A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-08-16 / 33. szám

A műtét sikerült Még ma is élénkéit él emlékezetemben egy kirívó eset, amelyet magam sem hittem volna el, ha .történetesen nem én vagyok a fül- és szemtanúja. Nem is olyan régen, 1948 nyárin történt Sanghajban, Kína felszabadulása előtt. Egy amerikai papírgyár túlzsúfolt helyiségében dolgoztam, amikor egyik munkatársam tűrhetetlen lájda'imakról panaszkodott és megkért, kísérjem el amerikai orvosi ismerőséhez. Hiksát fogadtunk, és nemsokára megtaláltuk az orvos irodáját. Igenis, irodáját és nem — rendelőjét. Már a ház bejáratánál is arcátlanul hirdette az aranybetűs cégér: SURGEON OFFICE, szószerinti sebészeti Iroda. És csakhamar meggyőződtem arról, hogy a hangsúly tényleg az Irodán van. Alkudozni kellett ugyanis az orvossal, akár a zsibvásáron. A „cégfönök" és társam kőzött — akit már heves görcsök gyötörtek — a következő párbeszéd alakult ki. — Legyen szives sürgősen vizsgáljon meg, s ha kell, operáljon meg. mert Iszonyú fájdalmatan vannak! — Csak lassan a testtel, barátom, először az anyaglakat kell tisztáznunk. — Mennyit fizetek? — Kétezer dollár. — Annyim nincs. — Akkor adjon ezerötszázat. — Annyi sincs, csak kilencszáz. — Hát legyen, mondjuk ezer. De csak magának, mint ismerősnek. El ne mondja aztán másnak. Érzéstelenítéssel? — Az csak természetes... De kérem, fogjon hozzá, mert már nem bírom tovább! — Ne türelmetlenkedjék! Ha ráfizet még száz dollárt, olyan tündérlesen érzéstelenítem, hogy meg sem fog mukkanni. De fogom kérni a honoráriumot, az anesztézissel együtt ezeregyszáz dollár. Mit volt mit tennünk, el kellett rohannom egy közeli uzsoráshoz, aki szédítő nagyságú kamatra hajlandó volt kölcsönadni a hiányzó kétszáz dollárt. Amikor kifulladva visszatértem az „irodába", barátom még mindig egy karosszékben vonaglott. Az orvos egy ujjal sem nyúlt hozzá, még csak fájdalomcsillapítót sem adott neki. Csak miután hiánytalanul leguberáltuk neki az ezeregyszáz dollárt, csak azután ment bemosakodni a műtéthez... Szegény munkatársam, aki még Hitler pribékei elől menekült Ausztriából Sang hájba, tizedik éve ette akkor a menekültek keserű kenyerét. Szájától vonva meg a falatot, tíz évi kemény munka után kilencszáz dollárt tudott csak félretenni. És most mindenét elvette ez a szörnyeteg. Vagy ha hetven amerikai dollárnyi havi keresetét vesszük alapul, akkor több mint tizenöt hónapig kellett volna gürcölnie egy vakbéloperációra, ha ugyan ennyi ideig képes lenne — koplalni. A műtét sikerült, társam megszabadult vakbelétől és — pénzéről, de nyakán maradt a kétszáz dollárnyi nyomasztó adóság uzsorakamatostul. — A műtét ugyan sikerült — mondta barátom — csak azt szeretném tudni, miből fogom törleszteni adósságomat? A fizetésemből? A havi hetven dollárból? A választ erre a kérdésre az Idő adta meg. Mert néhány hónán múlva a Sanghájba is bevonuló nemzeti felszabadító hadsereg egyszer s mindenkorra véget vetett Kínában az orvos és páciense. az uzsorás és hitelezője közötti embertelen viszonyoknak. K. E. Augusztus 15-én Ünnepli a baráti Koreai Népköztársaság felszabadulásának 14. évfordulóját. » * « A koreai parasztság 1945-ben évezredes feudális és hosszú gyarmati elnyomás alól szabadult fel, de hazája meg volt osztva, és ezért az új, kedvezőbb körülmények között ls átszervezési nehézségeivel kellett megbirkóznia. Alighogy az alapvető problématikát megoldották, az imperialista agresszorok kirobbantották pusztító háborújukat, minek következtében a minimálisra csökkent a mezőgazdasági termelés. Sokan talán azt gondolják, hogy a stratégiai, sőt még a taktikai bombázások sem érintik közvetlenül a mezőgazdaságot. Koreában azonban a totális háború azt jelentette, hogy az amerikai vadászrepülők ezreinek feladata volt hatalmas területeket szünet nélkül pásztázni és minden mozgó élőlényre és tárgyra lőni. A merészebb parasztok - álcázva - nappal is dolgoztak néhány órát, a többiek pedig csak éjjel mentek a földekre — már, aki nem harcolt a fronton. . A koreai parasztokat azonban nem lehetett megtörni, amiről személyesen is meggyőződhettünk a Thékám községbeli Számján termelőszövetkezet meglátogatásakor. Ez a szövetkezet nem sokkal a fegyverszünet megkötése után, 1953 decemberében alakult 12 szegényparaszt családbői. Semmijük nem volt. A bombázások tönkretették a szántóföldet, utakat, csatornákat, nem volt egyetlen házuk sem. Néhány ósdi, elnyűtt gép és háziállat volt az összes vagyonuk. A közös munka azonban mindjárt éreztette hatását. A kormány segítségével már az első évben önellátókká váltak, aminek láttán 1954-ben a község egész parasztsága belépett a szövetkezetbe. Jő gazdálkodásuk a szomszédos falvakra is nagy hatással volt, és 1957-ben már öt környező termelőszövetkezet csatlakozott hozzájuk. A háború utáni években még importbői és segélyekből fedezték élelmiszerszükségletüket, de 1957-ben már 3,3 millió tonna, 1958-ban 3,7 millió tonna gabonát termeltek, az Május elsejei felvonulás Phenjanban idei terv pedig 5 milliö tonna. Két-három éven belül az eddigi eredményekre támaszkodva elérik a 7 millió tonnás termést A nagyüzemi gazdaság lehetővé, de egyúttal szükségessé is tette a munka nagyfokú racionalizálását. A felszabadult munkaerő igénybevételével ez idén 377 000 hektár területet vontak öntözés alá. Jövőre további 200 000 hektár területet csatornáznak, s ezzel az ország 1800 000 hektár teljes megművelhető területének több mint a fele kap rendszeresen vizet, kiküszöbölik az időjárás szeszélyeinek kártevését. A tervek szerint 4 — 5 év aiatt gépesíteni fogják az egész mezőgazdaságot, melynek során 40 000 traktort és 20 000 teherautót kapnak a termelőszövetkezetek az egyéb felszerelés mellett. A meglevő és az épülő erőmüvek biztosítják 2-3 éven belül a falvak villamosítását. Ez a néhány kiragadott adat is élénken illusztrálja, hogy milyen hatalmas lehetőségek nyíltak meg a szocialista gazdálkodás útjára lépett koreai parasztság előtt. Saját munká-' jukra támaszkodva, szoros együttműködésben a munkásosztállyal igen rövid idő alatt gazdag, boldog életet teremtenek hazájukban. Kovács Károly Szorgos kezek szedik a zöldséget a szövetkezetben Boldog koreai gyermekek A koreai falu új útja