A Hét 1959/1 (4. évfolyam, 1-26. szám)

1959-01-25 / 4. szám

JÓKAI MÓR bolygó „Az Ismeretek diadala lesz az, midőn az a halandó, aki azt mondja magáról: „én vagyok az Isten", leveszi a koronáját azon halandó előtt, aki azt mondja: .„én vagyok az ember". Több mint hat évtizede írott művének — A jövő század regénye — előszavában írja ezeket a szavakat Jókai. És valóban, ha a maga sajátos társadalmi és világnézeti ábrándjain átszűrve is, de ez érdekes könyvben megláttatta az ember diadalát, azt a kort, amelyben az ember úrrá lesz a természeten és meghódítja a csillagos eget. „A jövő század regényé"-nek utolsó fejezetéből — amely Az új bolygó címet viseli — közöljük az alábbi, oly aktuális részletet. A nagy magyar mesemondó i. sz. 2000-re jósolta meg egy új bolygó megszületését. \ .. Következett a kétezredik év. A második millennium zárköve. A kétezredik év január első napján sűrű ködre ébredt fel az egész világ, s az a köd nem volt részleges, helyhez kötött: az egész földre kiterjedt az. A himmalayai csillagda arról tudósított, hogy a rögtön támadt köd még a Dhawalagiri magaslatán felül is kiszámíthatatlan magasságig terjed. A légjárók, egész a járhatatlan rétegekig emelkedve, sem találják a ködburkolatnak szélét. Csillagot nem lehet látni az égen... A föld úgy ki volt száradva mindenütt, a tartós aszály miatt, hogy nem lehetett szántani s az erőszakosan földbe tett mag nem csírázott ki. Ahol az esőcsináló készüléket alkalmazták, ott kizöldült ugyan a vetés, de hogy soha nem érte igazi napsugár, oly pállott, satnya növényzete lett, meglepve később rozsdától, üszögtől, hogy az aratást előre kárbaveszettnek- lehetett tartani. A tavasz rideg volt és áldástalan. A gyümölcsfák minden virága meddő maradt ... Eljött az ősz is. Gyümölcstelen, örömtelen ősz. Szüret sehol. A szőlőnek minden szeme lepörgött, a burgonya elfonynyadt, a kenyérfa gyümölcse éretlenül lehullott, a borassuspálma, tizenötmillió ember tápadó dajkája máskor, mostohája lett ugyanannyinak ez évben. Brazília őriásfái, a paradiók, egy-egy fa egy család eltartója, most mind férges gyümölcsöt hullattak, nem volt abban más, mint hamu. És az örökké tartó kod elfekúdte az emberi kedélyt leginkább. Hasztalan várni nappal a napra, éjjel a csillagra az égen; hasztalan epedni esőért, harmatért: hasztalan lihegni az üdítő szellő után, egy csattogó, villámló zivatar után: mind fogva tartja azokat a köd, a lomha, nehéz köd. Az egész emberiség sírva kiáltott a többé nem látható égre föl, annak urához: - Hallgass meg még egyszer! Láss meg újra minket! Férgeidet! Ne takard e bűneinket ezzel a szörnyű szemfedéllel! Jöjj ránk haragoddal; hozd villámaidat, mennydörgő szavaddal, mondj ítéletet ránk, önts ránk özönvizet az égből, rázd meg alattunk a földet, hasogasd meg az egeket, küldj csillaghullást, világromíást reánk, csak e rettenetes ködöt vidd el rólunk. Most azután felülkerült a papság hatalma. Megtelt az egyház ounbánó neppel. s amit a pap prédikált, azt most már maga is komolyan hitte. — íme, oly kevélyek voltunk! Azt hittük minden hataimat kivettünk már az Isten kezéből, s íme az úr küldött ránk, mikor legbüszkébben ujjongtunk, egy semmit, egy ködöt: s ebben a semmiben semmivé lesz minden emberi hatalmunk. Egy élő temetövé lett az egész föld. Sírjatok, élő halottjai egy halott planétának! S az emberek sírtak. És akkor, amidőn a „hit" maga elveszté a „hitét", a tudomány nem veszté el a magáét. S ekkor mutatta ki az embernagyság magát istentől kölcsön nyert teljes hatalmában. Akiket a lélekerő és alapos ismeret a világ vezéreivé tett, két feladatot láttak maguk előtt; az egyik volt: az összes emberiséget megmenteni az éhhaláltól, a másik visszaadni neki a bizalmat, a jövendő iránti reményt, a lélek erejét, a munkakedvet. Az államok szövetsége előre kidolgozott terv szerint járt el először is a tápszerek kiosztásánál. Ezernégyszáz millió szájnak naponkénti táplálékáról gondoskodni! Olyankor, midőn egy évig az Izisemlők mindegyike kiapadt! ... ... Az első millenniumban is volt ilyen nagy megpróbáltatása az emberiségnek: amiről a krónikák azt jegyezték föl, hogy az emberek a földből csináltak kenyérgolyókat, s azt ették; Németországban lisztnek használták a Kieselgurt, és tápszerül használták a kék márga özönvíz előtti csigarészekkel jóllakott rétegeit; míg másutt borzasztóbb tápszerekhez folyamodtak, s az istenfélő Európa közepette mészárszékek voltak felállítva, emberhúsnak! Nem! A második millennium nagy gyászesztendejében nem ette meg az ember sem az alatta levő földet, sem a mellette levő Istenképét. Az államok szövetsége gondoskodott róla, hogy a bőség éveiben összegyűjtött raktárait megnyitva, biztosítsa az egész emberiséget arról, hogy van még elég tápszer a földön az éhhaláltól megóvni az összes emberi nemet egy egész évig. — De mi lesz egy év után! — üvöltött a hamvazott fejű fanatizmus, mely nem akarta a kétségbeesés szövevényeiből kibocsátani a megfogott kis lelkeket. E ködnek vége nem lesz soha! — Vége lesz! — mondának a tudomány apostolai. Azt is megmondták, hogyan lesz vége és mikor. Az bizonyos már, hogy ez a nagy köd nem más mint egy vándor bolygó, mely a világelem legkezdetlegesebb atomjaiból áll: a föld azzal került össze s azt viszi magával. Ez a balsors többször is eljöhet rá. De mindannyiszor van ránézve szabadulás e veszélyéből, mégpedig két bizonyos napon. Vagy augusztus 12-ike és 13-ika között, vagy november 12-ikén. E napokon találkozik össze a Föld azon meteor-rajjal, melyet futócsillagok alakjában látunk e napok éjein megjelenni az égen. Ez ismét egy másik világelem, melynek szétvált darabjai már mázsányi tömegeket képeznek. Ez a másik világtestraj el fogja seperni a Földről a meteorködöt, mint a felhőt a vihar. A Lörinc-éji csillaghullás ez évben csekély volt, az nem bírt vele; hanem a november 12-iki csillaghullás nagyszerű lesz; mert ez azon meteor-rajnak a találkozása a Földdel, melynek minden 11. évben a legsűrűbb központján megy keresztül a Föld, amióta csak csillagászok észlelik az" ég tüneményéit. Ilyen 11. évforduló esik a 2000. évre. November tizenharmadikári reggel vége lesz a ködneki tisztán fog sütni a nap, azután bekövetkeznek az őszi esők, és áldott időjárás lesz. Azért minden szántóvető lásson az őszi mezei munkához, szántsa, törje a rögöt, ahol lehet, az- aszálytól; és legyen készen, hogy novemberben kipótolja az elkésett munkát! És úgy történt, ahogy megjósolták. A november 12-i meteor-raj, melynek jöttét epedő kíváncsisággal várta e földön minden értelmes ember, e nap éjszakáján valódi csillagésővel borítá el az eget, s mikor éjfél után a ragyogó mennyei tüzjáték szünetet tartott, íme ott ragyogott a föld felett a szép csillagos ég . .. — Hosanna! A physica nem engedi, hogy oly gyönge hang, minő az emberiség összes kiáltása volna, a ritka világéteren át elterjedjen a közel csillagokig; de „ezt az egy" hosanna kiáltást mégis meg kell engednie, hogy elhatoljon, szét a tejút napkoszorújáig, a ködcsillagokig, a középponti napig. Az ember újra visszakapta az eget! És másnap reggel visszakapta a napot. Hogy üdvözölte a tisztán felragyogó sugárt ember, mezők és erdők állata, vad, madár! Ember sírt, örült madár énekelt, repkedett, a barmok táncoltak, a vizek szörnyei kijöttek a partra ugrándozni, s a víz színén szökdelitek a halak, a kígyó fölébredt: téli álmából s rétessé kunkorodva feküdt el a fűben, a légben zümmögött a felébredt bogárraj. Egy földfordulásig örülhetett minden élő az élő napnak. Elismerék, hogy ő is egy része az istenségnek! Azután beborult mindenütt az ég, sietős dolga volt: megöntözni a földet. Az egy évig várt eső megérkezett. E tartós, áldó esőszak alatt még egy nagy újdonsága volt az égnek a föld számára. Ahogy Tatrangi Dávid előre megjövendölé: a hosszú ködszak alatt nagy esemény ment végbe az égen. A Földnek új testvére lett. A Napnak fia született. Napba hullott üstökös, Leydenfrost elmélete szerint sphaeroidál alakban löketett vissza az izzó naptábla által, mely meleg kisugárzásával visszataszít magától minden érintkezést. Az űj planéta a Földhöz ötmillió mérföldnyi közelben kezdé meg körfutását a naprendszer bolygói között a földpályán belül. Az új planéta valódi átmérője pedig 0,780-ad része a Föld átmérőjének, tehát 1350 mérföld: másfélSzerte nagyobb a Marsnál; fénye erősen intenzív, vörös; alakja benyomott teke; sűrűsége 0,645 a Földéhez képest, a Nap körüli pályáját, az eddigi gyorsaságból kiszámítva, mintegy 250 nap alatt futja meg; s öntengelye körül 24 óra 17 perc alatt fordul meg; pólusainak belapulása 1/24-ét képezi az egyenlítői fél átmérőnek. Az új planétának e földön ezt a nevet adták: „Pax". És ezzel végződött a második millennium: 17