus visszaállítását cél­zó tervel. Hála a proletár Internacionalizmus­nak, melynek lobogóját már a Szlovák Nem­zeti Felkelésben kibontották a kommunisták, haladnak Csehszlovákia nemzetei és nemzeti­ségei előre a szocializmus és a kommunizmus építésének útján. JULU HOHVATH Támadnak a partizánok

Next

/
Thumbnails
Contents