A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-08-02 / 31. szám

Gondilláink a r/.mm/.i évad viíqén mmm® Hetedik évadját fejezi be augusztus másodikán a komáromi Magyar Területi Színház. Minthogy munkánkat az sszel újra kezdjük, nem árt, ha visszatekintünk, mit végeztünk eddig, hogy a jövőben hibáinkat ki tudjuk küszöbölni. A színház ideológiai terület — ezért munkánk elsősorban népnevelő jellegű. A színházi munka. akárcsak az irodalom — Lenin mondása szerint — egyik kereke és csavarja a pártmunkának. Az elmúlt esztendőben ennek szellemében kívántunk dolgozni, és közönségünk ragaszkodó szeretete, valamint gazdasági eredményeink azt bizonyítják, hogy ez sikerült is. Közönségünket igényes művekkel szórakoztatjuk. olyanokkal, amelyek a szórakoztatáson felül népnevelő hivatásunk követelményeinek is megfelelnek. A valóban jó színielőadás mindig megrendít. Mi is igyekeztünk nézőinknek igazi színházi élményt nyújtani. Lelkünkbe olyan magokat hintettünk, amelyekből kicsírázhattak az új ember egyre nemesedő hajtásai. Könnyezett sok-sok néző' Afinogenov kedves színművének, a Kisunokámnak előadásain, Dobozy Imre Kossuth-díjas író Szélviharán, szívből hahotázott Katájev Bolondos vasárnap cimü komédiáján, és jól szórakozott az Egy pohár víz és a Figaró házassága előadásain. Nem árt azonban, ha rámutatunk a hibákra is, melyek az elmúlt évben munkánkai zavarták. Nem oldódott meg például egyik szép tervünk: az együttes művészi továbbfejlődésének kérdése. Ugyancsak az eltelt évre terveztük színházunk jobb, művészi vezetésének megszervezését. Jó művészi vezetéssel ugyanis kinevelhető a színház egyik legfontosabb pillére: az önállóan alkotó színész. Bár csaknem minden előadáson feladatukat helyesen felfogó színészeket láttunk, az alakítások egy részéből tr.égis hiányzott s szenvedélyesség, a sűrített érzelmek hőfoka, szerintem azért, mert — hét év után — még ma is megoldatlan a művészi vezetés igen fontos kérdése. Eddigi bemutatóink rendezői kétségtelenül becsületes munkát végeztek. azonban egy-egy rendezés — ha sikeres is — nem jelent művészi vezetést. Fellegi István igazgató az Egy pohár vizet, a bratislavai Hviezdoslav Színházhoz visszatért Lukács Viktor a Kisunokámat, fiatal és tehetséges színészk'ollegánk, Tarics János pedig a Szélvihart rendezte. A Bolondos vasárnapot és a Figaró házasságát színházunk régi barátja, Münk István rendezésében mutattuk be, aki rossz egészségi állapota ellenére szívesen jött szlházunk segítségére. Tanultunk tőlük? Kétségtelent. Ám négy rendező — négyféle stílus. Négyük munkája együtt sem pótolja az egységes művészi irányítást. Továbbra is arra kell törekednünk, hogy színházunk legégetőbb és legfontosabb kérdését, a művészi vezetés problémáját a jövő évadban megoldjuk. SIPOSS JENŐ, Komárom Egy elfelejtett feltaléló (Folytatás a 7. oldalról) tétes értelemben forgó szárnycsoportokkal van fölszerelve ... A találmány lényegében egymásba helyezett üreges tengelyekből áll. amelyek mindegyikére tetszőleges számú vászonból és farostból készített lapát van alkalmas módon coaerősítve ,. Bahily és több akkori aviatikus véleménye szerint ugyanis az akkor már közismert sárkányrepülőgép (aeroplan) nem elég biztonságos, fel-és leszállásához hosszú kifutópályára van szüksége. levegőben tartásához a pilótának akrobatikus ügyességgel kel! rendelkeznie, azonkívül — s ez katonai szempontból látszott igen fontosnak — nem tud a levegőben egy ponton megállapodni. Éppen ezért további kísérletei folyamán teljes érdeklődésével a helikopter-rendszerű repülöqépek felé fordult. Persze, a csavarszárnyú repülőgépek elve sem újkeletű dolog. A légcsavar idősebb például a hajócsavarnál. Ki ne játszott volna gyermekkorában olyan .röppentyűvel", amely hurkapálcikára erősített piskóta alakú bádoglapocskábó! áll, s ha a hurkapálcikát két tenyerünk között Ide-oda sodorjuk és hirtelen elengedjük, felrepül a levegőbe. Kisebb csavarszárnyú repülőgéppé; már két francia, Launoy és Bienvenu kísérletezett 1784-ben: gépük néhány méterre a levegőbe emelkedett! Az osztrák Kress is. aki több mint harminc esztendeig foglalkozott aviatikával, már 1900-ban közli egy általa szerkesztett helikopter rajzát és pontos műszaki leírását, megjegyezve, hogy gépének modelljét 1891; december 15-én bemutatta egy civilekből és katonai személyekből állő bizottság előtt. A „Zeitschrift für LuHschifíart" (Légi közlekedés lapja), amelyben ezek az adatok megjelentek, megtalálható Bahily hagyatékában, tehát kétségtelenül tudomása volt osztrák kartársának kutatásairól. Bahily, aki sem a polgári, sem a katonai hatóságok részéről semminemű támogatásban nem részesült, csak 1902-ben vagy 1903-ban történt nyugdíjaztatása után szentelhette magát teljesen kísérleteinek, amelyeket azután haláláig Pozsonyban. RSzga Pál (a mai Holuby) utcai házának udvarán folytatott. A korabeli helybeli lapok sokat foglalkoztak a dologgal, mint helyi szenzációval, de nincs rá adat. hogy kísérletei másutt is figyelmet keltettek volna. Nem csoda, hiszen mint mondottam, abban az időben sokan próbálkoztak repülőgép-szerkesztéssel. Fia, a hatvannégy éves Gusztáv, még élénken emlékszik a papa kísérleteire, hiszen — mint gyerek — maga is segédkezett neki Együtt tolták ki a gépet a pajtából, sodorták össze a légcsavarok meghajtására szolgáló vastag gumiszalagokat. Mert bizony Bahily Jánosnak nem volt pénze megfelelő motorra És itt. ezen aponton szenvedett hajótörést a szerencsétlen feltaláló minden igyekezete Nem tudott pénzt szerezni! Kezdetben még úgy-ahogy támogatta Marschall Antal kocsigyáros, hogy a budapesti Dedics Testvérek cég megépíthesse a helikoptér modelljét, de ezért Bahily kénytelen volt mindkettejük nevére bejelenteni gépe szabadalmát. Később azonban nyilván ez a támogatás is megszűnt, amikor Marschall látta, hogy a kísérletek nem nagyon haladnak előre, mert a lapoknak kellett akciót indítani Bahily érdekében. Főként >a „Pressburger Presse" jást elöl jó példával, amely részletesen ismertette a kísérletek állását, és magát a repülőgépet is, majd egy következő cikkében a nagyközönséghez fordul támogatásért. „Közléseink egy új repülőgépmodellről, melynek feltalálója egy magyar és városunk lakója, élénk érdeklődést keltett az összes körökben. Pozsony számos személyisége az elmúlt hét folyamán felkereste a feltalálót, Bahily János urat. hogy megszemléljék a modellt és tájékoztatást kapjanak róla" — Írja a lap, majd megjegyzi, hogy a feltalálónak 18 000 koronára van szüksége a motor beszerzésére. örömmel állapítja meg: ellentétben az előző számban felvetett javaslattal, miszerint az összegért a kormányhoz kellene fordulni, Ludwig János városi képviselőtestületi tagnak az a véleménye, hogy a pénzt itt kell összegyűjteni, s ntaga mindjárt 1000 koronát vállai. ..Mindenesetre lokálpatrióta kötelesség mindent elkövetni, hogy a feltaláló ne legyen kénytelen ismét idegen tőkéért folyamodni" — fejeződik be a cikk, amely még úgy is igyekszik a közönség áldozatkészségére hatni, hogy megemlíti, statisztikailag kimutatott tény, hogy a műszaki találmányok terén Magyarország a harmadik helyen áll az egész világon: első Amerika, második Anglia, harmadik Magyarország, aztán jön Németország, Franciaország és igy tovább. Amint a felhívásból látható, Bahily akkor már megpróbálta találmányát külföldön is eladni. 1908-ban felajánlotta a cs. tar. hadügyminisztériumnak, amely — mint befejezetlent, illetve működésben nem lévőt, visszautasította. Ezzel egyidőben felajánlotta Bahily gépét a berlini Deutsche Patent-Banknak is, amely hajlandó volt azt megvenni azzal a feltétellel, ha a találmány szabadalmi jogot nyer a Német Birodalom és a számításba jöhető országok területén. Milyen nagy lehetett Bahily csalódása, amikor közölték vele, hogy az általa ismertetett repülési elvet már egy francia feltaláló szabadalmaztatta. A lapok továbbra is ébren tartották a közönség érdeklődését: egyesek a támogatást szorgalmazták. mások — főként a Grenzbote — nem szűntek meg gúnyolódni az immár másfél évtizede folyó kísérletek sikertelenségén. A helyi újságokat persze nem annyira a feltaláló személye. mint inkább a város dicsősége érdekelte, amire jellemző a kárász életű „Donau-Handelszeitugg" egyik cikke, amelynek végén egy bécsi aviatikus sikertelen repülési kísérletérői beszámolva a szerkesztő ironikusan így kiált fel: „És mit írt eddig a Donau-Handelszeitung a pozsonyi Bahily csavarszárnyú repülőgépéről ? Pozsony talán a feltaláló halála után kívánja a dicsőséget egy emléktáblával biztosítani?" Közben Bahily dolgozott, — és fühöz-fához szaladgált támogatásért, hogy a gépe levegőbe emelkedéséhez szükséges motort beszerezhesse. Még a daytoni Wright-fivéreknek is irt. akik már akkor gazdag gyárosok voltak, de azok nem tudták, vagy nem akarták megérteni a helikopterben rejlő lehetőségeket és nem küldték el a kért motort. Ugyanígy járt Bahily Puch és Daimler osztrák motorgyárosoknál is. Élete végén. 1912-ben elkeseredéssel kellett tudomásul vennie, hogy többen is — köztük az osztrák Kress és a német Baumgärtel — megelőzték, mégpedig meglepően hasonló gépekkel. Valószínűleg ez a hasonlóság szolgáltatott okot a néhai „Pressburger Presse" szerkesztőjének, hogy a lap 1912. június 24-1 számában csúnyán kirohanjon Kress mérnök ellen, azzal vádolva az öreg aviatikust, hogy ellopta Bahitynak a lap egyik 1908-as számában is közölt találmányát, jóllehet — mint korábban emiitettem — Kress már két évtizede kísérletezett a helikopterrendszerrel, s erről annak idején a lapokban is beszámolt Mindenesetre BahiTyra nagy csapást jelentett a dolog. Kísérleteivel pénz hiányában alighanem felhagyott, mert a hagyatékában levő adatok szerint egészen más problémák megoldására fordította figyelmét. így például terveket készített egy, a hadügyminisztérium által 1913-ban kiírt 50 000 koronás pályázatra, amely nem kevesebbet, mint a műgumi feltalálását kívánta a Monarchia derék polgáraitól ezért az összegért. Később egy „gyakorlati k'ertésztanfolyam"-ra tesz javaslatot a tekintetes városi tanácsnak; a külvárosok kertesitését javasolja, amellyel foglalkoztatni lehetne a város munkanélküliéit, mint trja. Volt egy ötlete a szennyvíz hasznosítására is: turbinákat akart vele hajtatni, s az igy nyert energiát egy. a Várhegyre vezető sikló üzembentartására kívánta felhasználni. (Ha a szennyvíz-turbina talán nem is. de a sikló kétségtelenül jó ötlet, kár. hogy a mai napig sem valósult meg!) Ilyen tervek közepette érte a halál 1916. március 43-án. A Nyugatmagyarországi Híradó az „Újdonságok" rovatban — mindjárt a polgármester lisztbeszolgáltatási felhívása mellett — rövid cikkben búcsúztatja a város nagy halottját. A Hamvas nevű szerkesztő Így fejezi be cikkét: „E sorok Bahily emlékezetének szólnak. Az egyszerű, törekvő technikus itt dolgozott merész tervén Pozsonyban. Azt indítványozom, szerezze meg a város Bahily repülőgép-terveit családjától a múzeum számára. A család is szívesen veheti, ha atyjuknak emlékét ilyen biztos helyen őrzik. A városnak is érdekes emléke lesz az egekbe törő kísérlet. Talán megvannak a modellek is, vagy csak a rajzai. Ezek is igen szépek és múzeumba valók." E szavak, közel fél évszázad távlatából, még ma is időszerűek. Megvannak a rajzok, eredeti felvételek, újságkivágások — s tudomásom szerint egy modell is a feltaláló egyik unokaöccsénél. aki maga is repülő! Most már csak az illetékeseken múlik, hogy a terv megvalósuljon. TARJÁNI ANDOR