A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-08-09 / 32. szám

Ahol vörösre iszik az agyag Amerre jársz, amerre nézel — minden­hol pirostéglás, épülő házakra bukkansz. Falun, városon egyaránt lázas ütemben folyik az építkezés. A fiporternek, aki a samatizmust el akarja kerülni, gondot okoz, hogyan szője be az írásába, újra meg újra, hogy pl. Kürtön, vagy Oroszi­ban hány ház épült egy-két év alatt, s mennyit építenek még a jövő évben. Pe­dig ezekről írnia kell, mert még nagyító­val sem találhatna olyan falut, ahol nincs öt-tlz új ház. És ezek tények, melyek mellett nem lehet bekötött szemmel el­menni. Különösen ebben az évben, a szö­vetkezeti lakásépítés bevezetése és a hat­hatós állami támogatás folytán, lendült fel falvainkon a lakóházak építése. A házhoz tégla kell. Sok ezer tégla. A párkányi téglagyár is egyike azoknak az üzemeknek, melynek jó munkájától függ, hogy ebben az évben Kovács János­nak, vagy Fekete Pálnak lesz-e új otthona, vagy nem. — Az időjárás is közbeszólhat — mond­ja Hegedűs János üzemvezető, a téglagyár udvarán, miközben felnéz a felhőktől terhes égre. Az eső csepereg. — Mit árthat az eső? - kérdem álmél­kodva. — Még tán többet, mint az aratóknak — mondja Hegedűs János. — Az esőben kicsírázik a gabona, nálunk meg kirojto­sodik a tégla. A párás levegőben nem szá­rad az agyag. Lassabban megy az égetés, több szén kell... és akadozik a terv tel­jesítés is. Végig járjuk az egész gyárat. Hegedús bécsi megmutatja az egész gyártási folya­matot; mennyi munka kell ahhoz, amíg az anyagból kiégetett vörös tégla lesz. A gyár egyik részlege nagyon düledező állapotban van. önkéntelenül a cipész meg a rossz cipő, a szabó meg a rongyos ruha anekdőtája jut eszembe. — Ez volt a régi gyár. Azért nem javít­juk — mondja mentegetőzve Hegedús bácsi —, mert jövőre ez a részleg fokoza­tosan megszűnik. A másik oldalon épül az új kemence. A présház már készen van — mutat egy szép modern épületre. — Tudja, nem kis dolog ezzel a régi kemencékkel teljesíteni a tervet — mond­ja rövid szünet után. - Képzelje el, hogy valamikor kb. másfélmillió téglát gyártot­tak itt évente, most pedig majdnem öt­szörösét termeljük. Az agyagszedő báger mellett egy kis kalyibában két fiatalember falatozik. Szü­net van. All a báger. Itt is az időjárásról esik szó, mert az eső még változatlanul szemereg. Hűvös Vilmos, fekete, csillogó­szemű ember ki-kitekint a kalyiba ajta­ján. — Kár, hogy esik! — legyint bosszúsan. - Pedig ebben a hónapban sokat akarok keresni — teszi hozzá akaratosan. — Ugyan miért?' — kérdem kíváncsian. — Házat építek. Már a falak állnak, most tesszük rá a fedelét, ahhoz kell a pénz — mondja, és kunos arca csupa derű. Karasz Anton, a fűtő, fáradhatatlanul jár a kemence tetején; vaslapáttal öntö­geti a szenet a patronokba, ahonnan forró levegő árad. Benézek én is egy lyukba, s látom, ahogy a fehérre izzó téglák kö­zött játszadoznak a lángok. Majd leper­zseli a szemöldökömet a forró léghuzat. Wolker balladája jut eszembe a fűtő sze­meiről. Karasz bácsi cseh ember. Szikár, őszhajú. ötvennyolc éves. Törve beszél magyarul. A szemei élénken ragyognak. Hosszan elbeszélgetünk. Valamikor agyag­árugyárban dolgozott, Pesten is Járt. Ahogy a kemencékben vörösre izzik a barna agyag, úgy kovácsolödik a párkányi téglagyárban a munka tüzében a csehek, szlovákok, magyarok barátsága is. És a kemencékből már szedik ki a kész téglát. A munkások keze gyorsan jár. Sietnek. Az épülő házakhoz tégla kell! - d -Sok ezer tégla vár szárításra A kész téglát ízedik ki a kemencéből Karasz Anten, a fiitö Közös erővel az alkoholizmus ellen S Nyaklánc A kapitalista múlt egyik leg­károsabb öröksége a mértékte­len szeszfogyasztás — az alko­holizmus. Régi, megátalkodott ellenség ez, amely aláássa az ember egészségét, megrontja a harmonikus családi életet, sza­porítja a bűncselekményeket, a forgalmi baleseteket, és károsan hat szocialista társadalmi ren­dünk felvirágzására. Tudva ezt köztársaságunk kormánya már 1956 óta küzd az alkoholizmus ellen. Harcába be­vonta az államigazgatás szerveit és a tömeg szervezeteket, továb­bá az Egészségügyi Minisztérium mellett működd testületet, amely a kerületi és járási nem­zeti bizottságok ez irányú te­vékenységét koordinálja. Sok száz főre rúg azoknak a dolgo­zóknak a száma, akik az állami szerveken és önkéntes szerve­zeteken belül dolgoznak e nemes cél érdekéljen. Kormányunk szé­leskörű intézkedéseket fogana­tosított az alkoholizmus leküz­désére. Az éttermekben meg­szüntette a szeszes italok áru­sításáért nyújtott prémiumo­kat, felemelte a szeszes italok árát, csökkentette gyártásukat, megszigorította az alkoholiz­mus ellen irányuló 87. törvény­cikk alkalmazását. Ezenkívül a megrögzött alkoholisták számá­ra tanácsadó szerveket és in­tézményeket létesített, melyek elvonó kúrák révén igyekeznek őket káros szenvedélyükről le­szoktatni. A még mindig jelen­tós szeszfogyasztás ellensúlyo­zására, illetve visszaszorítására növekszik a szeszmentes, egész­ségügyi szempontból ártalmatlan italok — különféle mustok, szörpök — gyártása. Az alkoho­lizmus leküzdésének szükséges­ségét propagálja egyik-másik film is, amely az alkoholistát nem teszi gúny tárgyává, hanem inkább e szerencsétlenség tra­gikus következményeit ecseteli. Kormányunk erőfeszítései nem voltak sikertelenek. Míg lakosságunk 1957-ben több mint j milliárd koronát adott ki sze­szes italokra, tavaly 260 mülió koronával csökkentette kiadá­sait: ez azonban főként a cseh országrészek érdeme. A zsolnai, eperjesi, kassai és nyitrai kerü­letben, sajnos, növekedtek a kiadások, a bratislavai és besz­tercebányai kerületben viszont örvendetes módon estek, éspedig 31 millióval. Ha az eddigi ersdmények, me­lyek a szeszfogyasztás 25 száza­lékos csökkenésében összegez­hetők, biztatóknak is tekinthe­tők, az alkoholizmus elleni har­cot egy pillanatra sem szabaa abbahagynunk, elvégre mind­annyian felelősek vagyunk szo­cialista országépítésünkért, gyermekeink jövőjéért, s ezért tőlünk telhetőleg hozzá kell já­rulnunk, hogy társadalmunkat mielőbb megszabadítsuk a szo­cialista erkölccsel összeegyeztet­hetetlen alkoholizmustól. , — szirt — mint válóok Egy dél-svédországi városban tizedik házas­sági évfordulóját ünne­pelte egy házaspár. A férj 250 különböző nagy­ságú és színű gombból összeállított nyaklánccal ajándékozta meg felesé­gét, és felköszöntőül el­mondta: tlz éven keresz­tül összegyűjtötte azokat a leszakadt gombokat, amelyeket az asszony házasságuk alatt elmu­lasztott visszavarrni in­geire és öltönyeire: ezekből állította össze a láncot. A házasságot a férj hibájából bontották fel. 21

Next

/
Thumbnails
Contents