A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-07-05 / 27. szám

A BICIKLI Kovács Pali ma valahogy nehezen várta ki a két órát. Alighogy megszólalt a szi­réna, kapta magát, gyorsan megmosdott, átöltözött, és már pattant is a kerékpár­jára. Józsi bácsi, a portás utána ís szólt, ugyan hová igyekszik olyan lóhalálában, de ő csak mosolygott, és megjegyezte — dolga van. Ütkö ben is mindenféle fellemes gon­dolatok jártak a fejében. Hogy fog örülni Zsuzsi, ha este meglátja ... Ha csak meg nem szimatolta már valahogy, meg nem találta. . Reggel is olyan furcsán mo­solygott, mintha sejtene valamit. Mert ő már bizony tudja, hogy mit kap. Hogy ez a Zsuzsi milyen ügyes annyi pénzt össze tudott spórolni. Meg aztán a va­csora . .. Már két napja ki sem mozdul a konyhából. Hja, nem minden nap van az embernek tizedik házassági évfordu­lója . . Annyira el volt merülve a gondolatai­ban, hogy majd egy autó alá került a Malomligeti úton. Otthon egy kis meglepetés fogadta, nem volt kész az ebéd. Zsuzsi kipirultán sürgött-forgott a konyhában, a tortát sü­tötte, s közben majonézt kevert egy tálban. — Ne haragudj, szívecském, nem volt időm ebédet főzni. De este úgyis kiadós vacsora lesz. Van még egy kis gomba­leves tegnapról, csinálok hozzá szalonnás rántottát. Keverd csak addig ezt a ma­-v jonézt, mindjárt tálalok. Ebéd után Zsuzsinak eszébe jutott, hogy jó volna egy kis prágai sonka. — Menj be, fiacskám, a városba, bizto­san kapsz a Manderlánál. Meg aztán jó volna, ha meg is nyiratkoznál. Szeretett volna szólni, hogy az a sonka már éppenséggel fölösleges, meg aztán két hete, hogy nyiratkozott, de látta, hogy itt ma estig őrá nincs szükség, s ünneprontó sem akart lenni, így hát -fogta a sapkáját, felült a kerékpárjára és indult. Megvette a sonkát, de valami még ott motoszkált a fejében, mit is akart dél­előtt? Valamit még szeretett volna venni. Már a Duna utcán járt, amikor eszébe jutott. Persze, az egri bikavér. Ezt szánta még külön meglepetésnek. Meg is vette az első csemegeüzletben, ami az útjába került. Aztán beült a borbélyhoz. Amikor fizetett, szokásától eltérően két korona borravalót adott, utána fogta a cekkert és indult hazafelé. Zsuzsi ragyogva fogadta. Kitűnően si­került a torta, már a mázat ís megcsi­nálta, fel is díszítette: ott volt a kö­zepén egy szív, benne a nagy tízes... Nem győzte dicsérni. Az asszony su­gárzott a boldogságtól. Még egy puszit is adott neki, hogy olyan szép sonkát hozott. — Palikám, úgy örülök, hogy ezt is megértük. Tíz év. Gondoltad volna ezt tizenegy évvel ezelőtt, amikor a szövet­kezet előtt megszólítottál, hogy mi egy­szer ... Na, de itt a pincekulcs, vidd le a biciklit, aztán menj fürödni, én addig befejezem a főzést. — A biciklit...? Hű, a mindenit! Te Zsuzsi, hát én azt a tragacsot nem a borbély előtt felejtettem! — Mondd, már megint hol járt az eszed? Hányszor mondtam, hogy rosszabb vagy, mint egy gyerek. Jó, hogy a fejed nem hagyod el! A múltkor is azt a tás­kát ... De most aztán eredj, keresd meg. Nincs egy negyed órája, biztosan ott lesz még az, csak siess. — Jaj, dehogy lesz. A múlt héten kró­moztattam, biztosan megakadt rajta vala­kinek a szeme. — Most már mindegy, akkor is meg kell nézni. Meg aztán hátha mégis ott lesz. Te, Pali, tudod mit, ígérj valamit a Szűzmáriának. .. Mondjuk tíz koro­nát ... — Na, csak hagyjuk az ilyen baboná­kat! Tudod, hogy nem szeretem. Annak a biciklinek már fuccs, azon már a Szűz­mária sem segít. — Palikám, ne légy pogány. Én se já­rok templomba, de azért a múltkor, ami­kor az a csúnya ügyünk volt a Krecse­nyáknéval a népbíróságon, hát akkor ígértem ötven koronát... És hát nem nyertük meg? Na látod! Hát csak igye­kezz, és ne feledkezz meg a tíz koro­náról ... Pali jobbnak látta, ha nem vitatkozik tovább. Szitkozódva indult útnak, hogy ennek a dolognak is most kellett megtörténnie, most, amikor olyan jó kedve volt, ünnepre készülődtek... De hát ennek is a Zsuzsi az oka, nem tudta volna idejében be­szerezni a sonkát? * A Duna utcán már szinte futva ment. Mégiscsak jó volna megtalálni azt a bi­ciklit, mert különben aztán egy évig is hallgathat miatta Zsuzsitól! Jó asszony, kedves asszony, szorgalmas, csak a szá­ja. .. Hiába, meg kell találnia a kerék­párját. Hát persze, hogy megtalálja, ott lesz az még. Kinek kellene. Nem merik azt elvinni. Ott lesz no. és kész — lo­valta bele magát a gondolatba. Annál nagyobb volt a dühe és elkese­redése, amikor odaért a borbélyműhely­hez. Volt ott ugyan bicikli kettő is, de az egyik sem az övé. Kissé elszontyolodva lépett be a bor­bélyhoz. A mester mosolyogva fogadta. Ráismert. S amikor nagy keservesen ki­nyögte, hogy kérem szépen, nem lát­ták ... — a borbély a szavába vágott: — A biciklijét keresi? Hát persze, hogy láttuk. Szóltunk is maga után, de akkor már messze járt, hát addig betettük ide a kapualjba. Tudtuk, hogy visszajön érte. Nem győzött hálálkodni. Mindenáron egy tízest akart a borbély markába nyomni örömében, de az nem fogadta el. Boldogan hozta elő a kapualjból a meg­került kerékpárt. Még lopva meg is simo­gatta, úgy örült neki, vagy talán inkább ä családi békének? Útközben eszébe jutott, hogy mit mondott Zsuzsi, arról a tízesről, meg a Szűzmáriáról. Az ám, és ő azt bizony megígérte. Gondolt egyet és bekanyarodott a kék templom felé. Leszállt a bicikliről és gondosan odatámasztotta a járdaszegély­hez. Bement a templomba, óvatosan kö­rülnézett. Igen, ott a szobor és alatta a persely. Elővett tíz koronát és be­dobta. Nagy megkönnyebbülés vett rajta erőt. Ezt is elintézte. Rugalmas léptekkel indult kifelé. A templomajtóban megállt, és csúnyán el­káromkodta magát. A biciklinek hűlt helye volt... TARJÄNI ANDOR i Gépesített háztartás Köztudomású, hogy harmonikus családi életem példamutató. Az volt mindaddig, amíg a korszel­lemtől áthatva, rá nem tértünk ház­tartásunk fokozatos gépesítésére. Nyugalmam derűs egét először a mo­sógép felhőzte be. Nehezen, de meg­adással törődtem bele abba, a fele­ségem szerint köztudomású ténybe, hogy a géppel való mosás kollektív munka, amelyben a dolgozó házastár­saknak egyformán részt venni nem­csak kedves kötelesség, de szívet vidámító szórakozás is. Azt már ré­gen tudomásul vettem, hogy villa­nyon kávét főzni csak én tudok, és belenyugodtam abba is, hogy au­toszifcnban én csinálom messzeföl­dön a legjobb ízű szikvizet. Az univerzális kis darálón — amit vesz­temre, magam vásároltam egy meggondolatlan pillanatomban — én darálok a legszebben, és az újfajta, középnehéz villanyvasalót egyenesen azért szerkesztették, hogy azzal ma­gam vasaljam nadrágjaim kicsorbult élét. Hitvesem állítása szerint nad­rágvasalásban bámulatos tökélyre fejlesztettem valószínű már velem született, de korábban sajnálatos módon elhanyagolt tehetségemet. Mindez hagyján, tudom, haladni keli a korra!. Az új könnyű kézi porszívót azonban az első perctől kedzve ösztönös ellenszenvvel fogad­tam. Cseppet sem tetszett csiiiogó teste, sokféle cserélhető alkatrésze pedig határozott gyanakvássál töl­tött el. Balsejtelmem nem csalt. Meg kellett tanulnom, hogy ez a porszívó egyenesen arra termett, hogy par­lagon heverő vasárnap reggeleken szánkáztassam padlón és szőnyegen, kis korongkeféjével cirógassam a könyveimet, lapos kis végével pedig turkáljak bele a párnázott bútor­darabok hézagaiba. Mindezt nyitott ablaknál, hajladozva és közben léle­gezzek mélyen, mert rám fér ez a kis mozgás az egész heti tespedés után. És közben még cigarettaszü­netet sem tarthatok, mert ha ki­kapcsolom ezt az ördögmotoliát, elül a motor zaja és a csend restségem, árulójává lesz! Már szombat estén­ként elöntött a keserűség. A múlt vasárnapon korszakalkotó ötletem támadt. Elnyúltam a karosszékben, s vígan pöfékelve olvastam újságot. De a porszívót járattam, hadd hall­ják, hogy dolgozom. Nem tudom, más hogy van vele, de én akkor élvez­tem először a gépesített háztartást. Halász Gyula Háry János — lapéiul Japán vendég járt pár nap előtt a Rádióban: Masami Warashina. a mainichi rádióállomás zenei osztá­lyának vezetője, a Japán—Csehszlo­vák Baráti Társaság vezetőségi tag­ja, a tokiói szimfonikusok musorgaz­gatőja Ajándékot is hozott: egy magnetofonszalagot, rajta a tokiói Háry Jánossal, Kodály Zoltán mü­vének ottani előadásával — A Háry-szvitet a tokiói szim­fonikusok a műit év áprilisában ját­szották először a jokohamai Kana­gawa hangversenyteremben, ezt az előadást rögzítettük hangszalagra s most elhoztam Budapestre — mon­dotta Warashina. — A Prágai Tavasz eseményeinek meghallgatására jöttem Európába a tokiói rádió igazgatójával, aki azon­ban csak egy napot tudott átutazó­ban Budapesten tölteni. Célom, hogy a nálunk műsoron szereplő Bartók-, Kodály, Liszt- és Weiner­müveken kívül más magydr zene­szerzők alkotásait is meghallgassam s — minthogy a budapesti és tokiói rádió között már van müsoresere­megállapodás — e müveket előadásra megszerezzem. 14

Next

/
Thumbnails
Contents