A Hét 1959/2 (4. évfolyam, 27-52. szám)

1959-08-02 / 31. szám

100,5 % A bratislavai Kerületi Felvásárló Üzem folyosóit a kiváló és kitüntetett dolgozók arcképei díszítik. Sötét keretű, egyszerű képek — alattuk gépelt szöveg. Az emberek jönnek, mennek, hivataols ügyeiket intézik: nem jut eszükbe megnézni a képeket. Lehet, csak azért, mert gyakran látták őket, s az alattuk levő szöveget talán emlékezetből is el tudnák mondani. Ismeretlen vagyok itt. Meg-meg -állok a kertek alatt. Elnézem az idegen vagy ismerős arcvonásokat, elolvasom a szöveget is, s aztán odább lépek, mint az olyan ember, aki valami érdekes dolgokat, tényeket vesz tudomásul, s elraktározza őket valahol tudata legalján, mert egyelőre nem tud velük mit kezdeni. Az egyik arcképnél hosszabban elálldogálok: rövid oldajszakáll, határozott tekintetű szempár, s még nagyobb határozottságról tanúskodó arcvonások. Holland festményeken kereskedőket és hajósokat ábrázoltak ilyennek a mesterek. Egy ideig tűnődöm még s mér inkább a régen látott festményekre gondolok, nem az előttem függő fényképre. Mégis, mielőtt felmennék a lépcsőn, elolvasom a kép alatti szöveget: Fodor elvtárs, a somorjai járási raktárvállalt vezetője stb. Az évszám és a kitüntetés ugyanaz, mint a többi kép alatt. * * * Elkéstem ... Elkéstem . . . ! A Kerületi Felvásárló Üzem igazgatóságét! úgy tájékoztattak, hogy valószínűleg a somorjai járás teljesíti elsőként a gabonafelvásárlás tervét. Mikor? Ügy mondták szombaton, legkésőbb hétfőn. Ez az országos dicsőség megérdemli az újságok és az olvasóközönség érdeklődését. Itt ülök hát a járási székheljl egyetlen valamirevaló vendégfogadójában. Boszszankodva és türelmetlenül várakozom. mig a pincér felszolgálja a reggelit. Pedig azt mondják, nem jó bosszúsággal kezdeni a napot. Lám, itt ez a sok asztal, s legalább négyszer annyi vidám ember. Az előbb, hogy kimentem a csaposhoz cigarettát venni, még senki se volt a teremben. Mikor viszszajöttem, látom, helyemet zajos társaság foglalta el, és táskámat, melyet biztonság kedvéért a székre tettem, valaki egy mellékajtó küszöbére lökte, bizonnyal nem rossz szándékkal, de vidám nemtörődömséggel. Mondom, bosszankodva üldögélek, s bosszúságomat nemcsak a türelmetlenség, hanem az is növeli, hogy ide szorultam ebbe a barátságtalan sarokba az értelmetlenül álldogáló kályha mellé. Pedig kőröskörül igazán vidám társaság telepedett meg. A pincér ki-be surrog az ajtón, forgolódik az asz-Aratás Gabonatisztítás Visszük Sómorjári talok körül. Jókedvre derült ö is a mulatozók között. A terem menynyezetig megtelt kavargó, kékes dohányfüsttel, s a hangok, pár1

beszédek zsivajával. • Szememnek szokatlan látvány az ilyen korai forgalom a vendégfogadóban. Fúrja oldalamat a kíváncsiság. Végül meg nem állhatom s megkérdem poharazó szomszédomat, ml készül itt tulajdonképpen. Furcsáivá, rosszalló tekintettel néz rém. Aztán felkacag, s jóindulatú arcát gúnyoros kis ráncok borítják el. — Honnan jött maga, fiatalember?! — Teljesítettük a beadást, hét ünnepelünk. A korty ital alig akar lemenni torkomon. Tlszen én ott akartam lenni a raktárvállalat irodájában, megvárni, mlg a falvakból megjön az utolsó jelentés ls, ott" akartam lenni az ünnepélyes pillanatnál, mikor a járási raktárvállalat Igazgatója felveszi a telefonkagylót és jelenti a kerületi igazgatóságnak: száz százalékra teljesítettük. Igen. Ettől az ünnepélyes pillanattól vártam a termékenyítő ösztönzést írásomhoz, s én visszahozhatatlanul elszalasztottam ... Elszalasztottam, mig tájékozódtam, míg készülődtem, mlg leutaztam. Ezer és ezer ember, fiatalok és öregek - gépekkel és feszülő izmokkal dolgoztak, rohantak és szerveztek, s azalatt én... Eh, magamról kár beszélni. Jóindulatú szomszédom poharat kínál. — Koccintsunk, fiatalember! Koccintunk. Aztán mélázva, szégyenkezve elnézem a vigadó embereket. A világért el nem árulnám, miért jöttem ide, csak úgy mellékesen érdeklődöm: Betka Studentová, a gépállomás egyik legjobb kombajnosa - Mikor teljesítették? - Tegnap, július tizenhetedikén tizenhárom órakor — feleli asztaltársam, mintha valami szabatosan megfogalmazott jelentést olvasna - 100,5 százalékra. - Fodor elvtárs itt van? - A Pravda szerkesztőségébe hívták sajtókonferenciára. .. Elkéstem. Csak az vigasztal, hogy a kerületi Igazgatóságon sem sejthették előre, milyen gyorsan fog menni itt a munka. Künn az utcán, a járási nemzeti bizottság előtt megpillantom a televízió kocsiját, ők is elkéstek, s ez még jobban megvigasztal, pedig nem vagyok kárörvendő. . • * * Délben végre találkoztam Fodor elvtárssal. Még mindig rövid oldalszakállat visel. Arcvonásai, tekintete ugyanolyan határozottságról tanúskodnak, mint a fényképen, mely egy esztendővel ezelőtt készült. Ugyan mit is beszélek! A fényképet hasonlítom az emberhez. Már egészen belezavarodtam balsikerembe. Még a holland festmények is eszembe jutnak. Ugyan mi köze Fodor elvtársnak a holland mesterek kereskedő-képeihez . .. ? Egyben talán mégis igazam volt. Kikötői munkásként kezdte az életet ... Hiába vallatom a siker titka felöl. Nem mond semmi érdekeset, legfeljebb ennyit: - A mi járásunkban alig akad magángazda - ez az egyik dolog. A másik az aratási munkálatok és a cséplés helyes megszervezése s végül, de nem utolső sorban a kommunisták és az operatív bizottság, ugyanis ők szervezték a hatalmas munkát. - A felvásárló szervek befolyásolják-e a mezőgazdasági üzemek munkáját? - Igen. Egész éven át folyó tanácsadással. Kezet szorítunk. Lenn az utcán zsákokkal rakott teherautók gördülnek. A kocsivezetők, a zsékolók is fáradtak. Az éjszakába nyúló munka és virrasztás nyomot hagyott arcukon. A raktár elé újabb autók gördülnek. Még tart a felvásárlés. Megered az eső, s én lehajtott fejjel ballagok az autóbuszmegálló felé: nekik sikerült - nekem nem. BÁBI TIBOR H avagy tűnődés a holland mestereken